Love is more important than anything else in this world.

Nem vagyok sem elvetemült fan, sem egy reményvesztett ember, csupán ez csak egy ötlet volt, kérlek ne gondoljátok azt hogy ilyenre bármikor is képes lennék. Sosem tudnám sem Őt sem a többi srácot bántani, a boldogságuk nekem mindennél többet megér. Ez csak egy fikció, nincs semmilyen valóság tartalma.

Köszönöm. <3

------

- Látod milyen jó? – mosolyodott el a szeme, azonban a szíve biztos hogy kiabált. „ Ne tedd Bill, lefogsz bukni, rá fog jönni, hogy mire is megy ki ez a játék. „

- Tudtam hogy megenyhülsz! Nem akarlak bántani, csak ráakarlak ébreszteni arra, hogy én vagyok az a nő, akit eddig kerestél.

- Engedd hogy kényeztesselek.

Most nézett először úgy igazán a szemembe. Mélyen és sokat mondóan. Kérlelt a szemeivel, nem tudtam úrrá lenni azokon a gyönyörű szemeken. Kibontottam a bal kezét is, amivel azonnal utánam nyúlt és vadul húzta testem félmeztelen testéhez. Mélyeket sóhajtottam, nem voltam képes felfogni ezeket a pillanatokat. Ajkai mohók voltak és követelőzők, karjai szorosan rám fonódtak. Erőt vett magán, és maga alá fordított. Nyert ügye volt, már az első csókja ködöt húzott az agyamra, nem érzékeltem hogy mit csinál. Pedig szemei vadul cikáztak a szobában, keresve azt az átkozott kulcsot, ami talán a kiszabadulást hozná el számára. Egyre lejjebb csúszott a testemen, már furcsa volt valami. Csak egy két csókja érintette a testem, nem figyelt rám. Az ágy végében megtalálta a táskám, halkan kezdett matatni benne. Kinyitottam a szemeim, és rájöttem mindenre. Gyönyörű szavai csak hazugságok voltak, minden játék arra ment ki, hogy elgyengüljek és elveszítsem az önkontrollt, ezzel is szabad utat engedve neki a menekülésre.

Az éjjeli szekrényről elvettem a kislámpát és a fejéhez csaptam. Hangosan tört darabokra a kerámia alja, Ő egy pillanat alatt hullt le az ágyra. Kétségbe estem, mégis mérhetetlen nagy dühöt éreztem iránta. Felhúztam tehetetlen testét és ismét kikötöttem őt az ágyhoz. Többször nem játssza el a bizalmam, többször nem tesz bolonddá.

- Kelj fel, hallod! – kiáltottam rá, mire aprókat pislogva kinyitotta szemeit.

- A fejem. – szuszogta.

- Sajnálom, de te provokáltad ki. Ha nem akartál volna elszökni, nem lettem volna erőszakos veled. De látom, nem értesz a szép szóból. Meg kell büntetnem téged.

Kihúztam az éjjeli szekrény fiókját és elővettem valamit. Szemei hatalmasra tágultak, könnyek ezrei gyűltek össze szemében. Végig simítottam vele puha arcélét, majd a mellkasára tettem.

- Ugye nem jó érzés szembe nézni egy pisztollyal? Ez lebegjen a szemed előtt, ha ismét szökni merészelnél.

Ott hagytam a mellkasán, úgy csúsztam le ismét a testén, most már nem igazán gondolkodva. Ujjaimmal fürgén bontottam ki az övét, és kiéhezve téptem le a nadrágját. Gyönyörű volt, vékony testét már csak az a vékony boxer borította, ami alatt már csak rám vár az ékessége.

- Nem fog engedelmeskedni neked, ne is álmodozz róla.

- Majd teszek én arról. – nevettem fel, majd tenyeremet hozzá érintettem. Ő felsóhajtott, még sem mutatta ki hogy mennyire élvezi. – Te is csak egy férfi vagy!

Nem tudtam már magamnak  és a vágyaimnak parancsolni. Ujjaimat bebújtattam alsó nadrágjába, és gyengéden rámarkoltam a még puha hímtagjára. Ajkai közül egy rekedt nyögés szakadt fel, tudtam én, hogy ennek már nem tud ellen állni. Hisz Ő is csak férfiből van, egy egy jól irányzott mozdulat és kényeztetés majd totális extázisba fogja hozni. Megemelkedtem a testén, majd benéztem a boxerjába. Sokat sejtetően elmosolyodtam, mire Ő csak elkapta elpirult tekintetét, és fogait össze szorítva tűrt... tűrt és várt... de mire?

- Itt a rendőrség! Fel tett kezekkel jöjjön ki, és nem esik bántódása.

Kétségbe estem, kihúztam a kezem boxerjából és elkaptam a mellkasáról a pisztolyt. Benne megfagyott a vér, ahogy vörös szemekkel tartottam kezemben azt a fegyvert.

- Utoljára szólítom fel hogy jöjjön ki, vagy magukra törjük az ajtót.

- Itt a végünk Bill!!! Innen már nem menekülhetünk el. Véget ér a sorsunk, neked is és nekem is.

- Kérlek ne tégy semmit sem amit később megbánhatsz!

- A pokolban már nem tudok semmit sem megbánni.

Kitört belőlem a zokogás, de nem tudtam mit csinálni. Kibontottam a karjait, és felhúztam az ágyról. A pisztolyt fejéhez szegezve löktem előre az ajtóhoz, majd lassan kinyitottam. Rendőrök százai vették körül a kis házat, remegett a kezem.

- Örökké szeretni foglak! – ellöktem magamtól a földre, majd visszarohantam a házba.

- Ne!!! Megfogja ölni magát! - sikított torka szakadtából Bill, majd mikor ökleivel ütni kezdte az ajtót, megfagyott az ereiben a vér... elsült a kezemben a fegyver már csak egy fülsiketítő morajt lehetett hallani.

" Véget ért minden szenvedésem… most, hogy bele gondolok, miben is éltem eddig, rá kell hogy jöjjek, csak egy álomban. Egy olyan álomban, ahol Te és én boldogok vagyunk. De az csak egy elképzelt érzés volt, tudhattam volna, hogy maga az élet nem ilyen. Neked is és nekem is van egy saját életem, én megpróbáltam rád erőltetni magam és a szerelmem, de most már sajnálom. Hisz lehet hogy olyat tettem volna csupán fanatizmusból, amivel ártottam volna neked. Elvettelek volna önkényesen az igaz szeretteidtől, a családodtól és attól a nőtől, aki majd egyszer tényleg a szívedben fog lakni. Csak magamra gondoltam, arra nem is hogy neked ezzel mennyi fájdalmat okoztam. Csak is az önfejű és beteges álmom vezérelt...

Én már nem vagyok ezen a világon, de fentről vigyázni fogok Rád Hercegem, és kívánom hogy soha többé ne kelljen áldozatul esned egy ilyen romlott lány álmainak.... "

*.*

Nem vagyok sem elvetemült fan, sem egy reményvesztett ember, csupán ez csak egy ötlet volt, kérlek ne gondoljátok azt hogy ilyenre bármikor is képes lennék. Sosem tudnám sem Őt sem a többi srácot bántani, a boldogságuk nekem mindennél többet megér. Ez csak egy fikció, nincs semmilyen valóság tartalma.

Köszönöm. <3

-------

Fölé hajoltam és megsimogattam az arcát. Nem nézett a szemeimbe, akaratosan oldalra bámult. Megnyaltam az ajkaim, ha játszik velem, hát én is játszom vele. Fölé térdeltem, és megfogva állát, erőszakosan felém fordítottam. Csilloghattak a szemeim, ilyen közel érezni a szerelmem, nagyon felemelő érzés. Összeszorítottam az arcát ujjaimmal, majd vadul megcsókoltam őt. Nem tudtam ellenállni neki, húsos ajkai csak hívogatták a tekintetem. Nem akarta szét nyitni a száját, de mikor erősen beleharaptam alsó ajkába, engedelmeskedett. Sosem gondoltam hogy ilyen forró lesz az első csókunk, teljesen bele melegedtem. Nyelvemmel ostromoltam az övét, megfogalmazhatatlan ez az érzés.

- Mi az Hercegem, nem volt finom?

- Undorító vagy. – szemei megvetést tükröztek, de most már semmi sem érdekelt. Hisz itt van velem és én uralom Őt.

- Mihez lenne kedved, mit csináljunk? Nekem lenne egy két ötletem, de nem tudom hogy zavarba jönnél-e?!

- Gondolom hogy mi lenne, de ne is álmodozz róla. Nem kaphatsz meg!

- Miből gondolod, hogy majd tudsz ellenkezni? Ki vagy kötve, bármit csinálhatok veled.

- Ha valóban szeretsz, tiszteletben tartod a döntésem.

- A rajongóidnak nem adnál meg mindent? – kérdeztem vissza.

- Te nem vagy a rajongóm. Egy rajongó ilyenre nem képes. Elmebeteg vagy, orvosra van szükséged.

- Fogd be a szád!

Ismét eljárt a kezem, fellendítettem és egy hatalmas pofont adtam neki. Már abban a pillanatban megbántam, hogy megütöttem, amikor hangosan ért tenyerem puha arcához. Fájdalmasan felnyögött, nekem ismét könny szökött a szemembe. Miért bántom, ha szeretem? Miért ilyen ellentétesek az érzéseim vele kapcsolatban? Egyszer majd megőrülök azért hogy közel legyek hozzá, máskor pedig felbosszant minden egyes szavával és legszívesebben megöl… de nem, be sem fejezem ezt a szót!

- Sajnálom, sajnálom. Bocsánat.

Nem is nézett rám, megértem Őt. Fejemet ráhajtottam mellkasára, és csendben hallgattam, ahogy vadul ver a szíve. Akartam, hogy tudja, nem haragszom rá a szavai miatt, reméltem hogy nem fél tőlem, nem undorodik a jelenlétemtől. Muszáj, hogy megmutassam, tudok gyengéd is lenni vele, hisz én szeretem őt, de néha tényleg kihozza belőlem azt az ismeretlenül veszélyes nőt, mint az előbb is.

- Éhes vagy? Hoztam magammal szendvicset.

- Nem kérek. – oldalra bámult, igazán meggyötört volt az arca. – Csak engedj el.

- Nem tehetem. – hangom szomorú volt, de csakis a szomorú arca miatt. - Most már csak az enyém vagy. Nem vagyok elég jó neked? Mit csináljak hogy úgy szeress ahogy én téged?

- De te sem szerethetsz igazán. Rengeteg hibám van, romlott vagyok úgy ahogy mindenki más.

- Te tiszta vagy, és engem semmilyen hibád sem tántorítana attól el, hogy lemondjak rólad. Érted Bill Kaulitz?! Semmi sem…

Nem akartam több időt elpazarolni az ócska beszélgetésre, tudom hogy csak mentegetőzne, Ő nem hozzám való. Hát dehogy nem! Ujjaimat végig húzom selymes bőrén és ő megremeg. Biztos vagyok benne hogy a kéjtől remegett meg, nem tévedhetek. Lehunyja a szemeit, ezt is a vágy váltja ki belőle. Hát végre elértem amit akartam, érezni akarja a törődésem! Vagy csak én érzem így? Ő szenved? Nem!!! Biztos vagyok abban, hogy élvezi, hisz vele vagyok…

Lassan kezdtem fekete ingjét gombolni, a gombok maguktól adták meg magukat. Nem nézett a szemembe, most még nem annyira zavar, hisz a látványa jobban leköt, mint sem hogy kérdőre vonjam, miért nem tartja velem a szemkontaktust. Tenyereimet a mellkasára tapasztottam, és finoman belemarkoltak mellizmába. Mellbimbói megkeményedtek érintésem alatt, lázba hozott már csak ez az egy momentum is. Ráhajoltam és nyelvemet gyengéden hozzá érintettem. Jéghideg volt, forró nyelvem mégis egy pillanat alatt felhevítette a testét. Apró vágykeltő csókokkal haladtam végig formás, vékony testén, én bele őrültem már csak a gondolatba is, hogy itt van alattam Ő, az a férfi akiről eddig vágyakoztam.

Nadrágjából kilógott boxerjának a szegélye, tudtam, hogy ez sem fogja már sokáig takargatni a testét. Ahogy hozzá nyúltam farmernadrágjához, megszólalt…

- Ez így nem jó. – nehézkesen jöttek ki a szavak a száján. – Én nem tudlak kényeztetni. – szinte már préselte ezeket a szavakat ajkai közül, szemeit összeszorította.

- Ez az éjszaka most csak rólad szól. Nem rólam…

- Mégis… mégis nekem rossz, hogy csak kapok, de nem adok. – bár éreztem, hogy a szavai nem valósak, mégis elakartam ezt felejteni, hisz miért hazudna nekem?! – Oldozz ki, és ígérem hogy én is viszont kényeztetlek. Nem lenne jó érezni ahogy az ujjaimmal lassan végig simítok a testeden?

- De csak az egyik kezedet.

Oda hajoltam a jobb kezéhez, és a fogammal kioldtam a kissé szoros szalagot. Már az első pillanatban hozzám ért, gerincemen végig húzva tenyerét, apró sóhajt váltva ki belőlem.

Folytatás hamarosan <3

Nem vagyok sem elvetemült fan, sem egy reményvesztett ember, csupán ez csak egy ötlet volt, kérlek ne gondoljátok azt hogy ilyenre bármikor is képes lennék. Sosem tudnám sem Őt sem a többi srácot bántani, a boldogságuk nekem mindennél többet megér. Ez csak egy fikció, nincs semmilyen valóság tartalma.

Köszönöm. <3

-------

„ Ma megteszem. Igen, megteszem, amire már régóta készülök. Enyém lesz, senki másé. Csak én fogom ölelni, csak én fogom érezni meleg sóhajait bőrömön, nekem fog könyörögni gyönyörű szemeivel. Minden tervem készen áll, pontos elképzelésem vannak ezzel a nappal kapcsolatban…

5 év. Hosszú ez az 5 év egy olyan férfi nélkül, aki nem az enyém, pedig hozzám van rendelve. Én érzem, és tudom, hisz volt egy látomásom. Megjelent előttem egy éjszaka, és azt mondta, „ Tied vagyok, kapj el ha tudsz. „ Ő is tudja, akkor hogy bele bolondulok, ha nem lehet az enyém, csak az enyém és senki másé. Senkinek sem engedem át az ő szerelmét, hisz bevallotta, hogy az enyém lesz, csak meg kell kaparintanom Őt.

Őrült lehetek, de csak azért mert szerelmes vagyok belé. Nincs olyan befolyásoló tényező, ami meggátolna engem abban, hogy magamhoz láncoljam. Csak az enyém lesz, örökre, örökre… „

Sötét utca, néhány pillanat, egy tű, halk sikoly, tehetetlen test hullása.

*

Mikor megérkeztünk a kis házhoz, még kábán borult nyakam közé. Tehetetlen volt a teste, csak úgy lógtak a karjai a föld felé. Nem is gondolnánk, hogy milyen nehéz egy magatehetetlen férfi. A kulcsot gyorsan behelyeztem a zárba, elfordítottam, és megkönnyebbülve fogadtam, hogy néhány pillanat múlva már nyílt is az ajtó. Lassan előre vánszorogtam, majd a hatalmas franciaágyra löktem a testén. Hangosan fújtam ki a levegőt, igazán megizzasztott.

- Ezért kárpótolnod kell engem.

Hangosan felnevettem, majd végig néztem a testén. Ott feküdt előttem az a férfi, akit 5 évig nem kaphattam meg. Aki után csak kósza álmaim és vágyaim voltak, akiért bármit megtettem volna, akár életeket is kioltottam volna. Hisz nekem Ő jelent mindent. Nincsenek már szeretteim, mindenkit elüldöztem magam mellől a fanatizmusommal. De ő megmaradt, és ez a legfontosabb. Hogy ki fog-e ebből a házból kerülni? Nem tudom… ha kell, ez lesz életünk utolsó állomása.

Lassan kutatni kezdtem a kis táskámban, és pillanatokon belül meg is lett, ami kerestem. Két vastag selyem szalag, ami csak arra vártak, hogy az én szerelmem karjaira fonódjanak. Fölé másztam az ágyon, majd a karjait felemelve a rácshoz kötöztem. Nem voltam gyengéd, hisz féltem hogy kiszabadul a Drága. Élveztem a helyzetet, alattam fekszik életem szerelme és azt csinálhatok vele, amit csak akarok. Csókolhatom, hozzá érhetek, és ami a legizgatóbb, hogy…. Brrr, már a gondolattól is felhevül a testem, és szemeim előtt kis mocskos képek jelennek meg.

