Love is more important than anything else in this world.

- Gyönyörű vagy amikor alszol.

Bill hangja kellemesen búgott a nő fülében, már másnap reggel volt. A nap erősen tűzött be a hálószobába, Bill ujjaival gyengéden simogatja Anita hatalmas pocakját. A lány mosolyogva kinyitja pilláit, mire szembe találkozik szerelme mosolygó arcával. Nem szólalnak meg, csak figyelik a másikat. Annyi időt vesztegettek el, be kell minden egyes percet pótolniuk. A férfi még egy utolsó csókot adott Anita hasára majd mellé könyökölt.

- Mit szeretnél ma csinálni?

- Fogalam sincs… csak veled lenni. Vagy várj, Te jó ég, Klara néniék!

Anita az arcához kapott és mobilja után nyúlt. Elfelejtette felhívni az idős házaspárt, biztos már idegesek, merre is lehet, jól van-e.

*

- Szóval itt laktál Kicsim. Ismerős…

- Tessék? – pillantott hátra Anita, majd kinyitotta a kiskaput.

- Már voltam itt Tommal, még pár hete.

- Ti itt voltatok? De hát hogy találtatok ide?

- Tom követte Franciskát, sokat hárított Fran, azt hitte megcsalja. Autóba szálltunk és mi is eljöttünk ide. Te jó Isten, akkor Te voltál az ablakban is!

Bill arca meghűlt… ha jobban szemügyre veszi akkor azt a bájos nőt az ablakban, talán nem kellett volna még olyan sok időt külön tölteniük.

- Oh Kislányom. – hallották meg Klara hangját. – Azt hittük valami bajotok esett.

- Sajnálom hogy elfelejtettem hívni Klara nénit, de nem volt semmi baj. Bill vigyázott ránk. Ő az én szerelmem. – mutatta be őket a nő, mire Bill kedvesen kezet fogott az idős házaspárral. – Igazából azért jöttünk, hogy elköltözzek.

- Lányom miért? – szólt szomorúan Joseph.

- Tetszik tudni már van aki vigyázzon ránk. Ő velem lesz és a Kicsivel.

- Fiam, Te vagy a gyermek apja?

- Biológialig nem… de lelkileg igen. Én szeretném felnevelni, én akarok gondoskodni róla.

- Klara néni felmehetünk össze pakolni?

- Persze gyermekeim. Menjetek…

*

- Igazán kedves emberek.

- Igen, nagyon szeretem Őket. Befogadtak és szállást adtak nekem, még azt sem engedték hogy fizessek nekik.

Amíg Anita a szekrényéhez lépett, addig Bill körül nézett a kicsi szobában. Szeme már az első pillanatban megakadt az ultrahangos képen, kezeibe vette, mire egy könny szaladt végig a puha arcán. Hát Ő lenne Anita kis élete. Az az élet, aki nem szerelem gyümölcse mégis Ő úgy fogja felnevelni mintha a sajátja lenne. És hogy miért? Mert tudja, az a kis gyermek semmiről sem tehet, nem lehet azzal büntetni, ha nem szeretjük Őt.

- Milyen pici.

- Már nem annyira Bill. – nevetett fel Anita, majd megsimogatta a hasát. – Én kész vagyok Bill.

- Mehetünk?

- Igen.

Egymásra néztek, mintha most kezdődött volna el életük egy újabb szakasza.

*

- Fiam nagyon vigyázz Anitára, sokat szomorkodott, tedd boldoggá.

- Ígérem Klara néni hogy a legboldogabb nő lesz mellettem.

- Örökké hálás leszek Önöknek. Nagyon szépen köszönök mindent.

Egy utolsó puszival elváltak egymástól, majd autóba szállva elhagyták a kis falut.

*

- Hé Bill, én nem erre lakom. Most hozzátok megyünk?

- Igen, majd máskor elhozzuk a ruháidat.

- Oda költözöm hozzátok?

- Nem szeretnél?

- De… vagyis fogalmam sincs. Tudok magamól és a kicsiről gondoskodni. Igazán aranyos vagy, de ne fáradj.

- Ez nem lenne fáradság. Nagyon boldog lennék ha nap mint nap veletek lehetnék, és láthatnám ahogy fejlődik a kicsi. Kérlek…

- Neked nem lehet ellenállni…

Anita elmosolygta magát… ez a férfi hitetelen. Magávalragadó és önzetlen… kell-e más Anitának? Soha…

*

Teltek a hetek. Anita megkért mindenkit, hogy ne beszéljenek és ne is kérdezzenek arról a napról. Tegyék meg nem történtté, hisz már semmit sem tehet, kár a múltat feszegetni. Rossz emlék, de mára már a múlté…

A fiúk bejelentették hivatalosan is, hogy amíg a baba meg nem születik, félbe hagyják a turné sorozatot. Vagyis még 4 hónapig törölve lesznek a dátumok. Bill kérésére történt mindez, hisz Ő minden idejt csak Anitára és a kicsire szeretné fordítani. Jelen akar lenni minden egyes vizsgálaton, érezni akarja majd az apró kis rúgásokat, nem akarja hogy ezekből a gyönyörű pillanatokból kimaradjon. És ebbe nem fér bele egy túlhajszolt koncert sorozat… talán majd a szülés után.

*

- Figyelj csak Bill. – szólt halkan testvérének Tom – Ti Anitával szoktatok arról a napról beszélgetni, amikor megerőszakolták?

- Mióta ide költözött 1 hónapja sosem hozzuk fel ezt a témát. Ő kért meg rá, és én tiszteletben tartom a döntését. De miért kérdezed?

Következő rész: Csak az őszinte ember lehet boldog...

Véleményt és szép estét <3

45.000 látogatón is túl vagyunk <3

- Nem akarom hogy fájjon, de Életem, ez az igazság. Eltaszítottál magadtól, és nem adtál lehetőséget arra, hogy ápoljalak. Lelkileg… pedig ott lettem volna veled, szerettelek és még mindig nagyon szeretlek…

- Én is szeretlek téged Baba, elmondani nem tudom, hogy mennyire fontos vagy nekem. De kérlek, a múltat ne firtassuk többé. Nem tudjuk vissza forgatni az időt. Amikor megtudtam hogy állapotos vagyok, eldöntöttem, hogy mostantól csak a kicsire fogok koncentrálni. Sosem fogok a múltba vissza nézni, mindig csak a jövömre fogok gondolni. Kérlek, többet ne kérdezz arról a napról, mert csak még jobban fáj… - őszintén egymásra néztek, Bill sóhajtott egyet majd bólintott.

