Love is more important than anything else in this world.

Talán mert tudom, hogy most már nem lesz semmi baj, ha Bill itt lesz velem. Vagy azért, mert félek a haragjától, amit irántam érez amiért elhagytam őt? Olyan tanácstalan vagyok. De innen most már nincs kiút. Most már nem tudok meghátrálni, csak előre tudok nézni. A jövőbe és nem a múltba. Talán ez a találkozás is a sors akarata? Vajon ez is meg van írva? Miért ilyen bonyolult az életünk? Miért nem lehet békében élni? Miért van ennyi „miért” az életünkben?!? Ha tudnánk minden kérdésünkre a választ, könnyebb lenne az életünk? Fogalmam sincs... csak azt tudom, hogy most már nem menekülök Bill elől...

2010. július.16.

Isten meghallgatott. Itt van Anita újra és soha többé nem fogom elengedni magam mellől. Annyit szenvedtem a hiánya miatt, annyi szomorú pillanatom volt. De most már semmi sem állhat közénk. Megfogom védeni, történjen bármi is. Karjaim közül sosem fogom kiengedni, a széltől is óvni fogom. Hisz Ő az én szerelmem

- Hercegnő! – szólt újra rekedten, de a nő nem reagált.

Anita nem mert megmozdulni, Hatalmas könny cseppek ültek a szemein, végig folytak arcán, majd a hasára hulltak. Tenyerével végig simította alvó gyermekét védő hasán, majd lehajtotta a fejét. Össze szorította a szemét egy pillanatra, majd egy mély levegő vétel után, szerelme felé fordult….

Leírhatatlan volt mindkettejüknek az a pillanat. Bill könnyes szemekkel pislogott Anitára, majd szemeit lassan végig vezette a nő kerek hasáig. Újabb pár másodpercre megdöbbent, képtelen volt realizálni a látottakat. Kedvese ott áll előtte, és egy kisbaba fejlődik a lényében. Egy pillanat alatt megváltozott a riadt megdöbbenés, egy kellemes meglepettségre. Tett egy óvatos lépést Anita felé, azonban Ő vissza lépett a fal felé. Félt tőle, úgy mint eddig még senkitől sem... reszketett a teste, pedig ha Bill közelében volt, mindig biztonságban érezte magát. De most remegett és szenvedett a fájdalomtól... mi lesz, ha megtudja, nem övé a gyermek?

- Hát Ő miatta mentél el?

- Nem, nem Ő miatta. – rázta meg a fejét, majd mikor Bill ismét felé lépett, elhúzódott tőle.

- Kisbabát hordasz a szíved alatt. A mi gyerekünket. – súgta boldogan a férfi. A nő csak hitetlenkedve nézett rá, tudta, hogy ez nem igaz. Bill csak a nagy pocakot nézte, majd meg akarta simogatni, de Anita nem engedte.

- Ne érj hozzám kérlek! Kérlek ne...

- Mi a baj Életem, miért remegsz? Fáj valalmid?

- Kérlek Bill, ne. – hunyta le szemeit, majd kinyitotta azokat. Hogy mondja el kedvesének, hogy ez a gyerek nem az Ő vére?

- Életem, mi történik veled? Miért nem érhetek hozzád? – szólt kétségbeesve Bill, érezte hogy valami nincs rendben. Sír, remeg, arca kétségbeesett...

- Bűnös vagyok.

- Ne beszélj  butaságokat. Hogy lennél bűnös? Ha azért mondod mert elmentél, akkor ne érezd magad annak. Nem haragszom Rád, boldog vagyok, hogy újra együtt vagyunk, immár hárman.

- Nem Bill… csak ketten, én és a baba. Te nem!

- Miről beszélsz Anita?

Mi történhetett hogy a nő ilyen ellenséges vele? Vagy talán csak a terhesség okozta hangulatváltozás miatt ilyen rideg?

- Bill… ez a gyermek a hasamban… Ő… Ő nem a Te gyermeked!!!

Egy pillanatra megállt a világ körülöttük. Nem érzékeltek semmit sem. Mintha villám csapott volna kettejük közé, Bill hirtelen hátra lépett egyett. Fejét hitetlenkedve rázta, ajkai vadul kezdtek rebegni a döbbenettől. Rémült arca mindent elárult. Mint ha kést döftek volna a szívébe, úgy érintette ez a hír. „Ő nem a Te gyereked”, „Ő nem a Te gyereked” …

Szemei ismét megteltek könnyekkel, a szomorúság és a bánat könnyeivel.Tekintete megtörtséget és kínt sugárzott. Legszívesebben felordított volna, tajtékzott volna, de nem tehette. Csak felnézett Anita arcára, majd ridegen és minden érzelem nélkül így szólt.

- Te megcsaltál engem...

Következő rész: Csak ölelj magadhoz...