Leszálltam a csípőjéről, de csak azért hogy behúzzam a függönyöket, és még egyszer megnézzem, bezártam-e az ajtót. Halk mozgolódást hallottam, egy mosoly ült ki az arcomra, úgy hogy még meg sem fordultam. Láttam lelki szemeim előtt ahogy realizálja a helyzetet, végig néz megkötözött testét, és fogalma sincs, hogy mit gondoljon. Megfordultam és egyenesen a szemeibe néztem. Félelmet tükröztek, meg volt ijedve, hisz a mellkasa is csak fel s alá emelkedett a vad szívdobogástól. Egy két lépést tettem felé, majd halkan így szóltam:

- Ne félj Hercegem! Nincs semmi baj.

- Ki vagy Te, és hogy kerültem ide? Ez mégis mit akar jelenteni?

- Talán nem tetszik? Nem emlékszel hogy mit mondtál egy éjszaka? Hogy az enyém leszel, csak kapjalak el.

- Sosem találkoztam veled, ez csak valami tévedés lehet.

- Ne tagadd, én tisztán emlékszem.

- Összekeversz valakivel, ez csak egy tévedés.

- Az volt a tévedés, hogy eddig egyedül hagytalak ebben a csúnya világban. Egyedül voltál ugye? Fájt hogy senki sem szeretett, úgy ahogy egy szerelmes nő tudja a szerelmét szeretni?! De itt vagyok már, és nagyon foglak szeretni. Most már együtt leszünk örökre, sosem fogod azt érezni, hogy nincs ki szeretne téged. Sajnálom, hogy csak most léptem be az életedbe, de vártam a megfelelő alkalomra. És most itt vagy, csak velem és senki mással. Ugye milyen jó érzés tartozni valakihez?!

Bill ahogy végig nézett rajtam, mindent megérthetett egy pillanat alatt. Szemeim vadul rebegtek, úgy ahogy az őrülteké szokott. Folytak a könnyeim, én mégis széles mosollyal az arcomon közelítettem felé. Félelem volt a szemeiben, láttam rajta hogy vadul kapkodja a levegőt. De hát mitől fél? Én már itt vagyok, ennél több nem is kell. Ugye?!

- Te őrült vagy. – jelentette ki holt sápadt arccal.

- Naa… nem szép dolog így beszélni egy nővel. Nem vagyok őrült, csak szerelmes. Ez olyan nagy baj Hercegem?

- Hogy szerethetsz, nem is ismersz? Sose láttuk egymást, mégis azt mondod, szeretsz?!

- Hányszor megjelentél előttem, hányszor beszélgettünk esténként? Ne hazudj Nekem!?!

Feldühödtem, mi az hogy nem emlékszik Rám? Felkaptam az éjjeli szekrényen lévő pohár vizet, és az arcára öntöttem mérgesen. Köhögve kapkodta a levegőt, szemeit összeszorítva sóhajtozott. Megijedtem…

- Bocsánat, nem akartam. Kérlek ne haragudj.

Folytatás hamarosan <3  Véleményt *.*

Országok, ahonnan jöttetek eddig:

Majd' 1000 vélemény *.*

És ezek csak az adatok.

Amit érzek, az ennél sokkal több, és sokkal felemelőbb. Tudni hogy ennyi ember volt kíváncsi a munkámra, arra, ami igazán sokat jelent nekem. Bele kezdtem, mert meg akartam valamit osztani veletek. Hogy döntés volt-e? A legjobb. Barátokat ismertem meg innen, akik már a kezdetek óta velem vannak.

Van kedvetek tovább utazni velem? Ígérem, minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy a legjobbakat nyújtsam nem csak magamnak, de nektek is. <3

Köszönöm.

/ 3.

" Segítség Haitinek - Hívja a 1749-et! "

------

Amint látjátok ide oldalra kitettem egy közleményt, ha van jó ötletetek egy novellával kapcsolatban és szeretnétek, hogy megírjam, akkor írjatok az e-mail címemre, válaszolni fogok és majd megnézem mit tehetek. <3

------

„Zoom dich zu mir, ich zoom mich zu dir „

- Hát Te is azt érzed, amit én?

Csak bólogatott, és könnyezett, úgy ahogy én is. Testem testére engedtem, felakartam melegíteni őt, átakartam adni az érzéseim. Kint zuhogott az eső, de bent csend honolt. Csak a sóhajaink törték meg azt, sosem gondoltam, hogy mély sóhajokkal és nyögésekkel is ennyi mindent ki lehet fejezni. Újból magam felé fordítottam, már tudtam, ez a pillanat örökké való lesz. Lehunyta csillogó szemeit, ajkait résnyire szétnyitotta. Félve hajoltam szájához, ez lesz az első csókunk. Nyelvemmel benedvesítettem az alsó ajkát, majd finoman bekaptam azt. Ízleltem, nem akartam elengedni soha sem. Selymes combját rám fonta, és még közelebb húzott magához. Nem tétlenkedtem, gyengéden megcsókoltam Őt, úgy mint eddig még egy nőt sem. Nyelvünk egy pillanat alatt összetalálkozott, olyanok lehettek, mint két egymásba fonódó kar…

- Kívánlak! Kellesz Nekem, és nem csak egy éjszakára!

- Én is így érzek tanár úr!

Elnevette magát a mondat végére, majd rám tekintett. Bolondos volt, és vidám, mosolya feltöltötte a szívem.

- Kérlek csak Bill legyek! És ne magázz!

- Ahogy akarja!

Kinyújtotta a nyelvét, és hagyta, hogy egy csókommal belé fojtsam a szót. Lüktettem, bizseregtem, akartam őt… lecsúsztam a nyakához, majd a mellkasához. Kemény mellbimbói hívogatták a tekintetem, a fantáziám már rég messze szárnyalt a valóságtól. Forró nyelvem végig húztam rajtuk, mire Ő hangosan felnyögött. Nem tudtam megállni a vágyam, férfi mivoltom, és a hozzá fűzött érzelmeim eluralkodtak a testemen. Lassan húztam le róla az utolsó fehérneműt, Ő nem ellenkezett, segítve megemelte a csípőjét. Érezhette a hozzá érő merev férfiasságomból, hogy néhány pillanat múlva már nem fogom tovább bírni, és ki fogok törni. Meg fog szállni egy olyan érzés, ami teljesen le fog bénítani.

- Eddig miért nem vallottad be?

Meglepett a kérdése, felkúsztam a testén és a szemeibe pillantottam.

- Nem mertem… féltem.

- Tőlem?

- Tőled is.

- De hát miért?

- Nem akartam csalódni, nem akartam átélni a visszautasításod.

- Miből gondoltad hogy visszautasítanálak?

- Te mit tennél, ha mondjuk egy diákod szerelmet vallana?! – kérdeztem elmésen.

- Talán azt, amit most is…

Nem felelt többet, érzékien és hosszan megcsókolt. Nem tudtam betelni Vele, kellett, még még. Kacéran utánam kapott, kicsiny kis kezei – amiket annyiszor érintettem meg a külön órák alkalmával – most végig kúsztak a gerincemen, és finoman bele mart a fenekembe… Csípőm önkéntelenül is megmozdult, teljesen felizgatott.

- Szeretnéd?

- Mint még semmit sem…

Nem kellett nekem több, ez az egyetlen mondata végleg ködöt húzott az agyamra. Csukott szemekkel élveztem már, ahogy ujjai szemérmesen, még sem félve érnek boxer nadrágomhoz. Ilyen magas fokú kéjt, vonzódást még sosem éreztem egy nő esetében sem. Elbűvöl, megvadít, a rabjává tesz… Tapasztalt lehet, hisz tudja hogy mi kell egy férfinek. Minden mozdulata csak még jobban felkelti bennem vágyat, amikor végre lehúzta rólam a „börtönt”, azt az anyagot, amit legszívesebben már réges rég letéptem volna magamról, felszabadított. Végig néztünk egymás testén, én csak pirulva fogadtam elismerő, mégis megszeppent pillantását, ahogy a szemkontaktust ismét megtaláltuk.

Ismét nem akartam beszélni, ismét csak a tetteimmel akartam közölni mindent. Mindent…

Megemeltem a csípőjét, és még utoljára a szemeibe pillantottam. Csillogtak, kérleltek, hogy végre hozzam el a végső gyönyört mindkettőnk számára. Vettem egy mély, és megfontolt sóhajt, majd a kielégülés után sóvárgó férfiasságomat lassan, - és figyelve Anita minden egyes reakciójára, - belé vezettem. Már az első pillanatban megremegtem, ahogy körbe ölelt az a kellemes meleg búvó hely. Szemei megteltek apró könnyekkel, nem is kezdtem el mozgatni a csípőm, míg nem érzetem, hogy ellazul, és szemeit lehunyva átadja magát az érzésnek. Finoman megemelte a csípőjét, ezzel is jelezve számomra, hogy elkezdődhet a bűnös, tiltott, mégis kéjes és szenvedélyes együttlét.

Egy nővel sem voltam eddig ilyen gyengéd és figyelmes, általában csak az érdekelt, hogy nekem jó legyen, hogy én minél hamarabb kielégüljek. De most más volt minden… értitek?! Minden…

Azt akartam, hogy érezze azt, amit én, lebegjen abban a mámorban, amit én idézek elő számára. Sosem gondoltam, hogy ezek a pillanatok nem csak a gondolataimban fognak megszületni, hanem valóra is fognak válni. Vele, azzal a nővel, aki után már évek óta sóvárgok. Kell Ő, és nem csak a teste, hanem a lelke, nem csak egy éjszakára, egész életre… Hogy mit tud belőlem kiváltani Ő? Szenvedélyt, vonzódást, kéjt? Igen. De nem csak testi dolgokat. Hanem lelki dolgokat is. Olyan érzéseket, amiket eddig még senkinek sem volt esélye gerjeszteni bennem.

Egy hangosat felsóhajtott, majd belém kapaszkodott. Izzadt vállamról lecsúsztak a kezei, de Ő mindig újra és újra belém karolt. Egy pillanatra kinyitottam a szemeim, hogy lássam édes mosolyát, ami mindig megnyugvással tölt el. Ajkai szétváltak, egy hangosabb és erőteljesebb nyögés szakadt fel belőle. Mellkasunk vadul emelkedett fel s alá, zúgott a fülem, bizsergett az egész testem. Hogy van- e még erőm? Őszinte legyek? Nem sok… de még bírni akarom, hogy együtt érjen el bennünket a vég. Ennek a végnek tökéletesnek kell lenni, hisz már megpecsételtük a jövőnket.

Egy kicsit ráhajtottam a fejem a melleire, és pihentem. Ő simogatta a hátam, gerincemen végig kúszott az a forró érzés. Reméltem, hogy Ő is élvezi ezt az aktust, ezt a megmagyarázhatatlan kötődést. Nyelvemet hozzá érintettem először a jobb, majd a bal mellbimbójához, mire Ő erősen összerándult alattam.

- Ne kínozz, Tanár úr.

Csak ennyit tudott súgni, csípőmet ismét ringatni kezdtem. Újból rákezdett a zápor oda kint, verte a vékony üvegfalat, de nem érdekelt most már semmi sem. Ha meg is nyílt volna alattunk a padló és a pokol tüzére is kerültünk volna, akkor is megérte. Hisz így elveszni, kéjben fürödve, elmondhatatlan… Felemelkedett alattam, teste megfeszült, ajkai közül szapora sóhajok törtek elő. Nem kellett nekem sem több, a látványa, az érzése minden mást elfeledtetett. A sötét külvilágban egy fényes villám csapott valahova, majd néhány pillanat múlva egy eget rengető dörgés hozta el a végső gyönyört… az édes beteljesedést…

Nektek csak egy mondat, nekem mégis nagyon sokat jelentene. <3

/ 2.                  

" Segítség Haitinek - Hívja a 1749-et! "

Hívásával életeket ment!

1 hívás = 200 Ft = 100 db vízfertőtlenítő tabletta = 400 l tiszta ivóvíz

" A hívás ára 200 forint, amit teljes egészében megkap az UNICEF. 1 hívás árából az UNICEF 100 darab vízfertőtlenítő tablettát tud vásárolni, mellyel 400 liter tiszta ivóvizet biztosíthat a földrengés gyermekáldozatai számára.

A 1749 a három mobilszolgáltató és a T-Home vezetékes hálózatából hívható. Ha sms-t küld, írja be: Haiti "

Nektek csak 200 Ft, nekik lehet hogy az életben maradás. Drága olvasóim, hívjátok az adomány vonalat. <3

-----------------------------------------

Felemeltem a mutató ujjam és az arcához érintettem. Lassan, érzékien végig húztam telt alsó ajkán, nem tudtam realizálni a látottakat. Megremegett előttem, de nem húzódott el tőlem. Csak állt, és hagyta, hogy ujjammal végig simítsam puha arcvonalát. Korom sötét volt a teremben, mégis láttam a csillogást a szemeiben. Azt a csillogást, ami a szerelmesek szemében ül. Lehunytam a szemeim, képtelen voltam felfogni a következő dolgokat. Tenyerét nyakamon keresztül felhúzta az arcomig, majd ismét vissza le az ingem gombjaiig. Egy szemérmetlen sóhaj szakadt fel belőlem, el is szégyelltem magam. De hát miként tudtam volna erre reagálni? Erre a bizsergető, kéjes pillanatra?

Úgy szeretném most látni a gondolatait. Azt, hogy mit gondol rólam, miként is fogalmazza meg az érzéseit ezekkel a percekkel kapcsolatban. Azt érzem, hogy Ő is félénk, úgy ahogy én is, mégis tartok az elkövetkezendő időktől. Csak egy rövid fellángolás ez nála, vagy már Ő benne is ég az a tűz, ami engem is ellep? Vajon ha megszólalnék, Ő hogy válaszolna Nekem? De nem… most csak a tetteimmel kommunikálok, azt akarom, hogy az érzékeim vezessenek, a szívem és ne az agyam.

Felsóhajtott, ahogy a nyakához hajoltam és remegő ajkaimmal egy apró de annál érzékibb puszit adtam a bőrére. Vékony ruháján keresztül éreztem megkeményedő mellbimbóit, felizgatott, már csak ez az egy momentum is. Mi fog még történni, ha már most ekkora vágyat érzek iránta? Gyengéd voltam, még mindig féltem, talán úgy mint eddig még soha. Vissza fog utasítani, vagy enged a kényeztetésemnek? Az utóbbi valósult meg… Karjait félve a csípőmre fonta, és magához húzott gyengéden. Repültem a boldogságtól, nem lök el magától, nem tesz fel kérdéseket, mit miért csinálok! Egyszerűen csak sodródik az árral, azzal az árral, amiben csak nekünk van helyünk. Két embernek, egy nőnek és egy férfinak… akik talán a beteljesedést akarják…

Hagyta, hogy két kezemmel megfogjam csípőjét, és a zongorára ültessem. A billentyűk hangosan szólaltak fel, bele zengett az egész terem. Ekkor egy hatalmasat dörgött az ég, éreztem hogy megriadt, hisz szorosan magához vont. És én csak tartottam Őt, sosem elengedve.

Ahogy arca összesimult az én arcommal, tudtam, hogy Ő is akarja. Akarja a gyönyört, amire én már oly régóta vágyom. Jéghideg ujjaimmal felkúsztam a hátán, majd a vékony pántokat egy egy apró csók kíséretében lehúztam kecses vállairól. Egy pillanat alatt hullt le róla a lepel, látni nem sokat láttam gyönyörű testéből, csak a hozzám feszülő mellkasából tudtam következtetni, hogy szíve vadul ver. Talán még az én szívemnél és vadabbul... úgy, ahogy egy őrült szíve ver.

Felemeltem a testét a zongorától, hagyta, hogy lehúzzam róla a ruhát, és a földre dobjam. Fázott, a szél beszökött a nyitott ablakon, mégis éreztem, hogy a vágy melegen tartja testét. Lassan bebújtatta kezét zakóm alá, és nyakamtól államig tartó hosszú csókokkal megfosztott tőle, és maga tehetetlenül hullt alá. Nadrágom szorított, minden vágyam egy testrészemben összpontosult, olyan lehettem, mint egy eszét vesztett kamasz. Hogy meg fog-e történni, ami után sóvárgok? Fogalmam sincs, csak azt tudom, hogy már ez is maga a mennyország, hisz Ő idézi elő. Ő, az én tiltott szerelmem…

Ajkunk még nem forrt össze, csak kerülgettük egymást. Én már vágytam csókja íze után, de játszott velem, és elhúzta magát tőlem. Értettem a célzást, ha Ő játszik, hát én is játszom… kezeimmel gyengéden csípőjéhez nyúltam, felemeltem a zongoráról és combjait derekamra fonva lassan elindultam a hatalmas üveg ablak felé, ahonnan a hold fénye szűrődött be. Térdre ereszkedtem, majd óvatosan hajtottam törékeny testét a padlóra. Ívben megfeszült a teste előttem, teljesen libabőrös lett. Gyorsan lekaptam magamról az ingem és a háta alá terítettem, hogy némiképp meleg legyen neki. Lassan visszaengedte a testét, majd ártatlanul a szemeimbe nézett. Végre láttam a csillogást, a fényt szemeiben és azt a megmagyarázhatatlan bájt, ami már évekkel ezelőtt megbabonázott. Kezei végig siklottak vékony felsőtestemen, mikor megérintette fekete nadrágom övét, azt hittem megnyílik alattunk a föld…

Végig a szemeimbe nézett, én engedelmeskedve hagytam, hogy megszabadítson attól a felesleges ruhaanyagtól. Kinevetett, igen, kinevetett, mint egy kislány… sietve akartam kibújni a nadrágból, tisztán tudta, hogy én nem fogom sokáig bírni. Szerelmes lettem a nevetésébe, a gyönyörű hangjába… Megszeppenve pillantottam rá, immár csak egy alsó nadrágban, mire az ő arca is komoly lett. Beszéltünk a szemeinkkel, elmondtuk, hogy mit is akarunk igazán. Én Őt, Ő engem…

Karjaimmal dereka alá nyúltam, de ő felnyögött.