- Rendben Életem, ahogy neked a legjobb. De szépen kérlek, mostantól semmit se titkoljunk egymás elől, legyen bármi, mi őszintén osszuk meg a másikkal. Rendben?

- Igen, rendben.

- Megcsókolhatlak?

Bill hangja félénk volt. Anita arcára egy halvány mosoly ült, majd közelebb bújt a férfihez és lehunyta a szemeit. Bele remegett abba az érzésbe, amit Bill váltott ki az első csókjával, azzal a csókkal, ami megmelengette a szívét. Mindkettejükből bizsergést váltottak ki ezek a percek, bár Bill nem igazán mert közeledni Anita felé. Félt hogy esetleg olyat csinál, ami majd arra a szörnyű napra fogja emlékeztetni. Ezért csak finoman újból megcsókolta, majd a karjai közé húzta Anitát…. Anitáékat.

- Mit érzel a hasadban? – kérdezte elmélkedve Bill, ahogy Anita hatalmas hasát figyelte.

- Egy megmagyarázhatatlan érzést… Furcsa, mégis nagyon kellemes.

- Megsimogathatom?

- Persze, csak nyugodtan.

Anita nevetve hagyta hogy Bill felhúzza a trikóját. A férfi finoman rátapasztotta mindkét tenyerét a nő bőrére, majd lassan és gyengéden maszírozni kezdte. Mosolyogva oda hajolt és fülével hallgatózni kezdett. Először az egyikkel, majd a másikkal, de semmit sem hallott. Egy gyenge puszit adott a gyönyörű pocakra, és vissza takarta Anitát.

- Milyen érzés volt amikor megtudtad hogy terhes vagy?

- Először kétségbe estem… megijedtem, nem tudtam hogy mi lenne a legmegfelelőbb nekem és a kicsinek. Féltem és bevallom, volt olyan hogy az abortuszon gondolkodtam. De miután láttam őt az ultrahangon, elérzékenyültem és eldöntöttem, történjen bármi, nem fogom elvetetni, felfogom nevelni Őt.

- Büszke vagyok Rád! De tényleg.

- Köszönöm… - elhalkult Anita, majd ismét Billre pillantott – Sajnálom hogy nem a te gyermeked hordom a szívem alatt.

- Elhiheted hogy én is sajnálom. De nem lehet hogy mégis az enyém? Lehet hogy az utolsó alkalomkor elfelejtettünk védekezni.

- Emlékszem rá, volt nálad óvszer.

- És ha kiszakadt? Már nem is emlékszem hogy megnéztem-e, vagy sem…

Bill vissza emlékezett arra a kéjes éjszakára, teljes köd borította el az agyát azokban a pillanatokban, úgy hiszi, hogy nem nézte meg az óvszert…

- Bill… kérlek, ezt ne folytasd. Te is tudod hogy ez nem igaz. Érzem hogy ki az apja… érzem hogy az Övé…

- Tudom, kérlek ne haragudj. Nem akartam ismét előhozakodni ezzel a témával. Csak annyira jó lett volna, ha a közös gyermekünket hordod a szíved alatt. Lehet hogy még fiatalok lennénk, hisz én még csak 21 leszek, de vállalnám Őt, és felnevelném. Háttérbe szorítanám a bandát is, csak ti lennétek a fontosak. Nem csináltatnák egy apasági tesztet? Hogy talán mégis az én gyermekem?

- Ha szeretnéd, hát legyen. De kérlek Bill, nagyon figyelj rám. Nem akarom hogy úgy érezd, rád erőltetek valamit is. Rosszul esne ha csak kényszerből lennél velünk, nem akarom magam rád erőltetni.

- Kicsim! Engem már az első pillanatban magadhoz láncoltál, még ott a bárban. És ez az kisbaba semmiben sem fogja megváltoztatni a kettőnk között lévő kapcsolatot. Őt is úgyanúgy szeretni fogom, ahogy az anyukáját. Teljes szívemből…

Következő rész: Az újabb költözés...

Tündém ügyes legyél a szalagozón. <3

- Felhívom Tomékat hogy ma már nem megyek haza, itt maradok Veled. Egy pillanat és jövök.

Óvatosan felültette Anitát az ágyra, majd betakarta, és a mobilja után nyúlt.

- „ Szia Bill, mondjad! „

- „ Anita itt van mellettem. „

- „ Bill, jól vagy? Nem képzelődsz? Ne menjek oda? „

- „ Nem kell. Anita már itt van velem. Ma éjszaka itt alszom Vele, nem megyek haza. „

- „ Biztos minden rendben van Bill? Féltelek. „

- „ Szia Tom! – szólt a készülékbe Anita, majd Billre nézett, akinek szemei könnyekkel teltek meg.

- „ Hallod? Fogom a kezét, itt van a karjaim között. Most leteszem, majd holnap haza megyünk. Ne aggódjatok. „

Bill ahogy kinyomta a készüléket, Anitára pillantott. A nő csak sírt halkan. Nem tudta vissza tartani a könnyeit, amik már nem a fájdalomtól marták a szívét, hanem az örömtől és attól a megnyugvástól, amit Bill jelenléte nyújtott számára.

*

- Hallottátok? Anita elő került.

Tom hangja örömmel teli volt, torka szakadtából kiabált barátainak.

- Szóval találkoztak. – lépett mellé Fran, aki egy boldog mosollyal az arcán fordult a férfiak felé.

- Ezt hogy érted Franciska?

- Most már nem titok, úgy érzem nektek is tisztában kell lennetek a történtekkel. De kérlek majd ne haragudjatok rám. Én tudtam, hogy Anita miért vált el tőlünk, miért nem jelentkezett hónapokig. Megkeresett pár hónapja, és bevallott őszintén mindent. Súlyos oka volt annak hogy elmenekült ebből a városból.

- Úr Isten, mond el!

- Megerőszakolták. Azon a délután, amikor ti a 4 napos turnéra indultatok.