- Auf…

- Durva voltam? – nyögtem ki, pedig ahhoz tartottam magam, hogy nem szólalok meg ezen az éjszakán.

- Csak fáj még.

- Mi? – tenyeremet finoman egy hosszú hegre tettem, éreztem, ahogy alatta még érzékeny a bőr.

- Egy tetoválás…

- Megnézhetem?

Ő már nem is válaszolt, csak hagyta, hogy megfordítsam a testét és meglássam azt, ami könnyeket hozott a szemembe...

Véleményt ;) <3

/ 1.       

A közelgő 40.000 látogatóért <3 *-*

Ismét egy újabb nap… egy újabb gyötrelmes, és szenvedéssel teli nap. Olyan szenvedéssel, ami ellen nem tudok semmi sem tenni. Hisz mit csinálhatnék? Ha lépnék, csak kárt okoznék, nem csak neki, de magamnak is. Fájdalmat okozni neki, pedig sosem szeretnék. Nem ismerem Őt, nem tudom, hogy mit kedvel, mit nem kedvel, mivel szokta szabadidejét tölteni. Nem tudom, hogy Ő milyen embernek gondol, fogalmam sincs, hogy egyáltalán fel figyelt-e rám, vagy sem. Egy átlagos pasi vagyok-e a szemében, egy olyan férfi, aki úgy sem lehet az övé, - hisz a betöltött szerepünk nem engedi meg -, vagy más szemmel néz-e rám, esetleg Ő is azt érzi-e, amit én?

Talán abszurd ez az érzés, ez a gondolat, ami mindig a fejemben kavarog, ha mellette vagyok, még sem tudok ellene mit tenni. Minden mosolya, minden egyes szó amit kiejt húsos ajkain, megváltás számomra. Tudom perverz lehetek, hisz nekem ilyen gondolataim nem lehetnének vele kapcsolatban, mégis mit tegyek? Bár csak 5 év van köztünk, ez a kapcsolat elveszett… Én tanár vagyok, Ő pedig a tanítványom. Már majd 2 éve tanítom, nap mint nap látom Őt, mi több külön órákat is tartok neki. Kínszenvedés, igen, ez az!

Emlékszem arra a pillanatra, amikor oda jött hozzám, és megkért, korrepetáljam Őt. Hogy mit éreztem az első közös óránkon? Bizseregtem, zúgott az agyam, összemosódtak a színek. Ahogy kezem kezére tettem, rám pillantott a hatalmas szemeivel és csak mosolygott. Úgy mosolygott, hogy én elsüllyedtem a gyönyörben, abban a csillogásban, ami a szemeiből áramlott. Ujjainkkal lassan érintettük meg a billentyűket, egy lassú dalt zongoráztunk, én a háta mögött álltam, és fölé hajolva játszottunk. Egy pillanatra megszédültem, bódító illata teljesen lebénított, csupasz nyaka hívogatta a tekintetem. Legszívesebben ajkaimmal hozzá értem volna, és gyengéden csókolgattam volna. De Ő mit szólt volna hozzá? Megijedt volna, vagy viszonozta volna a kedvességem?

Számtalanszor volt olyan perc, amikor úgy éreztem, „ Igen Bill, most jött el az idő, erős vagy, valld meg mit is érzel iránta! ” De ilyenkor realizáltam a dolgokat és úgy láttam, hogy az Ő érdekében nem tehetem. Hisz ha kiderül, mi is van köztünk, Őt is kirúgják az egyetemről, úgy ahogy engem is. Nem akarom, hogy haragudjon Rám, hogy soha többet ne lássam magam mellett… Inkább hallgatok, bármennyire is fáj. Mert igen, fáj! Úgy, mint eddig még semmi. Nem tudom szavakba foglalni, milyen rossz is hallgatni az érzéseimről, magamba fojtani, mi több úgy tenni, mint ha közömbös lenne számomra. Nem vagyok erős, úgy érzem, egyszer ki fogok törni… hogy lesz-e vissza út? Fogalmam sincs…

Július. 25.-e ! Ma van a vizsgája, több mint 100 ember előtt fog zongorázni. Még érzem ahogy reggel a tenyerembe helyezte jéghideg tenyerét, és félelemtől csillogó szemekkel újra és újra végig dúdolta a dalt. Azt a dalt, amit én írtam. Hogy neki? Azt hiszem igen. Abban a dalban kifejeztem minden egyes hozzá fűzött érzelmem, leírtam azt, amit nem merek kimondani. Azt hogy szerelmes vagyok belé, azt, ha lenne egyetlen lehetőségem, világgá kürtölném mennyire is szeretem. Mi volt a címe a dalnak? Zoom dich zu mir, ich zoom mich zu dir. Ez az egyetlen mondat mindig elgondolkoztat. Ha lépnék, vajon Ő is lépne? Ha bevallanám, kell nekem, talán Ő is megnyílna?

Fantasztikus és gyönyörű volt. Nem csak a játéka, hanem Ő is. Hosszú, hófehér selyemruhát viselt, haja bohókásan állt, vállát kecsesen tartotta. Éreztem az első sorban az illatát, hisz oda ültetett, azt mondta, erőt adok neki. Mikor eljött a refrén, féltem felnézni az arcára. Féltem hogy felkiáltok és bevallom mit is érzek. De Ő rám nézett és énekelve súgta azt, ami az én szívemben is dobogott. Kell nekem Ő, kell a lénye, a személyisége, a teste, a lelke…

Már az irodám ajtaját zártam, haza felé készülődtem. Tudtam, ezen a napon sem lesz erőm bevallani neki, gyáva féreg vagyok, egy olyan férfi, aki fél a visszautasítástól, attól, hogy majd nem fogják az érzéseit viszonozni. Meghallottam Őt, a zongoraszó kérlelően hívogatott a nagy terem felé. Kint tombolt a nyári zivatar, az eső cseppek vadul kopogtak a hatalmas üveg felületen, most mégis csak az a néhány dallam kötött le. Félve az ajtóhoz léptem és benyitottam. Ott ült a terem közepén egyedül a zongorával és játszott. Úgy mint még eddig soha. Sötét volt bent, csak a hold beszűrődő fényétől láttam az alakját. Lágyan mozgott a teste, teljes bele éléssel adta át azt, amit én is közölni akartam neki.

Nem tudtam mit tenni a feltörő vágyakozásom ellen, lassan megindultam felé. Lábaim önkéntelenül vittek előre, az agyam teljesen kikapcsolt, csak a szívemre hallgattam, ami azt dobogta szüntelenül, hogy: „Mond el neki, mond el neki.”

Már csak egy méter választott el bennünket. Ott álltam és képtelen voltam megszólalni. Csak felé nyúltam és megérintettem a vállát. Selymes volt és puha... Ő összerezzenve nézett hátra, bár nem láttam a szemeit, tudom hogy megijedt...

- Csak én vagyok az Anita. – szóltam gyengéden.

- Oh, Herr Kaulitz, teljesen megrémisztett. Ilyet többet ne csináljon, még bele halok.

- Én halnék bele, ha el kellene veszítenem Téged.

- Tessék?

Önkéntelenül nyögtem ki ezeket a szavakat, bele sem gondoltam a tartalmukba.

- Nem értem Önt, tanár úr.

- Nem is kell, hogy mindig értsük mit is mondunk.

Ő felállt és elém lépett. Ruhája meglibbent az ablakon besuhanó szellőtől, engem a hideg is kirázott. Ott álltunk, egyetlen szó nélkül. Vajon csak szavakkal lehet kifejezni, mit is gondolunk a másik iránt? Nem… ebben a pillanatban világosodtam meg, hogy nem. Érintéssel, mosollyal ugyanazt, mi több, többet át tudunk adni, mint szavakkal. Megpróbálkoztam hát én is csak a tetteimmel kommunikálni...

Sziasztok.

Az évet kezdjük egy szép novellával. *-*

Ismét egy novellát hoztam, sokak kedvére talán jó hírrel, hogy Happy End a vége. :) Ehhez is várom a véleményeket.

Puszi, vigyázzatok magatokra, szeressétek egymást.

„ Halk sóhajok, ziháló szuszogás, őszinte és kedves mosoly, telt ajkak, gyönyörű tenger kék szemek. Egy nő, tele érzelmekkel aki szeretetet sugároz minden egyes mozdulatával, mosolya megváltás a férfi számára. Ujjai bársonyosan simítanak végig a kecses férfi háton, érintései őszinte szavakként hatnak. Még sosem volt részük a mennyei gyönyör ilyen magas fokú beteljesedésében, abban a mámorító kéjes lebegésben, ami jelen pillanatban most megbénította az egész testüket. Minden egyes kis terület a testükön szeretve volt, illetve szeretetet adott a másik fél számára. Ajkuk csókolta a másikét, ujjaik összefonódtak akár csak a testük. Megemelkedett mindkettejük teste, az orgazmus mámorító érzése belepte a testüket. Azt akarták hogy az utolsó együtt töltött perceik mámortól ittas legyen, lebegjenek egymás lényében, érezzék azt, amit eddig még soha. Hogy ne csak a testük, de a szívük is eggyé váljon, hogy egybe forrjon a lelkük is. Tudták hogy ilyen békességet, nyugalmat és mindenek felett összetartozást eddig még sosem éltek át. Csak most, ebben az izgató pillanatban. Megváltásként tört rájuk a mindent égető bizsergés, egyetlen perc kellett csak hogy végleg megszűnjön a világ. Többé már nem tudtak gondolkodni, csak érezni a másik lényét, sóhajait, nyögéseit. Vakító fehér rózsa szirmokkal teli út vezetett a beteljesedésig. Addig a beteljesedésig, ami mindig örömmel és megnyugvással tölti el a szívét. „

Bill izzadtan, verejtékező homlokkal riadt fel az álmából. Megint ugyanaz az álom. Ő és egy Nő. Egy ismeretlen Angyal, akinek a simogatását érzi, akinek a csókjai végig siklanak a testén. De nem látja az arcát, különös homály fedi. Csak elképzelni tudja a bőre tapintásából, teste gyönyörű ívéből. Már hosszú évek óta gyötri ez az álom. Bár a gyötör szó pozitív értelmével. Hisz minden este úgy fekszik le, bár csak végre meglátná az arcát, bárcsak hallaná Őt beszélni. De az évek folyamán még egyszer sem volt alkalma. Párkapcsolataiban nem tudott teljes értékű ember lenni, minden egyes gondolata csak az Angyala körül forgott. Így hívta csak Őt, Angyal. Hisz csak éjszaka száll le hozzá.

- Szia Tesó. Megint nem bírsz aludni? – Tom álmosan intett testvérének aki hajnal kettőkor belépett a konyhába.

- Ne is mond. Ugyanaz az álom. Ő és Én, újból együtt voltunk, éreztem ahogy a testem remegett a kéjtől. Izzadtam, lüktetett az alhasam miután még felébredtem. De nem láttam az arcát.

- Ha néznél pornót, biztos eltudnál valakit képzelni az Ő helyére.

- Nem akarok más Nőt, csak Őt. Nehéz megérteni?

- A 3. év után már igen. Bele fogsz bolondulni, minden egyes kapcsolatod miatta jutott a szakításig.

- Köszönöm hogy emlékeztetsz, már el is felejtettem. – ironikusan válaszolt, majd leült testvére mellé és rá nézett. – Pszichológushoz kellene mennem?

- Nem vagy Te őrült.

- Nem csak őrültek szoktak oda menni. Ki kell beszélnem magamból, kell hogy valaki meghallgasson.

- Én is itt vagyok.

- Te mindig kigúnyolsz, és viccet csinálsz az érzéseimből. Te ezt nem érted.

- Mert nem vagyok ilyen gyenge lelki világú. Gyere el egyszer Velem egy sztriptíz bárba, ott elfelednéd minden bajod. És amúgy is, egy férfi mit tud Neked segíteni?

- Nőhöz akarok menni, Ők sokkal empatikusabbak és érzelmesebbek. Hátha lesz valami tanácsa, hogy sikerüljön túl tennem ezen az álmon. De igazán nem szeretnék megválni ettől a gyönyörű… - itt elakadt a szava, kereste a megfelelő kifejezést. Bele pirult, és felállt a kanapéról. – Majd holnap elmegyek, szia.

Gyorsan elakart tűnni testvére mellől, képtelen lett volna befejezni a mondatát. Tom olyan könnyelműen fogja fel a gondolatait, érzéseit. Nincs tisztában azzal, hogy az a Nő mit is vált ki belőle valójában. Örömet, boldogságot akár csak néhány órára is éjszaka. Ha most reálisan gondolkodunk és nem a szívünkre hallgatunk, egy Angyal képes ilyen hatást gyakorolni egy földi emberre? Bill szerint, igen.

*

Másnap délben Bill már egy elit lakó negyed környékén sétált. Hatalmas napszemüvegjén vissza tükröződött a nap fénye, ajkai csillogtak a szájfénytől. Fekete ingje szívta magába a forróságot, de ez most nem érdekelte. Csak minél hamarabb elakart érni abba az irodába, ahol már egyeztetett egy időpontot a titkárnővel. Belépett a hűvös épületbe, majd a lifttel felment a 3. emeletre. 3. emelet? Jel lenne, hisz 3 éve vannak ezek az álmai? Butaság.

- Kérem fáradjon be, Angelina már várja önt.

Már megint. A neve rejtélyesen hasonlít az Angyal megnevezésre. Ahogy belépett az irodába, vissza lépett egy pillanatra. Megállt az ereiben a vér, ajkai kiszáradtak, feje lüktetni kezdett. Nem mert volna egy lépést sem tenni ha Angelina nem lép elé mosolyogva.

- Kaulitz úr?

Ez a hang, ez a báj? Fülében hosszú percekig csengett dallamos hangja, ami olyan gyengéd és lágy. Szemeibe néz, amiben látja saját magát, hisz olyan tiszták, és őszinték. Szemérmesen az ajkaira néz, gondolataiban már finoman ráharap és érzelmesen az uralma alá veszi. De hirtelen megrázza magát, nem gondolhat ilyenre, ez képtelenség.

- Igen, Bill Kaulitz. – nyögte halkan. Angelina a kanapéhoz vezetette, majd hellyel kínálta. Szembe leült vele, majd kecses lábait keresztbe tette és bele kezdett az ilyenkor szokásos monológba.

- Kérem, próbálja körül írni, hogy mi is az Ön problémája, milyen célból fordult hozzám, mit vár ettől a beszélgetéstől?

„Most valljam meg hogy Ő az a nő, aki már 3 éve minden este megjelenik az álmaiban, minden egyes alvással töltött pillanat égető kínszenvedés számomra?! Nem, ezt így képtelenség elmondani. Pedig Ő az, felismerem, annak ellenére is hogy az arcát eddig különös homály fedte. Érzem az édes, bódító illatát, mikor kezet fogott velem, végig szaladt a testemen ugyanaz a kéjes remegés, amit Ő szokott kiváltani, ahogy végig simít puha ujjaival a hátamon. Őrültnek, és perverznek gondolna, esetleg meg is bántanám. De éget a vágy, hogy újból, most már ténylegesen a karjaimba zárhassam, hogy remegő ajkaimat az Ő ajkaihoz préseljem. Ez abszurd.”

- Tudja, már több éve különös álom kerít hatalmába minden egyes éjszaka.

- Pontosan vissza tud emlékezni mi is zajlik le az álmában?

- Történt már Önnel olyan, hogy egy személy végig kíséri az életét, csupán csak az álmaiban?

- Helyet cseréljünk? – Angelina bájosan felnevetett, Bill ismerte ezt a csengő kacajt. – Ön szeretne engem kérdezni?

- Elnézést, csak…

- Nincs semmi baj. És hogy válaszoljak, igen volt már Velem ilyen. De hogy egy egész életen át, olyan még nem fordult elő. De ahogy kiveszem a szavaiból, magára nagy hatással van az az álom, esetleg negatív hatással bír?

- Így is mondhatjuk. A kapcsolataim sorra mentek tönkre miattam, nem tudtam elfeledni az álmaim főszereplőjét. Minden nőben csak Őt láttam, azokat a tulajdonságokat kerestem bennük is, mint az álmaim szereplőjében.

- Írja Őt körül, kérem. Először a belső tulajdonságait, utána pedig a külső jellemzőit.

- Szeretett Engem, éreztem azt hogy szeretve vagyok általa, bár sosem szólalt meg, mégis értettük egymást szavak nélkül is. Hatalmas szíve volt, ha napközben szomorú voltam, Ő az álmaiban mindig megvigasztalt, erőt adott.

- Értem, szóval úgy is mondhatjuk, hogy az álmaiban élt igazán. Hogy nézett ki?

- Az arcát mindig fény takarta el, csak apró részeket láttam. Kék szemei vannak, telt piros ajkai. Barna rövid haja mindig bohókásan állt, gyönyörű volt, mindig nevetett. Kecses teste van, hosszú combjai, bőre lágy tapintású. Mosolyognak a szemei, úgy ahogy Önnek is. Ön olyan mint az álmaim főszereplője, Ön az. – nyögte ki fájdalmasan, de őszintén.

Sziasztok :)

Az előző részben több utalást is tettetek hogy már kíváncsiak vagytok Bill és Anita szerelmének beteljesülésére. Előre begépeltem ezeket a sorokat, mert megérdemlitek. Remélem ezzel a kis előzetessel felkeltettem az érdeklődéseteket. :)

Puszi. :)

70. rész: A fogadalom és a kölcsönös vágy…

2010. február. 13.

Én nem bírom tovább, nem bírom türtőztetni magam. Azt akarom hogy még közelebb érezzem magamhoz, de ez már fizikai képtelenség, nedves testünket már semmi sem választja el. Egyszerűen olyan mérhetetlenül nagy szenvedélyt vált ki belőlem, hogy félek nem fogok tudni majd ellenállni a kísértésnek. Minden meglenne egy gyönyörű, érzelmekkel teli éjszakához. De nem szeretném elsietni az első alkalmat. Azt akarom hogy Ő is kívánjon engem, érezni szeressen. Képes lennék rá egész életemben is várni. Kifogom zárni a külvilágot, csak Ő lesz számomra és senki más azon az éjszakán. Csak Ő és senki más.

72. rész: Az őszinte érzelmek és a beszélgetés…

Minden egyes pillanatban újabb és újabb határokat lépnek át. Újabb területeket fedeznek fel a másik testén. Lassú, gyengéd simogatással oldják fel a szemérmességüket, érzéki csókokkal próbálják csillapítani a feltörő sóhajokat. Mindketten félénken kényeztetik a másikat, nem akarnak fájdalmat okozni a másiknak. De hát hogy is okozhatnának? Minden egyes pillanatban csak egymásra figyelnek, törődnek a másikkal. Anita lassan húzza végig az ujjait Bill csupasz hátán, mire a férfi hangosan felnyög.

76. rész: A féltve őrzött titok szabaddá válik…

- Kívánlak életem. – nyögte gyengéden Bill, miközben Anita nyakához hajolt. A nőnek egy pillanatra össze szorult a gyomra, talán a félelemtől? Nem tudja… Néhány pillanat múlva azonban egy hangos, és felszabadult sóhaj után így szólt.

- Én is kívánlak Téged. Nagyon nagyon.

Bill megállt a csókolgatással, tekintetét Anita arcára emelte. A lány szemei őszintén ragyogtak, előző szavai biztosan hangzottak. A fiú arca meglepődöttséget és boldogságot sugárzott. Egyfelől váratlanul érte hogy szerelme is kívánja Őt, másfelől pedig elmondhatatlanul boldog volt. Mindketten elmosolyodtak majd össze kulcsolták az ujjaikat. Hát eljött ez a pillanat is. Végre be fog teljesülni az eddig féltve őrzött titkuk.

82. rész: A vég közeli pillanatok Bill számára…

2010. február. 21.

Oh, én nem hiszem el. Hogy lehet egy érintés ilyen izgató? Bizsereg az egész testem ahogy hideg ujjaival megérinti a melleimet. Kiráz a hideg, bár forróság járja át a testem. Vajon haltak már bele a kényeztetésbe? Mert én már közel járok ahhoz. Ahogy Bill finoman hozzám ér, ahogy törődik velem, leírhatatlan. Az ajkai a bőrömbe nyomódnak, mennyei érzés. Igaza volt Franciskának, Bill a legjobbakat adja nekem.

*

- Látod mit váltasz ki belőlem? A kívánás legőszintébb jelét.

- Szóval kívánsz engem?

- Ha azt mondom hogy igen, akkor nagyon elbízod magad?

- Neeem, talán csak egy kicsit. Egy ilyen kicsit.

Bill nevetve mutogatott, majd hagyta hogy szerelme ismét a hasára üljön és újabb kényeztetésbe kezdjen.

2010. február.21.

Szűz Anya. Én nem fogom sokáig kibírni Anita kényeztetését. Néhány perce még a mellkasamat simogatta, de most már egyre lejjebb haladt. És attól tartok hogy nem fog megállni az alsó nadrágom szegélyénél. De miért is állna meg ? Néhány perce én is intim részeket kényeztettem, érzem hogy nem akarja , hogy hiány szenvedjek a kényeztetésből. És jól éreztem, aww…

83. rész: Kinyílt a gyönyör kapuja...

- Most egy kicsit megemelem a tested, ne félj.

Bill hangja már alig hallatszott, teljesen elveszett ahogy a kéj, uralma alá vette a testét. Karjait Anita háta alá fonta, majd a csípőjénél fogva megemelte a nő kecses testét. Remegett mindkettejük teste, hisz tudták, néhány pillanat múlva már nem lesznek ezen a "világon".

Tessék <3 Szívesen várom ismét gondolataitokat! :)

„ Hangos sikítás szakad fel a fülemben, érzem ahogy minden egyes hang az agyamig hatol. Lüktet a fejem a sok szótól, ami egy pillanat alatt ér el a tudatomig. „Szeretlek, te vagy az egyetlen férfi a világon.” „Ha nem leszel az enyém, megölöm magam, csak Te tehetsz boldoggá.” „ Senkié sem lehetsz, csak az enyém.” Minden egyes perc ilyen üzeneteket küld az elmém felé, úgy érzem megőrülök. Nincs egy csendes perc sem, hangok ezrei üldöznek. Próbálom védeni magam, kikapcsolni az agyam és csak tenni a dolgom, de egyszerűen képtelen vagyok. Úgy érzem magam mint egy robot, akit emberek irányítanak. Mosolyom már gépiesen hat, érzem hogy a szívem már másként ver. Zakatol minden egyes sikoly után, nem érzek mást, csak őrült tempót. „Előre Bill, gyerünk folytatnod kell, Neked bizonyítanod kell.” Mindig csak ezt hallom, de érzem hogy lassan elveszek. Elveszek a rengetegben, eltűnök a világból, már nem leszek a régi Bill Kaulitz. Ha vissza pörgethetném az időt, mindent másként tennék. Ha lett volna szabad akaratom, ha lett volna bátorságom kitörni ebből a börtönből, most nem tartanék itt. Nem érezném azt hogy el kell menekülnöm a világ elől, nem lenne az agyamban az a képtelen és abszurd dolog, hogy „Bill, ennyi volt, vége mindennek.”

Napról napra csak eluralkodott a testemen és az elmémen az őrület.
„Ki vagyok én?” „Ki mosolyog álszentként vissza a rajongókra?” „Ki próbál mindig tökéletes lenni?” ÉN, Bill Kaulitz.

Most másként kérdezem.

„Ki az, aki már csak szerepet játszik?” „Ki az aki minden egyes éjszaka úgy fekszik le, hogy reméli már sosem ébred fel?” „Ki akar végleg megszűnni?” ÉN, Bill Kaulitz.

Van – e még esélyem hogy a régi énem legyek, hogy tudjak őszintén mosolyogni, egyáltalán ÉREZNI?! Fogok – e még valaha is az az egyszerű és gyermeki srác lenni, vagy örökre ez az idegen és magába forduló férfi leszek?! Változni akarok, de egyszerűen nincs lehetőségem. Gyenge vagyok, úgy mint eddig még sosem. Érzem ahogy az erő elszáll minden testrészemből, nem érzékelem a külvilágot, csak azt a tompa zsibbadást a testemben.

Agyamba lassan egy képtelen kép úszik be. Mi lenne ha örökre eltűnnék, ha nem gondolva semmire megszűnnék? Lenne - e esélyem hogy talán a mennyben önmagam legyek, és talán úgy éljek ahogy mindig is szerettem volna? Ha lenne egyetlen esélyem hogy mindent elölről kezdhetnék, azt szeretném, ha ismeretlenként születnék, és élhetném a szürke de mégis átlagos életem. Félek, hogy minden egyes pillanat csak közelebb visz a beteljesületlen életemhez.

Érzem ahogy ujjaim önálló életre kelnek, és egy kis doboz felé szállnak. Nem látom igazán a nevét, de nem is érdekel a jelenlegi állapotomban. Csak azt tudom hogy Ő képes kikapcsolni, Ő képes a fájdalmaimat enyhíteni. Ő általa talán végre elnyerem az álmom, azt hogy végre örökre megszűnjek a világ szemei elől, azt hogy elgyengülve alá hulljak egy talán szebb világnak. Kicsi, apró bogyók gurulnak a lábaim elé. Halvány kék színük vonzzák a tekintetem, olyanok mint a kis eső cseppek. Azok az eső cseppek amik a földet táplálják, és újult erővel látják el, de engem majd finom zsibbadással és reszketéssel fognak eltölteni. Jég hideg ujjaim közé veszek egy kis golyót, és ámulva nézem körbe. Egy ilyen apró dolog hatalmas dolgokat, akár vissza fordíthatatlan következményeket tud elő idézni. Talán sosem fogok felébredni, talán sosem fogom többé a felkelő nap melegét érezni a bőrömön, talán már csak a sötétség és a rideg valóság fogja ölelni a testem. De már nem érdekel, már semmi sem érdekel. Ajkaim remegve várják, hogy megérezzék az altató furcsa, keserű ízét, a hányinger kerülget, de mégis túl akarok esni rajta. Végre aludni akarok, hosszú, de mégis nyugodt álomba akarok esni.

Milyen védtelen lennék, ha csak lebeghetnék, ha csak a szívem zakatolna mint egy átkozott gép, mégis a testem már hullna és hullna a sötét, mély világba. Nyújtanám a kezem a megváltó ég felé, de tudom hogy Isten eltaszítana magától, hisz én is eltaszítottam magamtól az életet. A menny kapui bezárulnának előttem, az utolsó megnyugvást nyújtó hely is kizárna. A pokol égető tüzét nem tudnám elviselni, ott végleg meghalnék.

*

DE NEM !!!

Nekem még élnem kell, hisz itt van Tom, aki az életet jelenti számomra. Hogy lehetek annyira önző, hogy csak magamra gondolok, hogy lehetek olyan gyáva hogy csak menekülni akarok? Harcolnom és küzdenem kell saját magamért, és a jövőmért. Az nem lehet, hogy egy őrült gondolattól vezérelve fel rúgjak mindent, és a hátam mögött hagyjak mindenkit. Élnem kell, ki kell tartanom hisz a szeretteim mindennél többet jelentenek. Nem gondolhatok örökké csak magamra, nem lehetek olyan képmutató, hogy hátra hagyok mindent. Bár fáj a testem, éget a szívem, mégis tűrnöm kell. Fogaimat össze szorítva próbálok küzdeni a kis hang ellen, ami még mindig csak azt súgja, „Bill, Neked menned kell, nem maradhatsz”. Próbálom minden megmaradt erőmmel a világosságot elérni, magam mögött akarom látni a sötétséget. Ismét fényt akarok, értelmet az életnek, boldog mosolyokat, perceket. Ölelő karokat, amik sosem eresztenek, halk szavakat amik azt súgják, „Maradj Bill, szeretlek.”

A falhoz csaptam az összes kék golyót, majd sírva rogytam le a padlóra, őrült voltam, hogy akár a halál gondolata is megfordult a fejemben. Még mindig reszketek, de már nem a félelemtől és a haláltól, hanem attól a boldogságtól, hogy élek, hogy nem dobtam el magamtól a legfontosabb kincsemet. Érzem ahogy még szaporán lüktet a fejem, de tudom hogy már nem lesz semmi baj. Most már nem szabad hátra néznem, most már nem lehet a sötét halál gondolatát kergetni ami talán elhozná a végső megnyugvást, most már csak az égre, a csodás világos égre szabad tekintenem, ami egyszer úgyis magához hív, de akkor már tényleg mennem kell. De tudom, most még feladatom van.

Szeretnem kell az embereket, hogy magamat is szeretni tudjam!!! „

Szívesen fogadom a véleményeket. <3

Sziasztok.

Pár napja írtam a magyar Universal Music egyik tagjának, hogy milyen kilátásokkal tudnak bennünket nyugtatni, és a válasz levél sajnos semmi pozitívum dolgot nem tartalmazott, ami esetleg egy jövőbeli koncert megtartására vonatkozna.

Itt az én levelem, illetve a válasz levél.

Tisztelt Lacfi Dávid!

... A. vagyok, egy - a német nemzetiségű világ hírű banda, Tokio Hotel egyik lelkes rajongója. Immár több mint 3 éve figyelemmel kísérem a pálya futásukat, azt ahogy hónapról hónapra, évről évre egyre csak fejődnek és nemzetközileg ismerté válnak. Fontosnak tartom hogy egy európa szerte sikeres csapat, akit úgymond „mi” emeltünk az egekig, ne feledje el azt a sok támogatást amit tőlünk, Európai országoktól kaptak.

Gondolom Önök is értesültek, - mint egy hazailag elismert lemez kiadó cég, arról - , hogy a Tokio Hotel ismét egy új, eredeti és egyedülálló hanganyaggal fog elő rukkolni október elején. Számos promóciós turnén fognak részt venni, mint például Olaszországban, Finnországban, illetve Svédországban. Érdeklődni szeretnék, hogy a banda valamilyen nemű információt közölt-e Önökkel azt illetően, hogy az elkövetkezendő hónapokban ide, Magyarországra is el fognak-e látogatni, esetleg egy meet and greet esemény alkalmával lenne-e lehetőségünk arra, hogy mi, magyar fanok is részesüljünk abban a felemelő érzésben, amit Ők tudnak nekünk nyújtani.

Előre is köszönöm a válaszát,

Tisztelettel, ... A.

--------------------------------------------

Kedves A,

Jelenleg sajnos nem tudunk hazai Tokio Hotel fellépésről, az új album pedig előreláthatólag Október 5.én jelenik meg.

Mi is örülnénk egy hazai fellépésnek, de nem tudunk jelenleg olyan cégről/helyszínről, akik elhoznák a csapatot.

Üdvözlettel:

Lacfi Dávid

product manager USM and international repertoire

Fogjuk e még látni Őket itt Magyarországon? Szerintetek is a remény hal meg utoljára? :(

Sziasztok.

Ismét egy személyes bejegyzéssel érkeztem, egy újság riport igazán elgondolkodtatott valamiről. Olvassátok el, és ha van kedvetek, írjatok véleményt, Ti mit is gondoltok erről az egész szerelem dologról.

Puszi.

Ha igazán, tiszta szívből szeretünk egy embert, akkor mindig is a boldogságát akarjuk. Azt szeretnénk ha önfeledt lenne, mosolyogna, repesne az örömtől. A legszebb érzést szeretnénk ajándékozni Neki, még se tudjuk bármennyire is akarjuk, hisz mi nem lehetünk Vele. Ő egy másik világban él, ahova mi nem tudunk sajnos eljutni. Mégis minden nap Vele vagyunk, ha csak képletesen is, hallgatjuk a gyönyörű hangját, látjuk gyermekien őszinte arcát. De még sem tudunk Neki segíteni. Nem tudjuk megadni Neki azt a legnagyobb és legértékesebb ajándékot, amit úgy hívnak hogy Szerelem. Hiába a több millió ember, hiába a sok kedves mosoly, ha nincs az az egyetlen ember, aki valóban boldoggá tudná tenni Őt. Hányszor halljuk a világból, és Tőle, hogy mennyire csodálatos is a szerelem, az az érzés hogy tartozunk valakihez, és valaki tartozik hozzánk. Valaki szeret és mi is viszont szerethetjük. Ha szomorúak vagyunk, hozzá bújhatunk, ha magányosak vagyunk Ő mindig felvidít a szavaival.