- Atya világ! – fehéredett el Georg – Mit élhetett át szegény!? És most hogy van? Túl tette magát rajta? Ha egyáltalán el tudja felejteni…

- Lassan kezdi feldolgozni, igen. Szegény teljes önkívületben, zokogva mesélte el, mi is történt. Próbáltam segíteni neki, amiben csak tudtam, de ezen első sorban csak ő tud segíteni. Lelkileg kell túl tenni magát, meg kell tisztulnia. Ezért is menekült el innen, hogy ne kelljen ebben a romlott városban lennie. Hozzám is csak 1 hónap után mert eljönni, Bill elé nem lett volna mersze kiállni. Úgy érezte hogy Ő a bűnös, azért ami vele történt. És még van valami… Ami teljesen megváltoztatta az életét, és az egész életről alkotott véleménye. Teherbe esett attól a férfitól és most van az 5. hónapban…

*

Csak feküdtek egymás karjaiban. Letusoltak és befeküdtek a puha ágyba. Szótlanul fürkészték egymás arcát, tekintetét, megnyugtató volt a másik nyugodt szuszogása, szív verése. Anita óvatosan Billhez bújt, aki karjaival csak még inkább magához vonta, és úgy szorította, mint ha attól félt volna, hogy elszakítják a karjaiból. Finoman simogatni kezdte szerelme kecses hátát, és apró csókokkal hintette be a válla vonalát, a nyakát. Ajkai remegtek ahogy a nő bőréhez értek, félt közeledni felé. Gyengéd és előzékeny voltm sosem tett egyetlen egy durva mozdulatot sem. Félt attól hogy szerelme szemei előtt ismét megjelennek annak a gusztustalan napnak a percei. És Ő ezt nem akarta... csak azt hogy a karjai között Anita megnyugodjon.  Olyas fajta lelki megnyugvás lepte el Őket, amilyet eddig még sosem éreztek. Nem beszéltek egymáshoz, nem kérdezték mi is történt… csak feküdtek és élvezték azt, hogy együtt vannak, hogy együtt lélegeznek… Ez mindennél többet ért most… Néma szavak, amik olyan nagy megnyugvást ad mindkettejüknek...  Szemeik csillognak a boldogságtól, arcuk kisimult, szívük egyenletesen ver, hisz tudják, ezt a köteléket már semmi és senki nem tudja elszakítani. Ők most már örökké együtt maradnak...

*

- Miért nem segíthettem Neked feldolgozni a történteket? – kérdezte rekedten Bill, közben ujjaival még mindig a bársonyos bőrt simította.

- Féltem… féltem mindentől és mindenkitől.

- Még tőlem is?

- Igen. – hajtott le a fejét Anita, majd Bill nyakához bújt, és úgy kezdett suttogni. – Féltem, hogy meg fogsz utálni, el fogsz taszítani magadtól, és nem úgy fogsz majd rám nézni ahogy ezelőtt. Undorodni fogsz a testemtől, és a lelkemtől is. Egyszerűen nem volt más választásom, mint a menekülés…

- Emlékszel, amikor én beteg voltam, Te mindvégig mellettem voltál, bátorítottál, és segítettél túl tenni az aggodalmon. Először arra kértelek, hogy hagyj magamra, jobb lesz mindkettőnknek, ha nem kell neked is átélned, látnod nap mint nap a szenvedésem. De te makacs voltál és nem engedted el a kezem. Ez adott nekem erőt…

- Tudom Bill…

- Te segíthettél Nekem, de én miért nem? Nem akarlak megbántani a szavaimmal, de önző voltál. Önző voltál, mert nem engedted hogy veled legyek. Inkább elmenekültél a lelki teherrel, ahelyett hogy velem is megosztottad volna. Lehet hogy nem tudtam volna segíteni rajtad, de fogtam volna a kezed, és öleltelek volna…

- Ne bánts kérlek. Fáj… nagyon fáj még mindig…

Következő rész: Bill még reménykedik hogy Ő az apa...

Puszi <3

- Megcsaltál engem… de hisz miért? Miért csináltad ezt velem? Mebántottalak egyszer is? Vagy nem voltam hozzád elég kedves? Kérlek bocsáss meg ezért nekem.. de nem értem. Mi hiányzott a kapcsolatunkból, hogy egy másik férfihoz rohantál? Üresnek, sivárnak gondoltad az életünk? De hisz én mindent megadtam neked. Törődtem veled, szerettelek, öleltelek.

Itt urrá lett Billen a kétségbeesés és a mérhetetlenül nagy lelki fájdalom, mégis folytatta, ezzel is kiadva magából az eddig felgyülemlett összes érzelmet.

– Szerinted hány álmatlan éjszakám volt miattad? Remegve feküdtem le aludni, nem tudtam hogy élsz-e egyáltalán. Minden egyes telefonhíváskor rohantam felvenni, remélve, hogy Te vagy az. Elég lett volna csak annyit is mondanod, hogy „Jól vagyok Baba, ne félj.” De te még ennyit sem mondtál. Egyetlen életjelet sem adtál magadról, szerinted milyen volt úgy élnem? Szörnyű, nagyon szörnyű. Csalódtam benned Anita. Mióta tart a viszonyod azzal a másik férfival? Már a kapcsolatunk alatt is csak a bolondját járattad velem? De tudod mit, már nem is érdekel. Fáj kimondanom, de itt vége. Vége a kapcsolatunknak! Tudod hogy nekem a legfontosabb az őszinteség, és a hűség. Miért nem mondtad már a legelején, hogy nem kellek neked? Talán most nem fájna ennyire. Úgy érzem, mintha a szívemen taposnának… Sajnálom hogy neked semmit sem jelentett a fogadalmunk. De hidd el, én a legkomolyabban gondoltam minden egyes szót. De te megszegted az ígéretünk… átvágtál és megcsaltál… Most megyek, nem akarlak zavarni többé. De egyet sose felejts Anita. Én örökké szeretni foglak, még így is, hogy tudom hűtlen voltál.

Bill itt abba hagyta, képtelen volt tovább beszélni. Csak hátat fordított és elindult… Anita nézte ahogy a férfi alakja lassan eltűnik a szeme elől, eddig nem mert megszólalni. Csak hallgatta ahogy szerelme a fejéhez vágja azokat a gonosz szavakat, még sem tett semmit sem. Hallani akarta, mit élt át Ő is ezekben a hónapokban, tudni szeretette volna, milyen érzések kavarogtak benne. De most már nem tud többé hallgatni, ajkait résnyire szétnyitotta, majd elhalóan így súgta a dermesztő csendbe...

- Engem megerőszakoltak Bill…

Az énekes megtorpant. Képtelen volt megérteni szerelme szavait. Úgy érezte hogy egy tompa hang kezdett el zúgni a fülében, szíve őrült módjára zakatolt. Ökle önkéntelenül is ökölbe szorult, most realizálta csak igazán, hogy mit tettek szerelmével. Megfordult és néhány percig csak csendben nézték egymás arcát, majd Anita össze szedve minden erejét, bele kezdett...

- Megerőszakoltak… nem tudtam megvédeni magam, tehetetlen voltam. Ki voltam szolgáltatva annak a férfinak, esélyem sem volt, hogy elmeneküljek. Sosem csalnálak meg Téged, te vagy az egyetlen fontos személy az életemben. Neked szándékosan sosem okoznék fájdalmat. Sajnálom, hogy ezeket az utolsó hónapokat szenvedve kellett megélned, de hidd el, én is szenvedtem, úgy ahogy te is. Átgázoltak a testemen, megaláztak… szerinted milyen volt azt feldolgozni? Hosszú ideig rémálmok gyötörtek, mikor lehunytam a szemem, bevillantak annak a délutánnak a képei. Még így majd 5 hónap után is sokszor megjelenik előttem annak a mocskos állatnak a kielégült arca, még most is érzem, ahogy leszorítja a karomat és szétfeszíti a combjaim. Felpofozott, felszakadt az ajkam is, de őt már nem érdekelte semmi sem... csak hogy végleg kielégüljön... Zokogva könyörögtem neki, hogy engedjen el, fáj amit csinál. De nem engedett, csak még erősebben kínzott, még állatiasabban mozgott…

Anitánál ebben a percben eltört végleg a mécses. Eddig próbálta erősnek mutatni magát, most azonban elgyengült… Hasát átölelve rogyott le a földre, és fájdalmasan és segélykérően zokogott. Bill letérdelt mellé, majd egy percet sem várva vonta óvó karjai közé. A nő hatalmasakat pislogva nézett fel rá, Bill csak gyengéden rápillantott, majd még szorosabban a védelmező karok közé húzta Anitát…

Sírtak… úgy mint eddig még soha… Egyetlen egy megnyugtató szó sem jött volna ki a szájukon, csak ölelték egymást. Oly régóta vártak erre a pillanatra, és most végre eljött. Történjen bármi, ők ketten most már szétválaszthatatlanok…

*

- Sajnálom amiket az előbb mondtam Életem, ártatlanul megvádoltalak úgy, hogy meg sem hallgattalak. Kérlek adj még egy esélyt nekem, hogy mindent jóvá tegyek. Soha többet nem fogok ilyen gonoszul beszélni veled. Meg tudsz bocsátani?

- Csak ölelj magadhoz és ígérem megbocsátok!

Következő rész: Bármennyire is fáj, önző voltál...

Talán mert tudom, hogy most már nem lesz semmi baj, ha Bill itt lesz velem. Vagy azért, mert félek a haragjától, amit irántam érez amiért elhagytam őt? Olyan tanácstalan vagyok. De innen most már nincs kiút. Most már nem tudok meghátrálni, csak előre tudok nézni. A jövőbe és nem a múltba. Talán ez a találkozás is a sors akarata? Vajon ez is meg van írva? Miért ilyen bonyolult az életünk? Miért nem lehet békében élni? Miért van ennyi „miért” az életünkben?!? Ha tudnánk minden kérdésünkre a választ, könnyebb lenne az életünk? Fogalmam sincs... csak azt tudom, hogy most már nem menekülök Bill elől...

2010. július.16.

Isten meghallgatott. Itt van Anita újra és soha többé nem fogom elengedni magam mellől. Annyit szenvedtem a hiánya miatt, annyi szomorú pillanatom volt. De most már semmi sem állhat közénk. Megfogom védeni, történjen bármi is. Karjaim közül sosem fogom kiengedni, a széltől is óvni fogom. Hisz Ő az én szerelmem

- Hercegnő! – szólt újra rekedten, de a nő nem reagált.

Anita nem mert megmozdulni, Hatalmas könny cseppek ültek a szemein, végig folytak arcán, majd a hasára hulltak. Tenyerével végig simította alvó gyermekét védő hasán, majd lehajtotta a fejét. Össze szorította a szemét egy pillanatra, majd egy mély levegő vétel után, szerelme felé fordult….

Leírhatatlan volt mindkettejüknek az a pillanat. Bill könnyes szemekkel pislogott Anitára, majd szemeit lassan végig vezette a nő kerek hasáig. Újabb pár másodpercre megdöbbent, képtelen volt realizálni a látottakat. Kedvese ott áll előtte, és egy kisbaba fejlődik a lényében. Egy pillanat alatt megváltozott a riadt megdöbbenés, egy kellemes meglepettségre. Tett egy óvatos lépést Anita felé, azonban Ő vissza lépett a fal felé. Félt tőle, úgy mint eddig még senkitől sem... reszketett a teste, pedig ha Bill közelében volt, mindig biztonságban érezte magát. De most remegett és szenvedett a fájdalomtól... mi lesz, ha megtudja, nem övé a gyermek?

- Hát Ő miatta mentél el?

- Nem, nem Ő miatta. – rázta meg a fejét, majd mikor Bill ismét felé lépett, elhúzódott tőle.

- Kisbabát hordasz a szíved alatt. A mi gyerekünket. – súgta boldogan a férfi. A nő csak hitetlenkedve nézett rá, tudta, hogy ez nem igaz. Bill csak a nagy pocakot nézte, majd meg akarta simogatni, de Anita nem engedte.

- Ne érj hozzám kérlek! Kérlek ne...

- Mi a baj Életem, miért remegsz? Fáj valalmid?

- Kérlek Bill, ne. – hunyta le szemeit, majd kinyitotta azokat. Hogy mondja el kedvesének, hogy ez a gyerek nem az Ő vére?

- Életem, mi történik veled? Miért nem érhetek hozzád? – szólt kétségbeesve Bill, érezte hogy valami nincs rendben. Sír, remeg, arca kétségbeesett...

- Bűnös vagyok.

- Ne beszélj  butaságokat. Hogy lennél bűnös? Ha azért mondod mert elmentél, akkor ne érezd magad annak. Nem haragszom Rád, boldog vagyok, hogy újra együtt vagyunk, immár hárman.

- Nem Bill… csak ketten, én és a baba. Te nem!

- Miről beszélsz Anita?

Mi történhetett hogy a nő ilyen ellenséges vele? Vagy talán csak a terhesség okozta hangulatváltozás miatt ilyen rideg?

- Bill… ez a gyermek a hasamban… Ő… Ő nem a Te gyermeked!!!

Egy pillanatra megállt a világ körülöttük. Nem érzékeltek semmit sem. Mintha villám csapott volna kettejük közé, Bill hirtelen hátra lépett egyett. Fejét hitetlenkedve rázta, ajkai vadul kezdtek rebegni a döbbenettől. Rémült arca mindent elárult. Mint ha kést döftek volna a szívébe, úgy érintette ez a hír. „Ő nem a Te gyereked”, „Ő nem a Te gyereked” …

Szemei ismét megteltek könnyekkel, a szomorúság és a bánat könnyeivel.Tekintete megtörtséget és kínt sugárzott. Legszívesebben felordított volna, tajtékzott volna, de nem tehette. Csak felnézett Anita arcára, majd ridegen és minden érzelem nélkül így szólt.