Az a tudat hogy Ő neki nem adatik meg, az a gondolat hogy Ő nem tud olyan életet, szerelmet kialakítani, mint amilyet szeretne, elszomorít. Mert Nekem akkor jó, ha Neki jó. Ha Ő szomorú én is szomorú vagyok.

Imádkozok azért hogy mind a négyük boldog legyen, sose szenvedjenek hiányt szerelemben, ölelő karokban, csókoló ajkakban, mégis amikor csalódottan és szomorúan arról beszélnek, hogy nincs egy nő az életükben, úgy érzem, „Hiába minden ima, minden jó kívánság amit minden este elmondok értük???” A legboldogabb lennék a világon ha lenne olyan nő az életükben, aki szereti Őket, őszintén, teljes szívéből. Sosem szidnám azt a nőt, aki a közelükben, van, hisz Ő teszi boldoggá Őt, Ő tudja elérni hogy még vidámabb és mosolygósabb lesz a földön.

A magányáról:
"Ha egy koncert után egyedül vagyok a hotelszobában, néha nem tudom, mit kezdjek magammal. Aztán hirtelen minden nagyon csendes."

Az ágyasairól:
"A négy kutyám velem alszik az ágyban. Róluk soha sem tudnék lemondani. Minél közelebb vannak hozzám, annál jobb. Csak ezt tudom mindenkinek tanácsolni: Az összes kutyátokat vigyétek magatokkal az ágyba!

Annyira ragaszkodó lehet, annyira gyermekien bújós. Elmondhatatlanul igényli a törődést, azt hogy valaki simogassa Őt, azt hogy kedvesen megcsókolja az arcát. Olyan elveszettnek érzem néha. Teszi a dolgát, amit már több mint 4 éve napról napra tesz, de mintha sosem jutna előrébb az érzelmek terén. És ez fáj. Fáj, hogy nem tudom boldoggá tenni Őt, fáj, hogy nem lehetek a közelében, hogy éreztessem Vele, azt amit érzek iránta.

És itt nem elvakult szerelemről van szó, hanem őszinte szeretetről. Ami nem egyoldalú, nem csak én szeretem Őket. Érzem azt hogy Ők is rengeteg szeretetet, kitartást adnak nem csak Nekem, hanem Nektek is akik most olvassák ezt a bejegyzést. Tudom hogy az emberek nem nagyon szeretik őszintén kifejezni az érzéseiket, mert azt hiszik hogy az érzelmek nevetséges dolgok, nincs jelentőségük. Pedig ez nem igaz, ez hazugság. A legtermészetesebb érzés a szeretet, szerelem, és ha ezt valakinek a szemébe mondjuk, higgyük el hogy a világon a legboldogabb ember lesz. Néhány szó, nem milliós ajándék. Csak egy „Szeretlek.”

Én a legszebb érzéseket kívánom mind a négyüknek, – Bill, Tom, Gustav, Georg – remélem őszinte szerelem fog Rátok várni, mert igazán megérdemlitek.

De sose felejtsétek, Mi itt vagyunk Nektek, amikor csak akarjátok.

Du bist nicht alleine. <3

Sziasztok.

Készítettem egy novellát, igazából furcsa hogy ilyen szomorú téma jutott eszembe, hisz ilyen érzelmekről nem igazán szoktam írni. De egyszer csak elkapott ez a hangulat, és muszáj volt kiírnom magamból. Kérlek nézzétek el, ha esetleg egy kicsit hűvös a hangulata.

Remélem tetszeni fog Nektek, és írtok véleményt róla.

Puszi.

Hangosan dübörögnek a habok, a sziklák falát kegyetlenül ostromolják. A sötét éj magányába burkolózott a hold, gyéren világítja meg a tájat. A szél hűvös cseppeket szállít a levegőben, minden egyes pillanat a természet ajándéka. A sötétség magába nyeli a fájdalmat, a szomorúságot, az éj megoldás lehet. Hangok, gondolatok ezrei cikáznak végig a tájon és egy férfi agyán. Ott áll, a több száz méteres szirtek egyikén, lába alatt a végtelenség, és talán a halál. Arcára fagytak a könnyek, az óceán illata csak még jobban marja gyönyörű arcát. Már nem tud sírni, már úgy érzi nincs miért sírnia. A könnyei elapadtak, az elméje már nem képes a múlton gondolkodni. Most csak a jelen van számára, a sötét és félelmetesen jelen. Végtagjai remegnek, szempillái fel s alá repkednek, mellkasa vadul ver. Izzadt testén forró hullámok söpörnek végig, a levegő jég hideg lehelete mégis fázóssá teszi Őt. Nem szólal meg, egyszerűen képtelen egy hangot is kiejteni száraz ajkain, csak a végtelenségbe bámul. A tekintete már rég elvesztette a csillogást, a reményt, mindent ami tovább éltette volna Őt. Egyedül van, szívét már semmi sem melegíti, elveszette azt az ember, aki nélkül már nincs értelme tovább élnie. Képtelen nélküle lélegezni, minden egyes sóhaj fájdalmas neki az elvesztett személye nélkül. Ő jelentett számára mindent, az életet, a levegőt, a boldogságot. Minden egyes mosolya, hangja lágy csengése életet lehelt a testébe, erőt adott a folytatásra. De most, hogy már nincs Ő, képtelen tovább menni ebben az életben. Elveszett a lelke, a jövője, minden egyes magányosan töltött pillanat csak a szívébe mar. Emlékszik, amikor gyermek korukban remegő testtel bújtak össze ha jött a vihar, szemüket szorosan szorították, úgy ahogy egymás testét is. Vidám nevetésük betöltötte az utcák csendjét, minden egyes hang amit Ők kiejtettek, megnyugvás volt a másik számára. De most már késő, vége van mindennek. Ő a hibás, Ő taszította el magától, sértő szavai véget vetettek az életének. Pedig sosem tudott volna ártani Neki, hisz az életet jelentette számára. Azt az életet, amit együtt kezdtek, 9 gyönyörű hónap csak az övéké volt édesanyjuk védő hasában. Ott senki sem bántotta Őket, ott nem kellett a külvilággal foglalkozniuk. Szerethették egymást, hisz egyek voltak, de a hosszú évek eltaszították Őket egymástól. Hangos kiabálások, könnyes szemek, vádaskodások vezettek egyikük halálához. Féltek bevallani egymásnak, hogy mennyire szükségük van a másik szavaira, nyugtató simogatásaira és öleléseire. Saját maguk szakították el a kettejük közt lévő köteléket, kapcsolatot, szenvedtek de még sem álltak egymás elé, még sem vallották meg őszintén, hogy egymás nélkül elvesznek. Utolsó találkozásukkor nem pillantottak egymásra, pedig ha tudták volna hogy az lesz az utolsó alkalmuk, hogy egymás szemeibe nézzenek. Haraggal a szívükben sétáltak messze egymástól, a távolság felemésztette Őket. Nem is sejtették azokban a pillanatokban, hogy már csak a mennyország lesz az a hely, ahol megnyugvást fognak találni, ahol újra szerethetik egymást, úgy mint két test, két szív de egy lélekben. Most eljött az az idő, amikor újra találkozni fognak, amikor a szívük ismét egybe forrhat, mint abban a gyönyörű 9 hónapban. Egyek lesznek a világ fölött, ahol minden olyan szép.

A férfi felnézett a sötét égre. Tudja, hogy testvére őrző szemei azt parancsolják, hogy ne vessen véget az életének. De a testvére nem tudja, hogy számára az életet Ő jelenti, és ahol Ő van, Neki is ott kell lennie. Legyen az az égető pokol, vagy az a csodás menny. Minden egyes pillanat csak egyre közelebb hozza Őket egymáshoz, már csak néhány lépés a hatalmas szikláról és mindennek vége, mégis minden újra születik. Csak apró milliméterek választják el a végtől, a tátongó mélységtől, ahonnan a lelke majd felszáll testvéréhez.

- Remélem egyszer meg tudsz bocsátani Nekem, szeretlek Tom.

A hangja elszállt a sötét felhők közé, a teste pedig alá hullt a megváltó mélységbe. Véget ért az élete a Fekete hajú Hercegnek, mégis most született újra, Testvére mellett a mennyekben.

Várom a véleményeket. :)

Sziasztok.

Amint látjátok, új sablon került fel, a sztori címéhez megfelelően. Köszönöm az eddigi sok véleményt, minden egyes írás önbizalommal tölt el.

Érdeklődni szeretnék, hogy valójában mit is gondoltok a sztoriról, mint írományról. És itt nem feltétlenül a történetre gondolok, a szerelők habitusára, hanem hogy min kellene változtatni. Legyen az stílus, hangnem, forma. Bár a szereplők jelleme is érdekelne, ilyennek képzelitek-e el Őket.

A kritikát illetően persze negatívumokat is szívesen fogadok, tudjátok, "Jó pap is holtig tanul."

Szóval várok minden egyes véleményt

------------

A másik dolog, hogy az eddig szereplő emberekről teszek fel képeket, talán így még élvezhetőbb lesz a sztori.

Bill Kaulitz

Tom Kaulitz

Gustav Schaffer

Georg Listing

Franciska Schaffer

Markez Stern

Barbara Kühl

Ez persze nem az összes szereplő, még számos új ember fel fog tűnni.

Puszi.

(Anitám nyaral és megkért, tegyem fel nektek ezt az általa írt novellát. Érdemes elolvasni, és biztos örül majd a véleményeiteknek is ;) pusz,Viki)

Sziasztok.

Volt egy kis időm, és géphez is jutottam. Hát elkészült a novella, nagyon a szívemhez nőtt. Mint mondtam már, a novella eleje és vége személyes gondolattal kezdődik illetve zárul. Fogadjátok sok szeretettel, és írjatok véleményt is hogy hogy tetszett, illetve hogy Ti hogy látjátok ezt az egész dolgot.

Puszi.

Sok ember sok véleménnyel van róla. Egyesek semmibe veszik tehetségét, mások kinevetik Őt a külseje miatt, vannak olyanok is a gyűlölködve gondolnak a személyére. Én sosem voltam olyan, aki a külső jegyek szerint ítél meg valakit, ezért Őt sem a kinézete alapján könyveltem el magamban. Inkább hosszú hónapok során próbáltam egy kicsit bele látni a mindennapjaiba, és megpróbálni a lehetetlent, hogy részese legyek az életének. Talán furcsán hangzik, de ez így igaz.

Próbáltam egy reális képet alkotni a személyéről, úgy éreztem hogy eléggé ismerem már Őt. Az a sok kedves szó, azok a pillantások mind mind levettek a lábamról. Megbabonázott egy pillantásával, nem is kellettek a szavak. Látni, hogy milyen érzelmesen adja elő a dalokat, hallani ahogy a hangja elcsuklik a torkát mardosó könnyektől, nekem mindennél többet jelentettek.

Bármennyi időt is töltöttem azzal, hogy minden kis gondolatát megfejtsem, úgy érzem hogy még sem sikerült. Egy élet kevés lenne ahhoz, hogy megfejtsem ezt a férfit, hisz minden apró rezdülése más és más dolgot sugall. Próbáltam az érzéseit feltárni, elképzelni, hogy valójában mit is érez, de rá kellett jönnöm, hogy Ő több mint egy megoldandó feladat.

*

Két arca van… van egy Bill Kaulitz, és van egy Média által alkotott Bill Kaulitz. Az évek folyamán sajnos csak a Média Bill-t tudtam megismerni, azonban egy szombati este alkalmával volt szerencsém az igazi, érzékeny és sebezhető Bill Kaulitzot is megismernem. Bár csak ne kellett volna felismernem, hogy milyen álarcot tartott eddig maga előtt, bárcsak valahogy segíteni tudtam volna neki. Az a megtört, és fájdalmas arc örökké előttem fog lebegni, ahogy láttam a könnyektől áztatott arcát, és tudtam hogy egy áldozat. A siker áldozata…

2009, augusztus. Forró szombat este van, Berlin egyik híres szállodájának megnyitója. A gyönyörűen feldíszített üveg kolosszus csillog a pompától emberek százai jöttek, hogy megünnepeljék a méltán híres tervező által kivitelezett épületet. Én sem hagyhattam ki, hisz édesapám alkotása mindez, így érthető ha én is a party egyik kiemelt vendége vagyok Számos sztár tette tiszteletét, ezek között a Tokio Hotel. Leplezett boldogsággal fogadtam a hírt, hogy itt lesznek kamaszkorom egyik legmeghatározóbb emberei, azok akik mindig boldoggá tettek, azok akiknek sokat köszönhetek a dalaiknak és a vidámságuknak köszönhetően. Van egy férfi közülük, aki a szívemhez nőtt. Bill Kaulitz, a 20 éves énekes megdobogtatta a szívemet.

A negatív kritikákat félre téve, csak a saját megérzéseimre hallgatva cselekedtem azon az éjszakán. Rengeteg ember próbált meggyőzni arról, hogy ezek a srácok már azok akik régen voltak, megváltoztak, alattomosak lettek. De nem hallgattam Rájuk, csak mentem az elképzeléseim után. Tudtam hogy senki sem akadályozhat meg az álmaim megvalósításában.

Nem számítottak a figyelem felhívó jóslatok, miszerint teljesen kifordultak magukból ezek a srácok, nem lehet Rájuk ismerni, a csillogás egy visszataszító burkot öltött köréjük. Hittem bennük, nem akartam csalódni ezekben a férfiakban. Főleg nem Billben…

Félve léptem melléjük a bárpulthoz, ahol már egy egy üveg erős Vodkával mulatták az idejüket. Első pillantásra letaglózott a látvány, gyönyörűek voltak. Egyesével végig pillantottam az arcukon, és tüzetesen szemügyre vettem Őket. Tom az eddig megismert kisfiús bájával próbált levenni a lábról egy lányt, furcsa volt Őt ilyen szituációban látni. Georg és Gustav David Jost-tal és többi producerükkel társalgott. Vidámnak tűntek és felszabadultnak, gátlások nélkül szakadt fel belőlük egy egy hangosabb nevetés. Úgy éreztem hogy felhőtlen boldogságban élnek, csillogás az egész életük. De amikor Bill arcára néztem, megdermedtem. Ő nem ilyen a képeken, Ő mindig nevet és mosolyog, olyan mint egy kis mosoly manó. Mi történt Vele? Szemei szomorúan pillantanak a semmibe, nincs az a fény bennük, amibe bele szerettem. Mi történt Billel? Nem akarom hogy valaha is szenvedjen. Hogy segíthetnék Neki?

-Sziasztok. Hagy mutatkozzak be, Anita vagyok, a tulajdonos lánya. Hogy érzitek magatokat?

-Köszönjük, nagyon jól. Hangulatos a szálloda, nagy sikeretek lesz, ha már csak a bevételek szempontjából is nézzük. – kicsit meglepett David Jost pénz orientált válasza, ezért talán egy kicsit furcsa arcot vághatta – Gyere, foglalj helyet Nálunk. Bill, ülj arrébb egy kicsit.

A szívem hevesen kezdett dobogni, nem gondoltam hogy egy pillanat leforgása alatt már is a közelükbe kerülhettem. Bill felnézett Rám, biccentett egyet a fejével, majd helyet adott maga mellett. Ez idő alatt már Tom is felhagyott az aktuális partnerével és hozzám fordult.

-Mit rendelhetek Neked?

-Csak egy narancslét.

-Nem iszol? – kérdezte fátyolos tekintettel Georg

-Nem igazán.

Kellemetlenül éreztem magam, főleg David jelenléte miatt. Félre érthető pillantásokat küldött felém, majd Billt megbökve az asztal alatt a fülébe súgott valamit, mire mind ketten felálltak és távoztak néhány percre az asztaltól. Ez idő alatt a többi három srác már aktívabb volt a beszélgetés terén, igaz hogy már spiccesek voltak, de igazán aranyosak voltak. Valahogy így képzeltem el Őket. Tom apró szexuális töltetű bókjai mind mind jól estek, sosem éreztem úgy hogy túl lépett volna egy bizonyos határt. Gustav igazi gentlemanként viselkedett, bár halk szavú volt, mégis jó társaságnak bizonyult. Georg viccei néha már fárasztónak bizonyultak, sajnos nem tudtam igazán jókat nevetni rajta. Már csak azért sem, mert zavart, hogy Bill és David olyan hirtelen eltűnt. Szerettem volna a közelében lenni, érezni az illatát, hallani a hangját, amit még soha életemben nem volt alkalmam hallani élőben. Féltem hogy valami baj történt, de megnyugodtam, amikor ismét megpillantottam Őket felénk közeledni. Bill Rám mosolygott, mire a szívem megtelt boldogsággal.

-Anita, körbe vezetnéd Billt az épületbe?

David kérését kicsit meglepőnek találtam, de első szóra igent mondtam Neki. Elköszöntem a többiektől, majd Bill felé indultam el. Egy mosolyt erőltetett az arcára, majd a karját felém nyújtotta és én bele karoltam. Lüktetni kezdett a fejem, és kiszáradt a szám az izgatottságtól. Nem gondoltam hogy valaha is lesz alkalmam ilyen közel érezni magam hozzá, megérinteni Őt, mi több hallani édes hangját.

-És hogy jött az ötlet, hogy egy szállodába fektessetek be?

-Apa rengeteg kapcsolata révén merült fel ez az ötlet, illetve úgy gondoltuk, hogy egy családi befektetés mindig biztos alapot fog nekünk nyújtani. Ezek mellett pedig, rengeteg munkalehetőséget tudunk így kínálni az embereknek.

-Szép gondolat.

-Ti hogy vagytok?

-Mármint a Tokio Hotel?

-Igen. Turnézni fogtok az elkövetkezendő hónapokban? Nagyon sokan várják világszerte.

-Köztük Te is, ugye? – megállított, majd maga felé fordított. Két tenyerét az arcomra tette, és hirtelen egy apró puszit nyomott az ajkaimra.

Ijedten húztam hátra a fejem, nem is tudom hogy mi zaklatott fel jobban. Az hogy ilyen hirtelen „letámadt”, vagy az, hogy attól a férfitól kaptam egy pici puszit, akit a világon nagyon tisztelek és szeretek. Mélyen a szemembe nézett, megbabonázott ismét. Félénken elmosolyodtam, féltem a reakciójától. Nem akartam, hogy egy kislánynak nézzen, aki az első puszi után visítva szalad körbe köbre, azt szerettem volna, hogy egy igazi nőként tekintsen Rám. Itt áll az a személy, akire már hosszú évek óta várok, és 18 éves létemre Róla álmodozom és fantáziálok. Erre tessék, itt áll velem szemben, néhány lépésre és megpuszilt. Valahogy nem így képzeltem el Őt, a gondolataimban mindig félénknek és visszahúzódónak írtam körül, azt hittem hogy a gyermeki izgatottság lepi el a testét, amint egy nővel kerül egy légtérbe. Úgy látszik, én is tévedhetek. Most pozitív vagy negatív csalódás ért-e, azt még magam sem tudom.

-Finom puszi volt?

Hangja lágyan csengett, ujjaival végig simított az ajkaimon. Nyeltem egy nagyot, és hogy leküzdjem a fejemben cikázó őrült kis gondolatokat, közel hajoltam hozzá és bele suttogtam a fülébe.

-A legfinomabb amit adhattál.

Egy remegő, de mégis magabiztos mozdulattal az arcához bújtam, majd lágyan az ajkaira tapadtam. Éreztem ahogy a karjai a derekam köré fonódnak, majd még szorosabban a testéhez húz. Egy pillanatra elhúzta a fejét, nem tudom mit csinálhatott hisz csukva voltak a pilláim. Ő oldalra nézett, mire egy férfi határozottan bólintott, és a fejével a közeli ajtóra biccentett. Újból forró ajkaival az enyéim után kapott, és eddig ismeretlen vággyal és hévvel kezdtünk szenvedélyesen csókolózni. Finoman tolni kezdett – csípőjét szorosan az enyémhez nyomva – majd egy ajtót kinyitva, a szálloda egyik lakosztályába kerültünk. Fura tekintettel realizáltam a helyzetet, miszerint Bill épp a francia ágy felé tol. Ha egyetlen kérésem lehetett volna régebben, ami teljesült volna, én azt kívántam volna, hogy egyszer Bill ölelő karjai között szerelmeskedjünk. De most, hogy ilyen közeli ez a pillanat, - ami lehet hogy meg is történne -, inamba szállt a bátorságom. Sosem voltam az a nő, aki a férfiak első szexi mosolyára az ágyukba mászik, Nekem van tartásom és egy erkölcsös nőnek érzem magam. Bár ez a helyzet most hatalmas teherként nyomja a lelkem, hisz a szívem ellenkezik a szex ellen, azonban a testem egyértelmű jeleket ad. Zihálva szuszogok a fülébe, mire Ő csak még megállíthatatlanabb lesz. Csókjait átvezeti a nyakamra, miközben kezei vékony koktél ruhám alatt kezdenek finom simogatásba.

-Hé, hé… Bill! Egy kicsit lassíts.

-Te is szeretnéd, érzem! Ahogy megremegsz alattam, ahogy sóhajtasz.

Most erre mit mondjak? „Igen Bill, én is akarlak.” vagy „ Ne érj hozzám, nem vagyok egy könnyűvérű nő, akit bármikor megkaphatsz.”

Lassan eltoltam a fejét a nyakamtól, majd a szemeibe néztem. Hogy mit olvastam ki belőlük? Már nem azt a macsó, levakarhatatlan mosoly csillogott bennük, mostanra félénké, és megszeppenté vált. Éreztem ahogy a tenyere izzad, mikor megsimogatja az arcom, szíve hevesen dobog.

-Te nem szeretnél érezni?

-Bill mi történik Veled?

Csak ennyit volt erőm kinyögni, majd ellöktem magamtól. Ő nem ilyen, Ő folyton az érzelmességéről és a gyengéd oldaláról mutatkozik meg az interjúk során. Azt hangoztatja, hogy nem híve az egy éjszakás kalandoknak, undorodik az alkalmi szextől. Akkor most mégis mi ütött belé? Hazugság volt minden egyes szava, ennyire félre ismerte volna Őt az egész világ? Ez nem az a Bill akibe én bele szerettem, ez a Bill ijesztő számomra. Naiv liba voltam, hogy hittem az édes szavaknak?!

-Gyere vissza kérlek, nem leszek erőszakos Veled. – lassan megindult felém, de én csak ijedten lépem hátra

-Undorító vagy! Te nem ilyen vagy a riportok alatt, hogy változtál meg ennyire? Azt hittem, hogy Neked nem a szex az elsődleges célod, ha megismerkedsz egy lánnyal, de látom Te is ugyanolyan vagy mint az összes többi férfi. Csalódtam benned, el sem tudom mondani, hogy mennyire egy szánalmas alaknak gondollak, aki csak hülyíti a fanokat a romantikus énjével.

-Kérlek.

-Ne merj hozzám érni, undorodom Tőled.

Szomorú és meggyötört arca félelemmel töltött el. Mélyet sóhajtva rogyott le az ágyra, majd az arcát tenyereibe temette. Hosszú percekig csak néztem Őt, teljesen ledermedtem. Hallottam ahogy halkan szipogni kezd, majd könnyei utat törnek az arcán. Első reakcióm kicsit cinikus lehetett, ál könnyeknek hittem Őket.

-A sírásoddal nem enyhítesz meg.

-Teljes szívemből kérek bocsánatot, gusztustalanul viselkedtem, ne neheztelj Rám. Kérlek ne bánts Te is, fáj. Nagyon fáj már.

Hangosan felzokogott, figyelmen kívül hagyva, hogy én is mellette állok. Még sosem láttam férfit így sírni, megrázó volt. Már csak azért is, mert egy olyan ember sír, akinek sokat köszönhetek, akit eddig erősnek és legyőzhetetlennek gondoltam. Most pedig védtelen, és sebezhető. Szorító érzés fogott el, elfeledve az előbb történteket, letérdeltem elé és halkan kérdeztem őt.

-Miért sírsz Bill? Már nem haragszom Rád, csak mérgemben mondtam olyan csúnyát.

-Jogosan undorodsz Tőlem, hidd el én is ugyanígy gondolok magamra.

-Ne utáld magad, Neked is lehetnek szükségleteid, minden férfinak szüksége van testi kapcsolatra.

-De nem ilyen hazug kapcsolatokra. Én ezt már nem bírom tovább folytatni. Kikészülök, roncs leszek. Legszívesebben elmenekülnék a világ elől, és az árgus szemek elől.

-Mi a baj Bill? – finoman felemeltem könnyes arcát és a szemeibe néztem

-Nem vagyok önmagam. Csak egy bábú vagyok, akit irányítanak. Az életem olyan mintha egy börtönbe lennék zárva, egyszerűen ki akarok már végleg törni ebből a fogságból és szerepjátékból. Nem csodálom, ha megutálsz azért amit tettem, nem is érdemlek mást. Évek óta csak árnyéka vagyok a saját életemnek, teljesen megváltoztam.

-Mond el Bill, ezt mire érted? Mi mindig mosolyogni láttunk, sosem voltál összetörve.

-Azért mert nem lehetett. A legjobb arcomat kell mutatni, minden producerem azt várja Tőlem, hogy csillogjak, hogy hazudjak a fanoknak és az egész világnak. Nem akarják hogy megszűnjön a figyelem irántunk, mindent elkövetnek hogy fent tartsák az érdeklődést. Ez az egész David ötlete volt. Amikor elhívott pár percre, akkor adta ki az „utasítást”, hogy le kell Veled feküdnöm. Hidd el, még sosem vetemedtem ilyenre, hogy kihasználjak egyetlen nőt is, de most megfenyegetett. Bekameráztatta ezt a szobát és a folyosón is volt egy fotós is. Végig vette, ahogy mi csókolózunk és ahogy ide bejöttünk. David pénzorientált, nem érdekli más csak hogy meg gazdagodjon.

-Abból a pénzből Ti is kiveszitek a részeteket.

-Kit érdekel már a pénz, a legmocskosabb dolog a világban. Hogy megszerezzük, mindent elkövetünk érte, hazudunk, színjátékban veszünk részt, megtagadjunk saját magunkat.

-Ha nem érdekel az anyagiak, akkor mégis miért hódolsz be Davidnak? Miért nem lázadsz fel ellene? Én úgy ismertelek meg, hogy egy céltudatos, akaratos és magabiztos férfi vagy!

-Nem Anita. Gyenge vagyok, és puhány. Látod, itt sírok előtted, ez nem a gyengeségre vall? Nyugodtan nevess ki…

-Az a férfi nem gyenge, aki kimutatja az érzéseit, hisz képes vállalni a gyengeségeit. Igen is bátor vagy. Sokat jelentesz Nekem, bár nem ismerlek, hisz az eddigi életed ezek szerint hazugságokból épült fel, de segíteni akarok Neked. És tudod mit?

Felálltam, majd körbe néztem a szobában majd amikor megláttam a lámpa mögé rejtett kis kamerát, a földhöz vágtam és rátapostam. Feltéptem az ajtót, és a fotóst felpofoztam. Hisztérikának tűnhettem, de muszáj volt „megbosszulnom” a Billt érő sérelmekért.

-Ezt igazán nem kellett volna, bajba fogsz kerülni.

-Szerinted érdekel, ha bajban vagy?

-Szeretnélek megölelni.

Most először láttam fényt a szemében, elé léptem mire Ő gyermekien hozzám bújt.

*

Valóban színjáték lenne az élete? Valósak a feltevéseim, hogy egy „áldozat”, akit bábuhoz hasonlóan kezelnek? Fájdalmas ebbe bele gondolni is, hisz melyik ember tudja elviselni, ha gátolják a szabadságában? Sokan azzal is jöhetnek, hogy Bill választotta ezt az életformát, most már viselje a következményeket. Nem tudom igazán, mi is az igazság, van-e okunk a félelemre, hogy egyszer Bill így „végzi”. Meggyötörve, fájdalommal teli arccal és gátlásokkal. Én a legjobbakat kívánom Neki is és többi srácnak is, remélem akik igazán szeretik Őket és kitartanak mellettük, azok a nehéz időkben is mellettük lesznek. Hisz nincs is jobb érzés, mint számítani valakire, aki ha még nincs is mellettünk, mégis érezzük a szeretetét.

*

Várom a véleményeket ! Puszi.

Hát sziasztok :)

Most az egyszer nem tudom értelmes mondattal kezdeni a bejegyzést. Nem azért, mert nem tudok jól fogalmazni, vagy nehézségeim lennének az írást illetően, hanem azért mert nem könnyű szavakat találni a mai napra. Sokaknak semmit sem jelent ez a nap, és talán a bejegyzésem sem, de Nekem úgymond "sorsdöntő" volt ez nap 3 éve. 2006. június 27.-én ismertem meg a Tokio Hotelt, azt a bandát akik még mindig a szívem egyik kis eldugott csücskében laknak.

A hosszú hónapok során sok mindent kaptam Tőlük. Össze számolni nem tudom, hogy mennyi boldog, önfeledt percekkel, hangos kacagásokkel lettem gazdagabb. Ha rossz kedvem volt, csak hallani kellett a hangjukat és máris jobb kedvre derültem. Az a báj, és kisugárzás amit magukból árasztanak mindig magával ragad Engem. Az, ahogy megjelennek, ahogy viselkednek, a szavak amiket kiejtenek a szájukon mind mind csodálatos. Mielőtt valaki azt hinné, hogy egy elfogult és naiv kamasz vagyok, akkor mindenkit megnyugatok hogy ez nem igaz.

Furcsa lehet az írásom, hisz hogy tudok olyan embereket csodálni, szeretni akiket nem is ismerek, akikkel még sosem találkoztam? Egyszerű a válasz szerintem... Ahhoz hogy valakihez kötődjünk, úgy hiszem elegendő ha tiszteljük Őt, a munkásságát és azt, amit képvisel illetve amit közvetíteni akar. Az én esetemben számos olyan dolog kapcsolódik a Tokio Hotelhez, ami révén eltudom mondani, hogy igen SZERETEM Őket, az igazi nagybetűs "Szeretem" érzéssel. Hisz olyan érzéseket, olyan "ajándékokat" adtak így látatlanban is, amit ha akarnék sem tudnék meghálálni.

Csak címszavakban szeretnék néhány dolgot felsorolni, amiket illetve akiket Ő általuk kaptam:

- Vikim <3 :

Nehezen nyílok meg az emberek előtt, az érzéseimet megpróbálom biztos falak közé zárni, hogy senki se tudjon kihasználni, ártani Nekem, de az Ő esetében nem így van. Ő az az ember, aki így szeret, így fogad el engem az összes hibámmal, és berögzött szokásaimmal együtt ahogy vagyok. Sosem akart megváltoztatni más barátnőm példájára, mindig azt mondja hogy legyek önmagam, sose próbáljak megváltozni senki kedvéért sem. Szeretem Őt, és úgy érzem Ő is Engem.

- Rengeteg gondolat: Érzések, elképzelések, célok, mind olyan dolgok amelyek nélkülözhetetlenek a mai világban. Az, ahogy Ők gondolkoznak, különös képpen Bill nagyban hozzá járult ahhoz, ahogy most viselkedem, illetve vélekedek a világról, életről. Olyan érzéseket váltottak ki belőlem, amik az egész életemet végig fogják kisérni, ebben biztos vagyok.

Csak néhány sort képzeltem a bejegyzéshez, de ez mind bennem kavargott.

Puszi Nektek, vigyázzatok magatokra, szeressétek egymást. Ja és a sztorim részeit holnap folytatom, igazán jól esnek a vélemények, írjatok továbbra is. (K)

Sziasztok.

Mivel Tokio Hotel fan vagyok, - szerintem ezt sokan  tudtátok - még tavaly nyáron elkezdtem egy sztorit írni róluk. Egészséges egoizmusomnak köszönhetően azt mondhatom hogy egész jól sikerült, érdekes és nem szokványos. Ez úton szeretném megkérdezni, hogy lenne-e igény a szorira?

Elég csak egy "Igen", vagy egy "Nem" komment ide a bejegyzés alá. Számítanak a kommentek, hisz ha látom hogy van érdeklődés, akkor elkezdem begépelni Őket.

Ha mondjuk nem vagy Tokio Hotel fan, akkor se szomorkodj, úgy érzem hogy  a történetben szereplő személyek karaktere és személyisége akár egy barátodban vagy ismerősödben is felfedezhető, tehát nem kell az első benyomás után elítélni a Tokio Hotel-es srácokat. :)

Szóval egy "Igen", vagy egy "Nem" komment, és írom a részeket.

Puszi.

http://www.youtube.com/watch?v=RYPM0xBZXbM&feature=related

"Ha semmi sem megy már többé,

akkor angyal leszek - csak Neked.

Minden sötét éjszakán megjelenek előtted,

s aztán elrepülünk messze innen,

és soha többé nem válunk el."