- Te megcsaltál engem...

Következő rész: Csak ölelj magadhoz...

Nem tudom elégszer megköszönni nektek, hogy vagytok nekem. <3

- Bocsánat, nem akartam. Tudom, hogy még mindig fáj.

- Nincs semmi baj. És hogy fáj-e? Igen, nagyon. De nem tehetek mást, mint hogy várok. Úgy látszik, nekem ez a sors jutott.

*

Forrón süt a nap, Anita a kertben napozik. Boldognak tűnik, kis magzata hétről hétre szebben fejlődik. A legutóbbi ultrahangon már tisztán kivehetők a kicsi baba kezei illetve lábai, és már a 15 cm-t is elérte. Csodálatos hallani, hogy dobog a szíve, érezni azt hogy egy új élet fog születni…

*

- Anitácska, hova mész a bőrönddel?

- Ne tessék aggódni Klara néni, csak elhozom a még otthon maradt nyéri ruháim. Legkésőbb este jövök.

- Ne kísérjünk el? A te állapotodban vigyázni pihenned kellene,

- Vigyázok magamra. – mosolygott kedvesen Anita, majd kilépett a kapun.

Ismét felszállt a Berlinbe tartó vonatra. Már nem annyira fél, mint mikor az első alkalommal tért vissza a bűnös városba. Bár tartott az utcáktól, attól a környéktől, ahol megerőszakolták, mégis bátran vágott neki az útnak.

*

- Hova indulsz Bill? – kérdezte Gustav.

- Átmegyek Anitához. Megnézem hogy minden rendben van-e, kiszellőztetek. Rég nem voltam már nála…

- Haver, jó neked hogy mindig vissza jársz oda, ahova annyi emlék köt? – Georg.

- Ezek az emlékek adnak erőt. Ha nem lenne egyetlen szép közös pillanatunk sem, akkor talán már feladtam volna. De íg, hogy tudom, azok a percek örökké megmaradnak, így könnyebb egy kicsit. Ezek tartanak életben…. És a remény, hogy egyszer újból láthatom Őt.

- Ne menjünk veled? Úgy sincs semmi dolgunk.

- Nem kell köszönöm, Tom. Szeretek egyedül lenni, gondolkozni. De majd jövök, ne aggódjatok.

Ezzel Bill becsukta maga mögött az ajtót, és autójához sétált. Kinyitotta, beszállt, majd útnak indult…

*

- De jó cica, hogy ma már nem kell dolgoznod. – szólt halkan Tom, napozás közben. – Mostanában nagyon sok beteged van, nem?

- Hát lehet, hogy egy kicsit sokat vállalok, de egyelőre még bírom.

- Vannak magán pácienseid?

- Ezt, hogy érted?

- Hát akik mondjuk betegek, és nem tudnak bejárni hozzád, vagy terhes nők.

Franciskának ebben a pillanatban össze szorult a gyomra, talán rájött volna Tom a titokra? Talán tudja hogy Anitával már hosszú ideje tartja a kapcsolatot?

- Van egy kettő, de terhes nincs.

- Ja, jól van. – törődött bele Tom, azonban érzete szerelmén, hogy feszült és ideges lett.

*

Anita remegve nyitotta ki lakásának ajtaját. Újra elfogta az a kellemes érzés. Belépett a régen biztonságot nyújtó lakásába. Semmi sem változott a hónapok alatt, de hisz hogy is változott volna! Lassan körbe nézett, majd besétált a hálószobájába. Könnybe lábadt a szemei, ahogy megpillantotta egy Billel közös képüket. Hatalmas sapkákban voltak, arcuk piros volt a hidegtől, mégis boldogan szorították egymás testét…

*

Bill lassan csukta be maga mögött az ajtót. Ajkaiba harapva sétált a katuszok elé, majd leguggolt. Gyönyörűen virágoztak, mintha mi sem történt volna.

Felsóhajtott, letörölte az addig kicsordult könnyet a szeméből, majd a hálószoba felé indult el. Nem is sejtve hogy szerelmével fog találkozni…

*

Bill ereiben meghűlt a vér.  Szív dobogása a duplájára ugrott, pulzusa az egekbe szökött. Arca teljesen elfehéredett, torka kiszáradt, kezei remegni kezdtek. Képtelen volt felfogni a látottakat, kedvese állt előtte. Bár háttal állt neki, mégis felismerte. Rövid haj, keskeny vállak, hosszú lábak… az a finom illat, selymes bőr és az a megmagyarázhatatlan kisugárzás…

- Kicsim! – szólt remegő hangon, torkát a könnyek mardosták. A nő egy pillanat alatt össze rándult a félelemtől, teljesen libabőrős lett.

2010. július. 16.

Kérlek Istenem, mond azt hogy ez nem Bill hangja. Kérlek csinálj valamit, menjünk vissza az időben. Nem találkozhatok vele, még nem. Még nem készültem fel a találkozásra, nem tudom hogy miként is fog regaláni ha megfordulok és látni fogja a hasam. Kérlek segíts nekem Istenem. Miért érzem úgy, hogy mindjárt kitörik belőlem a sírás?

Következő rész: A fájdalmas vallomás...

Bár rengetegen jöttök naponta, mégis kevesen írtok véleményt. :(

De nem csüggedek, itt a következő rész. <3

De olyan nehéz elfelejteni Őt! Nincs olyan pillanat, hogy ne gondolnék rá, hogy ne jutna eszembe egy kedves pillanat. Annyi szép emlék kötött össze bennünket. Nem lehet hogy minden csak úgy eltűnjön. Harcoltam Anitáért, a szerelmünkért. Azért hogy megnyíljon, és megbízzon bennem. Most talán minden igyekezet kárba vész?!?

Ezt nem akarom… azt szeretném, ha újra foghatnám a kezét, újra láthatnám csillogó szemeit és válaszolna a kérdéseimre. Miért hagyott el? Miért nem kért Tőlem segítséget, ha valami baj érte? Miért okoz ennyi fájdalmat Nekem?

*

- Bill, beszélhetnénk egy kicsit?

- Persze Tom, mond csak.

- Mostanában Franciska olyan furcsa. Úgy érzem hogy eltitkol előlem valamit.

- Jason lehet megint?