Betartotta az ígéretét a fiú... angyallá változva lejött a lányért és elvitte magával. Már messze repülnek a sötét éjszakában, szorosan ölelik egymás testét. A nő fájdalomtól meggyötört arcán már nem látszanak a könnyek, gyönyörű arcán a boldogság örömkönnyei csillognak. Egyetlen szerelme eljött érte, mindent feláldozva csak azért hogy együtt legyenek... Meseszép angyal lett szerelméből. Arca hófehéren tündököl a sötétségben, szemei csillognak a boldogságtól,hogy Kedvese végre vele van. Hatalmas szárnyaival öleli át a lányt, ezzel is oltalmazva a törékeny testét és lelkét... A lány sosem gondolta volna, hogy szerelme hű marad az ígéretéhez és angyal képében meg fog jelenni előtt... azt gondolta, hogy csupán csak egy gyermeteg fogadalom lesz, ami az idő múlásával semmivé lesz. De nem így történt... a fiú fentről kémlelte szerelme életét, egy pillanatra sem vesztette szem elől. Ő már készen állt, hogy elrepüljön érte és megszabadítsa a bűnös világtól, és egy szebb, nyugodtabb álomvilágba röpítse. Most is odatartanak... már nincs sok hátra, már látják a mennyei világosságot és nyugalmat...Életük utolsó éjszakai repülésével elérték a várva várt örökké tartó boldogságot. Bill mégjobban magához húzza szerelmét, szárnyaival védelmezően öleli körül...Vége a szenvedésüknek, vége a kínzó magánynak, eggyé lettek ezen az éjszakán...
Egy halk suttogást hallottak életük utolsó pillanatában: "Soha többé nem válunk el..."

Sziasztok. Mára egy hosszabb bejegyzést szerettem volna írni, de majd holnap. Most hoztam egy újabb novellát.

Csipkeszegélyes arany estélyi ruhák, hét országra szóló színvonalas bálok, cilinderes főurak… minden estére egy-egy mulatság. Hogy is lehetne máshogy a mesékben?! Minden meseszereplő elnyeri az örök boldogságot, máshogy nem is végződhetnének az ilyen történetek. A szegény sorból kiemelkedni akaró legény elindul a nagyvilágba, hogy megtalálja a boldogságát. Persze a boldogság eléréshez sok akadályon kell átvergődnie. Szembe kell szállnia a gonosz boszorkányokkal, és a 7 fejű sárkányokkal… minden bátorságát és tehetségét össze kell gyűjtenie, hogy elnyerje az örök boldogságot. Vagyis a  Királykisasszony kegyeit… Így van ez minden tündérmesében és a végkifejlet is ugyanaz… a boldogság. De csak a mesékben… sajnos…

Hogy is van ez a XXI. Században? Kik is a XXI. Század gonosz boszorkányai, és 7 fejű sárkányai? Egyáltalán vannak-e még ilyenek? Persze hogy vannak…bármennyire is fájdalmas kimondanunk, MI vagyunk azok. Különböző akadályokat  és nehézségeket állítunk magunk elé. Sok esetben a rögeszméinkkel, vagy begyepesedett szokásainkkal állítunk falakat magunk köré, amikből nagyon nehéz kitörnünk. Mi tesszük nehézzé az életünket, így sajnos nehézkes  megtalálnunk a végkifejletet, az örök boldogságot. Sokszor megtagadjuk a kedvező kisebb lehetőségeket, ehelyett inkább csak a fényes sikerre összpontosítunk. Pedig mennyivel szebb néhány apró kis öröm, ami hosszú munka árán lesz a miénk; mint a kezünkbe hullott „főnyeremény”!? Nekünk is szegény legényt kellene például venni, vagyis hosszú rögös úton kellene bejárnunk a boldogsághoz vezető utat…

Hát ez a tündérmese a XXI. században. Kicsit ijesztő ez a kép, de nem lehetetlen teljesíteni. Csak bízzunk magunkban, és higgyük el hogy mi is elnyerjük a „Királykisasszony kegyeit” …

Hát sziasztok.

Hoztam a megígért novellát, jó szórakozást, és nyugodtam írjatok véleményt. Köszönöm. 

Újból egy szokványos este. Sikoltozó fanok, eufórikus hangulat, dübörgő hangfalak... Ez az életünk, már több mint 3 éve.Minden álmunk valóra vált...nem panaszkodhatok, több millió szerelmes szó, több ezer sikítozó lány... mégis hiányzik valami. Üres az életem...Ki gondolná hogy a mindig mosolygós Bill Kaulitz szenved? Sokan kinevetnének, ha tudnák hogy miért fáj a szívem, mert igenis fáj a szívem!!! Miért olyan nehéz megtalálnunk a nagy Ő-t? Miért???"

- Ahogy Tom mondaná, már megint érzelgős pöccsé változtam.- sóhajtott fel szomorúan Bill, majd az éjjeli szekrényére tette a naplóját. Körül nézett a szobájában, csak egy álló lámpa szolgáltatta a fényt... a ruhái szanaszét feküdtek a padlón, nem volt kedve rendet rakni... mostanában valahogy semmihez sincs kedve! Vett egy mély levegőt, majd lehunyta a szemeit, és álomba szenderült...

- Miért könnyes az arcod? - szólt egy lágy női hang. Bill felriadt, majd idegesen nézett körbe a hotel szobájában

- Ki van ott?

- Csak én vagyok...

- Te jó ég... biztos hallucinálok, ez csak egy álom.

- Nem álmodsz, most ébren vagy. - szólt újból a hang.

- Ki vagy Te?

- Az angyalod...

- Az angyalom? Nekem nincs angyalom, és nem is léteznek angyalok.

- Dehogynem, hisz most is egy angyallal beszélgetsz! Mi a baj Bill? Miért sírtál az előbb?

- Nem sírta, csak könnyes volt az arcom, ez nem ugyanaz. De mit magyarázkodom egy angyalnak? – nevetett fel keserűen majd visszafeküdt az ágyba és újból lehunyta a szemét. Lágy fuvallatot, majd egy gyengéd simogatást érzett az arcán… - Ez Te voltál?

- Igen…

- De miért nem látlak? Én látni szeretnélek…

- Nem lehet Bill, mi nem mutatkozhatunk emberek előtt!

- De akkor az előbb hogy érezhettem a simogatásod?

- Túl sokat kérdezel… - nevetett fel az angyal

- Ne nevess ki, nem szép dolog.

- Tudom, bocsánat! Mond el hogy mi bánt, én meghallgatlak!

- Magányos vagyok, nincs senki aki szeretne… - súgta rekedtesen majd a térdeit felhúzva , ráhajtotta a fejét

- Ne mondj ilyeneket. És Tomék, és az anyukád? Rájuk nem gondolsz?

- Nem rájuk értettem… nincs szerelmem akihez hozzábújhatnék esténként, aki átölelne ha szomorú vagyok. Ez tudod mennyire fáj? Minden este eszembe jutnak ezek a gondolatok, és teljesen elérzékenyülök. Tudom hogy nem férfias dolog, de sokszor sírok éjszakánként!

- Nyugodtan sírj csak, megkönnyebbülsz tőle.

- Nálatok ez hogy van? Neked van szerelmed?

- Igen, van.! Te vagy az! Minden angyalhoz hozzárendelnek egy földi embert, és Őt kell szeretnünk. Már születésed óta veled vagyok.

- Te vagy a szerelmem?

- Nem Bill… nem én vagyok! Csak te vagy az én szerelmem, én nem vagyok a Tied! Neked egy földi lányt kell szeretned. Hidd el, idővel megfogod találni Őt!

- De addig mit csináljak? Értsd meg angyalom, hogy szükségem van egy ölelésre, simogatásra… úgy érzem, hogy elveszek ezek nélkül. – csordult ki az első könnycsepp, majd lassan végig folyt a puha arcán- Simogass meg kérlek, úgy mint az előbb! Annyira jó esett az érintésed. – kérlelte halkan, de nem kapott visszajelzést – Angyal itt vagy még? Kérlek gyere vissza értem! Én is veled akarok menni, vigyél magaddal! Egyedül nem fogom kibírni, szükségem van rád… szépen kérlek! Nem bírom már ki a magányt, félek, segíts nekem! – zokogott fel hangosan, majd kicsapódott az erkély ajtó, és a függöny magasra libbent… elment Bill angyala… Örökre…

- Mi lett volna ha angyalként születek én is? Mi lett volna, ha…? Segíts…

( Senki sem tudja hogy Bill mit gondol… vajon tényleg magányos, most is? Sokszor gondolkozom ezen a témán… hogy lehetek-e / lehetünk-e olyan önzők, hogy a gyűlölködésünkkel, fenyegetéseinkkel próbáljuk kimutatni a nemtetszésünket egy esetleges „barátnő” hallatán?! NEM! Nincs jogunk ehhez, bármennyire is fáj, és nehéz beletörődnünk, Billnek is kell egy Szerelem… hiába álltatnánk magunkat, hogy biztos boldog… nem hiszem… társ nélkül senki sem boldog. Szükségünk van valakire… és Billnek… erre gondoljuk, amikor elkezdünk gyűlölködni egy „ barátnő ” hallatán…)

Álom vagy valóság? Teszem fel mindig magamnak ezt a kérdést, ha Rád gondolok.

Valóságnak olyan abszurdnak és lehetetlennek tűnik, álomnak olyan valóságos és igaz.

Sajnos az álmaink sokszor nem válnak valósággá. Pedig mennyire szeretnénk....

álmodnánk egy arcot, egy testet, egy hangot, és másnap ott ébredne mellettünk.

Nem takarná többé homály az arcát, nem tűnne olyan távolinak és megfoghatalannak!

Csak ott lenne mellettem, hozzá bújhatnék, megölelhetném, megpuszilhatnám.

Sokszor álmodozunk egy ilyen személyről, aki mindig velünk van és feltétel nélkül szeret bennünket.

Miért ilyen kegyetlenek az álmaink? Miért csapnak be, miért álltatnak bennünket?

Talán nincsenek rá válaszok... felesleges keresnünk Őket. Az álmaink ilyenek...

néha kegyetlenek, néha kegyesek. Szomorúak és vidámak. Ellentétesek mint az élet és a halál,

a világosság és a sötétség. Ezek az ellentétek éltetik a Földet és az emberiséget. Ha nem lennének

ezek az ellentmondásos érzések, érzelmek akkor minden egyhangúvá válna. Képzeljük csak el...

milyen lenne csak a valóságban élni, ami annyi nehézséget és kihívást állít elénk? És most nézzük a

másik oldalt... milyen lenne csak az álom világban lebegeni, ami gyönyörű de mégis elképzelhetetlen,

földöntúli. Hányszor volt már velünk olyan hogy megálmodtunk valamit/ valakit, és másnap nem teljesült a

tudatalatti képzelgésünk? Sokszor... nagyon sokszor. De az embereknek lételeme az álmodás, amikor egy

másik világba szállhatnak, ahol olyan emberekkel találkozhatnak, akikkel a valóságban nem...

Nekem ilyen vagy Bill Kaulitz. Egy álom ami sosem válhat valósággá... ezért várom az éjszakákat hogy hátha

találkozom ismét Veled, hátha érezhetem újból a finom illatod...Mert csak ott lehetünk együtt, az álmainkban.

Hisz tudod a valóság kegyetlen hozzánk, nem engedi hogy együtt legyünk... ezért szeretem az álmainkat.

Mert akkor egymáséi lehetünk....

(Sokszor jutank eszembe ezek a gondolatok... milyen lenne ha valósággá válna az álmom, és együtt lehetnénk?!

De tudom hogy ez lehetetlen... Bill Kaulitz csak egy álom számomra...)

December 24.-e van. Gyönyörű ebben az évben a tél, igazi fehér karácsonyunk van. Férjemmel, és két gyermekemmel úgy érzem, hogy békés és boldog karácsonyunk lesz.

-Kicsim! – hallottam Bill suttogását magam mellett – Jó reggelt!

-Szia! – köszöntem rekedtes hangon, majd lassan kinyitottam a szemeimet. Meglepődve néztem kedvesemre aki már melegítőnadrágban, nagy kabátban és egy kötött sapiban guggolt az ágyam mellett.

-Hát te meg? – könyököltem fel az ágyban, majd egy puszit adtam az ajkaira

-Korán kidobott az ágy… és hogy hasznosan töltsem a reggelem elmentem a pékségbe. – mosolygott, majd mellém ült

-Oh és mi finomat hoztál?

-Neked sajtos pogácsát, Emilynek és Danielnek pedig kakaós csigákat!

-Meg is nézem őket! – kászálódtam ki a paplanok közül

-Hagyjad! Most néztem meg Őket és még édesen aludnak. – húzott az ölébe és egy puszit adott az arcomra

-„Jó jeggelt” – hallottunk Daniel kiabálását és futását

-„Vájj meg endem isz” – sikította Emily is, majd egy pillanat múlva berontottak a hálószobánkba

-Oh a mami kicsi kincsei. – mosolyogtam el magam és magamhoz öleltem gyermekeimet. Daniel 5 éves, Emily pedig 3 éves… Áldott jó gyerekek. Egy rossz szavunk se lehet Billemmel… életvidám, édes gyerekek.

-„Hagy bújjunk be hozzátok papíííí” – lógott Emily apja nyakán

-Tudod mit kicsim! A papi felhozza ide nektek a reggelit, és majd itt megesszük… De csak ha a mami is megengedi! – nevetett felém

-„Jécci mami” – bújt hozzám Daniel… Tipikus családi kép… a kislány apás, míg a kisfiú anyás

-Hát most az egyszer! – egyeztem bele. Amíg Bill lent a konyhában összekészítette a reggelit, addig mi befészkeltük magunkat a takaró alá és vártuk a papit.

-Itt is vagyok! – lépkedett óvatosan Bill a hatalmas tálcával, rajta 4 habos kakaóval és a péksütikkel. Szépen, lassan megeszegettük a reggelinket. Nem kellett sem az oviba, sem a munkahelyre sietni…

-Na és mit szeretnének csinálni az én kis gyerkőceim? – kérdezte Bill, majd elkezdte csikizni a kicsiket… Nagyon jól elvoltunk… szeretem az ilyen pillanatokat…amikor egyikünknek sem kell sietnie… csak elhülyéskedünk a gyerekekkel

-Ó, most jut eszembe ! – kaptam a fejemhez – Az ajándékokért most kell elmennem.

-Jajj, ne már kicsim. – szomorkodott Bill

-Gyorsan elmegyek érte, és jövök is haza hozzátok!

-Elmenjek én? Már úgy is felvagyok öltözve… csak kocsiba ülök és már megyek is.

-Áh nem kell köszi… Te már elmentél a reggeliért…majd én elmegyek. Egy fél óra és itthon is vagyok! – gyorsan felkaptam magamra egy egyszerű, de meleg ruhát és visszamentem a hálóba

-Fogadjatok szót apucinak! – adtam egy puszit a gyermekeimnek, férjemnek pedig egy csókot

-„Vájunk mama” – mondta Daniel, majd bekapcsolta a mesecsatornát. Bill gyorsan kikísért a garázsba

-Szeretlek! Nagyon vigyázz az úton, lehet hogy még le van jegesedve. Reggel még olyan volt.– húzott magához és megcsókolt

-Rendben, vigyázok magamra! Szeretlek! – simogattam meg az arcát, majd beszálltam a kocsimba és elhajtottam. Épp a kedvenc dalomat dúdolgattam vezetés közben, amikor arra lettem figyelmes hogy egy fekete terepjárós férfi idegesen dudál mögöttem…Hagytam is hogy megelőzzön… nem akartam feltartani… ez volt az én hibám. A férfi körültekintés nélkül hajtott mellém, a jeges úton megpördült a tengelye körül, majd a szembejövő nyerges kamionnal frontálisan ütközött… Minden egy pillanat leforgása alatt történt. A kamion pótkocsija lesodort az útról engem is elsodorva és én az árok csapódtam… Innentől kezdve minden kiesett nálam. Nem érzékeltem a külvilágot, nem tudtam hogy mi történik körülöttem…

-Tom! – szólt bele Bill kétségbe esett hangon- Anita.- és elcsuklott a hangja

-Mi van Bill? Mi történt?

-Anitának balesete volt a sztrádán. – kapkodta a levegőt - És most műtötték, de kómába esett. – sírta el magát

-Atya ég! Azonnal megyek… a gyerekek hol vannak?

-A szomszédoknál… szegénykéim annyira megijedhettek… - szipogta

-Melyik kórházban vagytok? – Tom

-A Szent Annában…

-5 Perc és ott vagyok.

-Jól van… de nagyon vigyázz magadra. – tette le Bill a telefonját. Ez idő alatt az orvos beszélt Billel és megengedte neki hogy bent maradhasson velem…

-Itt is vagyok Bill ! – toppant be Tom a kórtermem ajtaján

-Hogy van Anita? – lépett közelebb az ágyamhoz

-Kómába esett… - mondta maga elé bámulva

-Sajnálom. – hajtotta le a fejét – Az orvosok mit mondtak?

-Semmit… - mondta élettelenül. – Várjunk! Ez az egy megoldás van… várni és várni, amíg felébred. Ha egyszer még felébred szegény! – tört ki belőle a sírás

-Jajj Bill – ölelte magához öccsét- Fel fog ébredni, hidd el!

-Megkérhetnélek valamire?

-Persze mond csak.

-Emilyéket elvinnéd magatokhoz néhány napra?

-Ez természetes. Sarahval vigyázni fogunk rájuk! Behozzam őket?

-Igen… de csak hogy elmondjam hogy most mi történik velünk!

-Biztos Bill?

-Igen. – mondta határozottan majd elköszönt testvérétől, aki egyből is ment a gyerekekért. Este 7 óra körül toppant be Sarah és Tom a kicsikkel a kórterembe. A gyerekek ahogy meglátták az apjukat, egyből futásnak indultak.

-„Sia papííí” – ölelte át apja nyakát Emily

-Szia kicsi bogaram! – simogatta meg lány arcát, majd fiát is magához ölelte

-Most jól figyeljetek a papira! – guggolt le eléjük , majd vett egy nagy levegőt- A maminak és nekem itt kell maradnunk néhány napra.

-„De mijért?” – kérdezte kétségbe esett arccal Daniel, majd az ágyam mellé sétált és a kis kezét az én kezemre tette

-Nagyon elfáradta anyuci és sok alvásra van most szüksége.

-„De otthon is ajudhatna” – felelte Emily majd Ö is az ágyamhoz sétált

-Itt lesz a legjobb anyucinak… - mondta Bill el – el csukló hangon – Úgyhogy most néhány napra Tom bácsiékhoz fogtok költözni.

-„Én nem akajok” – pityeregte el magát Emily – „Én a mamival sejetnék lenni”

-Jajj édesem… ne sírj! Mit szólna a mami, ha látná, hogy az Ő kis hercegnőcskéje pityereg? – nyugtatta Bill kislányát és letörölgette apró könnyeit

-„Emily… anyucinak most aludnia kell… a papi megmondta!” – szólalt meg Daniel

-Igen kicsi fiam. – ölelte meg gyermekeit, majd egy-egy puszit adott gyermekeik arcára – Daniel nagyon vigyázz a kishúgodra.

-„Úgy lesz apuci!”

-Gyertek kicsikéim – szólalt meg Sarah aki eddig az ajtóban állt – Ideje hazamennünk… biztos fáradtak vagytok már.

-„Ájmos vagyok máj… de a mamit akajom!” – nézett könnyes szemekkel Emily, majd Sarah karjaiba vette és megnyugtatta. Szegény nagyon össze lehetett zavarodva… nem értette hogy most mi zajlik körülötte

-„Papi bejöhetünk majd holnap anyucihoz?” – kérdezte Daniel miközben Tom adta rá a kis kabátot

-Persze, kisfiam… - ölelte még egyszer magához kisfiát majd kislányát – Megígéritek, hogy jól viselkedtek Sarah néniéknél?

-Igen. – felelték egyszerre

-Hát… akkor szia Bill. – adott 2 puszit Sarah, majd Tom is odament

-Vigyázunk a gyerekekre és nyugodj meg… Anita fel fog ébredni! – mondta halkan majd megölelte az öccsét

-„Sép ájmokat mami” – mondták egyszerre a kicsik majd integettek és kiléptek a kórteremből

-Szerelmem… - nézett könnyes szemekkel rám, és leült az ágyam mellett lévő székre – Nem hagyhatsz itt engem… a gyerekeket! Szükségünk van rád. – fogta meg hideg kezem, majd megpuszilta a kézfejem. Próbálta visszafojtani a belülről kínzó sírást… de nem bírta. 1000 számra hullottak a könnyei…

-Annyi minden szépet éltünk meg… nem lehet hogy most vége legyen a szerelmünknek. – suttogta

Emlékszel a találkozásunkra? Azt mondtad olyan volt mint egy mese. Egy operabálon találkoztunk… eszem ágában sem volt elmenni. De anya rábeszélt! És elmentem… Ahogy megláttalak abban a csodaszép fehér ruhádban, elállt a lélegzetem. Az arcodat egy kis maszk fedtem épp úgy mint az enyém! De tudtam, hogy gyönyörű arcra találok majd a maszk alatt. Amikor felkértelek egy táncolni, Te félve mondtál „Igen”- t. Még most látom magam előtt, ahogy óvatosan leveszem rólad a maszkot, és megpillantom ragyogó szemeidet. Még életemben nem láttam olyan gyönyörű, őszinte szemeket… Én félve engedtem, hogy leleplezd arcom. Nem tudtam, hogy miként fogsz viselkedni. Tartottam attól, hogy megismersz, mint a Tokio hotel énekesét… de Én azt akartam, hogy úgy nézz rám, mint egy átlagos fiúra. Amikor megpillantottál, láttam a szemedben, hogy Te már az első pillanatban felismertél. És mikor az először csókoltalak meg a csillagos ég alatt, azt mondtad: „Fekete hercegem”. Egyből beléd szerettem… - törölgette a könnyeit

Emlékszem, hogy mennyire vártad az esküvőnk napját! – mosolyogta el magát – Bár azt mondtad hogy megelégszel egy kicsi esküvővel is, de Én azt akartam, hogy mindig emlékezz arra a napra. A templom telis – tele volt a kedvenc virágoddal, a fehér rózsával. Ahogy apuddal megjelentél, a szívem teljesen megállt… lélegzetelállítóan gyönyörű voltál. Mint egy angyal… Az eskető pap beszédét alig bírtuk kivárni… mindig egymásra mosolyogtunk mint két ovis. Tisztán emlékszem arra a napra, amikor Te kijelentetted hogy Én milyen ovisan szeretlek. Nem sértődtem meg, hiszen igazad volt… Úgy óvtalak mindentől, mint egy kis ovis a maciját! Úgy szerettelek, és szeretlek mint egy ovis… Csak Te kellesz nekem. Bármi is történjék Te örökké szent leszel nekem… - simogatta meg a kézfejem és egy pici puszit adott a homlokomra

Eszembe jut Daniel születése is. Aznap volt a turnésorozatunk utolsó állomása. Te azt mondtad, hogy maradjak Veled… mert szülni fogsz. Megálmodtad az előző éjszaka. De még 3 hét volt a szülésig… biztos voltam hogy még vár egy picit Daniel. Épp a koncert kellős közepén voltunk, amikor a fülemre mondták a jó hírt. A hangom elcsuklott a boldogságtól, énekelni sem tudtam. Tomék ijedten néztek rám, a fanok ledöbbentek. Pár másodperces csönd után, félve de magabiztosan belesuttogtam a mikrofonomba: „Te jó ég… szülünk! ” Majd hatalmas könnyekkel vágtáztam le a színpadról és padlógázzal hajtottam a szülészet felél. J Te már bent feküdtél a szülőszobában mikor beértem. Gyorsan rám aggatták a rémes orvosi göncöket. Zöld ruhacipő, az a kiállhatatlan ruha, maszk és a fejemre az-az idétlen bigyó… de nem érdekelt hogy úgy nézek ki mint egy bohóc. Odaálltam melléd és megfogtam remegő kezed. Nyugtatni próbáltalak, de nem sikerült… minden tolófájás után erősen markoltad a kezem. Ájulás közeli állapotba kerültem, hiszen a vérkeringést végleg kiszorítottad belőlem… de már semmi sem érdekelt, amikor meghallottam, hogy felsírt a mi kisfiunk. – könnyezett meg ismét

-Nem mehetsz el közülünk! Élned kell még szerelmem! Mi lenne velünk nélküled? Ha meghalnál én is utánad mennék… nem bírnám elviselni a keserű magányt. A gyerekeknek anyukára van szükségük… egy édes anyukára aki mindig velük lesz. Emilykém is annyira össze volt zavarodva… nem értette, hogy az Ő anyuciákájának miért kell most bent maradnia…

Emlékszel, hogy mennyire szerettünk volna egy kislányt Daniel mellé? Minden álmunk egy kislány volt. Az 5. házassági évfordulónkra elvittelek egy kis szigetre… aminek az volt a neve hogy Szent Emily. Csodás egy hetet töltöttünk ott… csak mi voltunk ott és senki más. Mindvégig egymással foglalkoztunk. Kényeztettük, ölelgettük, pusziltuk egymást. Ott, a kis mesebeli paradicsomban fogant meg Emily. Éreztük azon az éjszakán, hogy ismét szülők lettünk… És mikor megszületett, nem adhattunk neki más nevet, mint ahol megfogant…

-De nem is fárasztalak. Remélem hallottad, amiket most Neked mondtam. Hiszek abban, hogy ott fent segít majd Isten nekünk – kulcsolta imára kezeit – Szép álmokat szerelmem. – fölém hajolt, egy gyengéd puszit adott az ajkaimra, majd kezemet fogva elaludt.

-„Persze hogy hallottalak Picim… minden szavaddal erőt adtál, hogy felébredjek, és újra veletek legyek. Soha sem hagynálak itt tieteket! Hisz szeretlek Titeket!

– gondoltam tudat alatt, majd hatalmas erőt véve magamon, alig érezhetően de megszorítottam kedvesem puha kezeit és kinyitottam a szemeim. Szerelmem könnyekkel küszködve nézett rám, elmosolyodott és hálát adott az égnek, hogy élek…

Talán nem is kellett szebb ajándék Billnek ezen a karácsonyon… hisz Kedvese új életet kapott az égiektől…

Sziasztok. Újra itt, hoztam az első novellámat. Nyugodtan kommentáljátok, kíváncsi vagyok  véleményekre. Megpróbálok minden nap újatkat feltenni az oldalra. ;)

aláfestő zene:  http://www.youtube.com/watch?v=4Z2ljWwIaHs

"Csak egyetlen nap"

"Csak egyetlen nap" ... hallották újra s újra azt a hangot. Teljes nyugalom volt a világban,

nem voltak értelmetlen viszályok,háborúk; nem létezett harag, erőszak... csupán csak Ők

voltak. Ők és senki más ezen a világon. Az utolsó szerelmes pár, akiknek még

megadatott egy utolsó nap... már csak egy napjuk van, és végleg elvesznek. Isten teremtette

az első emberpárt és Isten fogja eltűntetni az utolsó két embert is. Egy fiút és egy lányt...

Egy hatalmas hegy tetején ülnek. Körülöttük csak a tenger és semmi más. Lábaikat a mélybe

lógatják, kezeikkel szorosan fogják át a másik testét. Az égkék tenger felett narancsosan izzó

égitest úszik... a Nap. Ha ez alábukik a tükörsima vízfelületnek, akkor vége! Megszűnik az élet...

már csak óráik vannak hátra. Mindketten tisztában vannak a sorssal... egyszer véget kell hogy érjen

a történetük. De hisz mit tehetnének a sors ellen? Hatalmasabb és erősebb náluk, képtelenek

felvenni vele a harcot. De nem is akarják... Ők boldogok így! Boldogok hogy Isten nekik szánta

az utolsó perceket az Életből; boldogok hogy Ők halhatnak meg utoljára; boldogok mert itt vannak

egymásnak. Betartották az ígéretüket... halálig tartó örök hűséget fogadtak egymásnak!

-Látod a Napot Bill ? Egyre kisebb lesz... - súgta remegő, könnyektől áztatott arccal a lánny. Szerelme

karjai közé bújt, és a nyakához simult. Utoljára érezni akarta azt a finom bőrt, azt az édeskés illatot

amely már annyiszor megigézte Őt. Gyengéden megpuszilták egymást és az összekulcsolt kezükre

néztek...

-Nem kell félned Életem... bár közeleg a vég, nem szabad szomorúnak lenned. Emlékezz a rengeteg

együtt töltött szerelmes pillanatra! Csak húnyd le a szemed és én újból elrepítelek életünk legszebb

perceihez...Ne félj, csak emlékezz...

Lassan álomba szenderültek. Képzeletükben újból átélték a csodálatos életüket, újból érezték a másik

simogatását... mire felébredtek, már nem látták a vöröslő Napot. Angyalként repültek a  hófehér

felhők között...Boldogok voltak,hisz a halál után is egymáséi lettek. Véget ért az utolsó napjuk a Földön...

Fanakció - 1 millió megtekintés 2009. május 1-jén
Egy világ méretű fanakcióra szeretném felhívni a figyelmeteket, amihez tényleg csak annyit kell tennetek, hogy megnéztek egy videót május 1-jén, mivel ez nagyon sok országban egy ünnepnap. És, hogy melyik videóról van szó? Az Universal honlapján található "An deiner Seite - Ich bin da", mivel már a dal címe is azt suggalja, hogy melletted vagyok! Ennek a nagyon egyszerű akciónak az a célja, hogy feltornázzuk a videó nézettségét minimum 1 millióra és így fejezzük ki támogatásunkat a fiúknak a jelen helyzetben.
Videó linkje: http://www.youtube.com/watch?v=I__sdmB7nmw
Sok országban közvetlenül nem érhető el a videó ezért menj a http://w2.hidemyass.com/ -ra és kattints bemásolod a videó linkjét utána pedig rákattintasz a 'Hide my ass' feliratra és meg fog jelenni a videó.

Bár nehéznek és lehetetlennek tűnik, remélem  megtudjuk csinálni. :) 

Sziasztok :)

Gyorsan felugrottam, hogy egy videót belinkeljek. Köszönöm ezeknek a fanoknak akik támogatják Tomot, és a bandát. És ez csak egy videó, ahol megmutatják a fanok hogy mi kitartunk mellettük.

Köszönöm.

http://www.youtube.com/watch?v=GOirKrNqesw&eurl=http%3A%2F%2F74%2E125%2E39%2E132%2Ftranslate%5Fc%3Fhl%3Den%26langpair%3Des%257Cde%26u%3Dhttp%3A%2F%2Fth%2Din%2Deurope%2Eblogspot%2Ecom%2F%26client%3Dtmpg%26&feature=player_embedded

Mutassuk meg a világnak, hogy Tomot támogatjuk és hiszünk az ártatlanságában, és hogy nem minden rajongó olyan elmebeteg, mint ezek a francia lányok! Egy video készül, amelyhez küldjetek
emailben egy titeket ábrázoló fotót, rajta olvashatóan, nagybetűvel a WE SUPPORT YOU felirat és az országotok! 
A határidő: május 8.
Cím: jumbies_fanaction@hotmail.com
A videot a szervezők az Universal Kiadóhoz küldik, így a banda és a management kezébe kerül majd.

Sziasztok!

Hatalmas balhé bontakozott ki Tom körül. Biztos mindenki értesült róla, hogy állítólag megütött egy lányt egy hamburgi benzinkúton. Fanok százai pártoltak el most mellőlük, akik képtelenek felfogni, hogy Tom esetleg megütötte azt a lányt. Nem tudom az igazságot, a pontos előzményeket, a különböző újság cikkeknek pedig nem hiszek. Nem fogom Tomot így - bizonyítékok - nélkül elítélni, esetleg megvetni, hogy a nőhöz nyúlt. Ha ez is igaz egyáltalán. A fanok tábora két részre oszlott most. Vannak, akik kitartanak Tom mellett, bíznak az ártatlanságában, és vannak olyanok, akik megvetik, és elfordulnak Tőle/Tőlük. Nem tudnám magam egyik csoportba se besorolni magam. Talán a köztes megoldásnál maradok. Gusztustalan dolog kezet emelni egy nőre, ha meg is tette, csalódott leszek. De!!! És itt jön az állandó támadás. Nincs semmi de, ha megütötte, akkor egy gyáva és agresszív pasi. Hogy mi váltotta ki belőle ezt a reakciót? A hajszolt életmód, a siker okozta ismeretség? Vgy mondok konkrétabb példát. Az a 4 francia lány, akik hosszú hónapok óta követik Őket egyik turné állomásról a másikra, akik a stúdió lakásuk előtt letáboroztak, fenyegető leveleket küldenek a banda számára, az ikrek legjobb barátja, Andreas ellen "akciót" szerveztek volna, akik az ikrek anyukáját megtámadták?!? Minden bizonnyal ezek az előzmények vezethettek oda, hogy Tom elveszette az eszét, nem gondolkozott csak tette, ami már hónapok óta kavarog benne. Az a düh és félelem - amit a lányok okoztak - válthatta ki Tomból a "vadállatot" . HA ténylegesen Ő ütötte meg.

Tiszta szívből kívánom, és imádkozom értük, hogy oldódjon meg ez a probláma, ne kelljen megfélemlítésben élniük, ne kelljen rettegniük az elkövetkezendő napoktól, hetektől, hónapoktól. És hogy az album késik? Meg kell értetnünk, hogy ilyen körülmények között mi sem tudnánk a sikerünkre gondolni. Mindenkinek a családja a legfontosabb, nem várhatjuk el Tőlük, hogy minket, Fanokat előtérbe helyezzenek a csládjukkal szemben. Türelmesnek kell lennünk és ami a legfontosabb hogy meg kell mutatnunk, mi IGAZI fanok vagyunk,akik kitartanak mellettük, történjen bármi.