- Nem, nem hiszem. Jason már régóta nincs képben, tőle már nem félek. Tudom, hogy nem szép dolog, de délelőtt kihallgattam Fran egyik telefon beszélgetését. Egy kis közeli faluba fog menni, velem jössz? Szeretném tudni hogy hova, kihez megy…

- Arra kérsz, hogy kémkedjek Franciska után?

- Igen… tudom hogy gusztustalan, mégis megöl a kíváncsiság.

*

- Láttad Bill? Egy öreg férfi nyitotta ki a kaput. Vajon hozzá jött?

- Nem tudom Tom, és ha igen, akkor mi lenne? Lehet, hogy a páciense.

- És házhoz jön?

- Lehet hogy beteg, vagy mit tudom én. Ne fárassz már kérlek. – halkan dörmögte Bill, majd az anyós ülésen hátra dőlve lehunyta a szemeit. Csak pihenni akart…

*

- Hát hogy vagytok Anita?

- Köszönjük szépen, nagyon jól. Nézd, már mekkora a hasam?! – mutatott nevetve gömbölyödő pocakjára. Majd’ 4 hónaposak vagyunk. Amúgy nem baj, hogy ide hívtalak?

- Dehogy baj, bármikor jövök. Na de mesélj, hogy érzed magad?

- Leszámítva a napi rosszul léteket, egész jól. És hogy őszinte legyek, mióta tudom, hogy egy kis életet hordok a szívem alatt, teljesen megváltozott a gondolkodásmódom. Most már soha többet nem fogok Markezre gondolni, és arra a délutánra. Bár még mindig szörnyű álmaim vannak, arra ébredek, hogy kiver a forróság, és reszketek a félelemtől, mégis megpróbálom a gondolataimat erre a kis emberre fordítani. Beszélek hozzá, hogy érezze, mindig is itt leszek neki, sosem fogom magára hagyni. Csak érte fogok küzdeni…

- És Bill? Vele mi lesz? Elfelejtetted már…?

- Nem… Őt sosem fogom tudni elfelejteni. Ő volt az egyetlen ember, aki szeretni tanított, mindent neki köszönhetek.

- És ha jól értem ki a szavaidból, nem fogsz vissza menni hozzá…

- De… csak még nem tudom, hogy mikor leszek olyan erős, hogy elé álljak és elmondjam, várandós vagyok.

- Nem szeretnék rád ijeszteni Anita, de ne sokáig gondolkodj azon, hogy mikor jössz ismét vissza az életünkbe. Bill már hosszú hónapok óta depressziós. Szenved miattad. Nem akarom, hogy lelkiismeret furdalásod legyen, de ez az igazság. Sokszor, amikor átmegyek hozzájuk, Ő csak a kertben ül és gondolkozik. Nem ül le velünk beszélgetni, nem jár el szórakozni sem. Tom is számtalanszor mondta, hogy mindig hallja sírni Billt éjszakánként, szerinted milyen lehet ezt neki is megélni? Szeretne segíteni a testvérén, de egyszerűen nem tud. Csak te tudnál segíteni. Kérlek, ha egy kicsit is fontos neked Bill, akkor gyere vissza hozzá. Hidd el, sosem hánytorgatná fel, hogy nem a közös gyermeketeket hordod a szíved alatt. Ő nem olyan, ismerem 10 éve. Tiszta lelkű férfi, akinek szüksége van szeretetre… Bocsánat, ha úgy érzed, hogy esetleg ki akarlak oktatni?! Nem! Csak egyszerűen nem tudom tovább tétlenül nézni hogy a barátaim szenvednek. Te félsz a következményektől, hogy vajon Bill mit fog szólni. De ha sosem állsz elé, akkor nem is fogod megtudni. Mit veszítenél Anita? Csak nyerhetsz… Billt, boldog jövőt, megnyugvást és szeretetet…

*

- Hé, Bill! Kelj fel, jön Fran! – lökte meg testvérét Tom – Vajon kinek integet? Ki áll ott az ablakban, nem látom tisztán!

- Talán egy nő… én sem látom rendesen. Terhes, nem? Fogja a hasát…

- Nem tudom… majd kikérdezem este, de most menjünk, nehogy meglásson Franciska.

- Miért nem hagyod Őt békén? Nem bízol benne? Miért vagy féltékeny? Biztos alapod nincs is ezt illetően…

- Azért, mert érdekel, hogy mi történik vele. Hidd el, te is ugyanígy cselekednél, ha…

- … ha Anita itt lenne. – jelent meg egy keserű mosoly az arcán.

Következő rész: Csak egy szoba választja el Őket... !!! :)

A design készítés díját sem fogom megkapni, de nem is baj, az írásommal akarok közölni valamit. <3

- Csak az évi rutin vizsgálat miatt. Eddig nem volt időm eljönni. – hazudott kényszeredett mosollyal.

- Huh, jól van. Azt hittem már terhes vagy.

- Tom kérlek, nem csak akkor kell jönnünk ha terhesek vagyunk.

- Jó tudom, csak megijedtem. Na mindegy, megvárlak.

- Tessék? Nem szükséges, kitudja hogy mikor kerülök sorra.

- Idegesnek tűnsz.

- Csak a vizsgálat miatt.

- Hát rendben, akkor megyek. Vigyázz magadra cica.

*

- Nézze csak hölgyem. Ott van a kis magzata.

Mosolygott a doktorúr és a képernyőre mutatott, ahol egy apró babszemnyi pont volt ott. Anita szemei könnybe lábadtak, majd lehunyta azokat.

2010. április. 23.

Az én kis magzatom. Az enyém és senki másé. Mostantól mindig lesz valaki az oldalamon, többé sosem kell egyedül lennem. Mikor a két terhességi tesztet megcsináltam, és mindkettő pozitív lett, volt olyan pillanat amikor az abortuszra gondoltam. Hisz hogy nevelhetném fel, még csak 19 éves vagyok, állásom és lakásom sincs?! Nincs semmim, csak Ő. De őt most már nem fogom megfosztani az élettől, hisz már egy élő kis ember. Már az én babám.

Bárcsak itt lenne velem Bill. Vajon hogy fogadná, hogy gyermekem lesz? Szeretne-e így is, vagy eltaszítana magától? Fogalmam sincs, de így lesz a legjobb, ha soha sem tudja meg. HIsz mit érnék el vele? Talán megutálna, és úgy érzem... jogosan. Hisz ki tudná elviselni, ha a szerelme egy idegen férfitől esne teherbe?

Nem akarom őt szégyenbe hozni, nem akarom a megvető nézését... inkább elmenekülök örökre... talán mindenkinek így lesz a legjobb...

*

Anita kisírt szemekkel lépett Fran elé, kezében szorítva az első képet gyermekéről.

- Oh Anita.

- Ő az én kis babám.

- Szóval megtartod ugye?

- Persze. Sosem fosztanám meg tőle az életet, ő semmiről sem tehet. Kifogom hordani, és fel fogom nevelni, még ha tudom is hogy Markez gyereke.

- Billnek ugye majd elmondod?

- Nem… milyen érzés lenne neki, ha megtudná, hogy nem az Ő gyermekét hordom a szívem alatt?

- Ebben hogy van olyan biztos?

- Kérlek Fran, ne kezdjük elölről.

- Bármi megtörténhet…

- Elhiheted hogy én szeretném a világon legjobban hogy Bill legyen az apja, de ennek minimum 1 % esélye van.

- Jól van bocsáss meg, nem szabad most már felzaklatnod magad.

- Igen. Most már csak Ő rá szabad koncentrálnom, hogy egészséges legyen.

*

Teltek a hetek, sőt a hónapok is. Már június végét írunk, közel 3 hónap telt el a szörnyű nap óta. Anita hasa lassan de szépen növekszik, már látható jelei vannak a terhességének. Túlzott érzékenység, és hangulat ingadozás… Klara és Joseph meglepődve fogadta a hírt. Anita nem árulta el hogy nem szerelem gyümölcse, azt hazudta, hogy egy egyéjszakás, komolytalan kapcsolatban fogant meg. Bár Josephék megdöbbenve hallgatták Anitát, mégis büszkék voltak rá, hogy felneveli és nem veteti el. De Anita eldöntötte, történjen bármi, ő megfogja szülni a kis gyermeket és sosem fogja magára hagyni. Nem lesz olyan sorsa mint neki volt, Ő sosem fogja elhagyni egyetlen gyermekét.

A nő sokszor álmodott a jövőjéről… egy gyönyörű gyereket ringat a karjaiban, mellette pedig egy fekete hajú férfi énekel.  Mosolyogva egymásra néznek, majd a kicsire és megcsókolják egymást. Újból, gyengéden és szerelmesen, úgy ahogy régen is. De vajon lesz- e még alkalmuk megcsókolni a másikat? Isten újból egy útra tereli-e az életüket?

2010. június. 28.

Sokszor úgy érzem hogy hiába minden igyekezet. Feleslegesen imádkozom, Isten nem hallgat meg. Hányszor kérte tőle, hogy legalább a hangját hagy halljam, de semmi. Talán már nincs is értelme Anitára várnom? Talán már rég boldog valakivel, és el kellene felednem Őt?

Talán…

Következő rész: Franciska talán tud hatni Anitára…

Vissza a sztorihoz <3

- Hogy vagy Bill?

- Voltam már jobban is Fran. – mosolygott fáradtan Bill, majd lefeküdt a kanapéra. A nőnek majd megszakadt a szíve ahogy meglátta Bill szemeiben a könnycseppeket. Oda ült mellé és lassan végig simított puha arcán. A férfi csak ajkát össze szorítva rázta a fejét, újabb könnyek vágtattak végig gyönyörű arcán. – Miért fáj ennyire? Kérlek mond meg Franciska? Miért van az hogy csak ő jár az eszemben, és képtelen vagyok elfelejteni Őt?

- Még mindig szereted, azért. Bármennyire is próbálnád elrejteni a hozzá fűzött érzelmeidet, nem megy, mert még mindig ugyanúgy szereted.

- De ő azt kérte hogy felejtsem el.

- Nem gondolta komolyan…

- Ezt honnan veszed?

- Hát tudod, a szerelmesek ilyet nem írnak. Anita még teljes szívéből szeret, ebben biztos vagyok. Nem tudhatod hogy mi történt vele, de egyet sose felejts. Amit nyaraláskor fogadtatok meg egymásnak…

- Én szeretem Őt, az életemnél is jöbban, de olyan rossz így élni. Azt sem tudom hogy jól van-e, tud –e magára vigyázni. Én csak itt sajnáltatom magam, ahelyett hgy mindent elkövetnék annak érdekében, hogy megtaláljam őt.

- Oh, bocsánat. – szólt Fran, ahogy meghallotta csörgő telefonját. – Igen, tessék?

- Szia Fran. Sürgősen találkoznunk kell.

- Szia Julia, hogy vagy?

- Kérlek Fran. 3-ra bemegyek a rendelődbe, legyél ott, fontos!

- És aranyos a kisfiad?

- Látom nem alkalmas, bent várlak, kérlek siess.

- Rendben, akkor meglátogatlak. Puszi. Az egyik kolleganőm volt.

- Nem kell magyarázkodnod, menj csak Franciska.

- Biztos?

- Persze, jól vagyok…

*

- Franciska beengedtem Anitát, bent vár.

- Köszönöm Estelle.

- Nagyon zaklatottnak tűntél, mi történt anitám?

- Terhes vagyok! Érted te ezt? Az a szemét teherbe ejtett, gyermekem lesz attól a féregtől?!! – Anita idegeskedve járt fel s alá, a pulzusa az egekbe szökött.

- Oh édes Istenem. Először is nyugodj meg. Biztos, hogy jók azok a tesztek? Nőgyógyásznál volt már?

- Nem, ezért is szeretném a segítséged kérni. Nekem még nincs, kérlek vigyél el a tiédhez.

- Persze elmegyünk valamelyik nap. De biztos hogy Ő ejtett teherbe? Billel nem voltatok együtt?

- De, még az előtte lévő napon. De védekeztünk, használtunk óvszert.

- Az sosem jelent 100 %-os biztonságot. Nem szakadt ki?

- Nem, Bill nem mondta… de Franciska, ne gyötörj tovább. Az a szemét ejtett teherbe… érzem, érted? Vele álmodok, minden gondolatomba bele férkőzött az a férfi...

- Jól van nincs semmi baj, megoldjuk valahogy.

- Más gyerekkel a szívem alatt nem tudok Bill elé állni! Nem tehetem meg ezt vele.

- Néhány nappal később többet fogunk tudni. És Anita, a legfontosabb, sose jusson eszedbe az abortusz…

*

- Figyelj Tom. – Andreas nagy hévvel szólt telefonjába. – Kölykötök lesz?

- Miről beszélsz?

- Itt voltam bent a kórházban, és láttam hogy Fran nőgyógyász emeleten szállt ki.

- Köszi hogy szóltál, most azonnal oda is megyek, remélem nincs baj…

*

- Szia Fran. – fogta meg a nő kezét Tom. Ijedten tekintett hátra, talán most mindennek vége, le fognak bukni?

- Te meg mit keresel itt Tom? – kezdte kifelé húzni a rendelőből.

- Ezt én is kérdezhetném. Andreas haverom hívott, hogy látott téged ide jönni, van valami baj?

- Nem, nincs.

- Akkor miért vagy itt?

Következő rész: "Az én kis babám"...

Már talán egy kicsit vontatott, de egy két rész után végre történik valami xD <3

/ 3.

" Segítség Haitinek - Hívja a 1749-et! "

------

Amint látjátok ide oldalra kitettem egy közleményt, ha van jó ötletetek egy novellával kapcsolatban és szeretnétek, hogy megírjam, akkor írjatok az e-mail címemre, válaszolni fogok és majd megnézem mit tehetek. <3

------

„Zoom dich zu mir, ich zoom mich zu dir „

- Hát Te is azt érzed, amit én?

Csak bólogatott, és könnyezett, úgy ahogy én is. Testem testére engedtem, felakartam melegíteni őt, átakartam adni az érzéseim. Kint zuhogott az eső, de bent csend honolt. Csak a sóhajaink törték meg azt, sosem gondoltam, hogy mély sóhajokkal és nyögésekkel is ennyi mindent ki lehet fejezni. Újból magam felé fordítottam, már tudtam, ez a pillanat örökké való lesz. Lehunyta csillogó szemeit, ajkait résnyire szétnyitotta. Félve hajoltam szájához, ez lesz az első csókunk. Nyelvemmel benedvesítettem az alsó ajkát, majd finoman bekaptam azt. Ízleltem, nem akartam elengedni soha sem. Selymes combját rám fonta, és még közelebb húzott magához. Nem tétlenkedtem, gyengéden megcsókoltam Őt, úgy mint eddig még egy nőt sem. Nyelvünk egy pillanat alatt összetalálkozott, olyanok lehettek, mint két egymásba fonódó kar…

- Kívánlak! Kellesz Nekem, és nem csak egy éjszakára!

- Én is így érzek tanár úr!

Elnevette magát a mondat végére, majd rám tekintett. Bolondos volt, és vidám, mosolya feltöltötte a szívem.

- Kérlek csak Bill legyek! És ne magázz!

- Ahogy akarja!

Kinyújtotta a nyelvét, és hagyta, hogy egy csókommal belé fojtsam a szót. Lüktettem, bizseregtem, akartam őt… lecsúsztam a nyakához, majd a mellkasához. Kemény mellbimbói hívogatták a tekintetem, a fantáziám már rég messze szárnyalt a valóságtól. Forró nyelvem végig húztam rajtuk, mire Ő hangosan felnyögött. Nem tudtam megállni a vágyam, férfi mivoltom, és a hozzá fűzött érzelmeim eluralkodtak a testemen. Lassan húztam le róla az utolsó fehérneműt, Ő nem ellenkezett, segítve megemelte a csípőjét. Érezhette a hozzá érő merev férfiasságomból, hogy néhány pillanat múlva már nem fogom tovább bírni, és ki fogok törni. Meg fog szállni egy olyan érzés, ami teljesen le fog bénítani.

- Eddig miért nem vallottad be?

Meglepett a kérdése, felkúsztam a testén és a szemeibe pillantottam.

- Nem mertem… féltem.

- Tőlem?

- Tőled is.

- De hát miért?

- Nem akartam csalódni, nem akartam átélni a visszautasításod.

- Miből gondoltad hogy visszautasítanálak?

- Te mit tennél, ha mondjuk egy diákod szerelmet vallana?! – kérdeztem elmésen.

- Talán azt, amit most is…

Nem felelt többet, érzékien és hosszan megcsókolt. Nem tudtam betelni Vele, kellett, még még. Kacéran utánam kapott, kicsiny kis kezei – amiket annyiszor érintettem meg a külön órák alkalmával – most végig kúsztak a gerincemen, és finoman bele mart a fenekembe… Csípőm önkéntelenül is megmozdult, teljesen felizgatott.

- Szeretnéd?

- Mint még semmit sem…

Nem kellett nekem több, ez az egyetlen mondata végleg ködöt húzott az agyamra. Csukott szemekkel élveztem már, ahogy ujjai szemérmesen, még sem félve érnek boxer nadrágomhoz. Ilyen magas fokú kéjt, vonzódást még sosem éreztem egy nő esetében sem. Elbűvöl, megvadít, a rabjává tesz… Tapasztalt lehet, hisz tudja hogy mi kell egy férfinek. Minden mozdulata csak még jobban felkelti bennem vágyat, amikor végre lehúzta rólam a „börtönt”, azt az anyagot, amit legszívesebben már réges rég letéptem volna magamról, felszabadított. Végig néztünk egymás testén, én csak pirulva fogadtam elismerő, mégis megszeppent pillantását, ahogy a szemkontaktust ismét megtaláltuk.

Ismét nem akartam beszélni, ismét csak a tetteimmel akartam közölni mindent. Mindent…

Megemeltem a csípőjét, és még utoljára a szemeibe pillantottam. Csillogtak, kérleltek, hogy végre hozzam el a végső gyönyört mindkettőnk számára. Vettem egy mély, és megfontolt sóhajt, majd a kielégülés után sóvárgó férfiasságomat lassan, - és figyelve Anita minden egyes reakciójára, - belé vezettem. Már az első pillanatban megremegtem, ahogy körbe ölelt az a kellemes meleg búvó hely. Szemei megteltek apró könnyekkel, nem is kezdtem el mozgatni a csípőm, míg nem érzetem, hogy ellazul, és szemeit lehunyva átadja magát az érzésnek. Finoman megemelte a csípőjét, ezzel is jelezve számomra, hogy elkezdődhet a bűnös, tiltott, mégis kéjes és szenvedélyes együttlét.

Egy nővel sem voltam eddig ilyen gyengéd és figyelmes, általában csak az érdekelt, hogy nekem jó legyen, hogy én minél hamarabb kielégüljek. De most más volt minden… értitek?! Minden…

Azt akartam, hogy érezze azt, amit én, lebegjen abban a mámorban, amit én idézek elő számára. Sosem gondoltam, hogy ezek a pillanatok nem csak a gondolataimban fognak megszületni, hanem valóra is fognak válni. Vele, azzal a nővel, aki után már évek óta sóvárgok. Kell Ő, és nem csak a teste, hanem a lelke, nem csak egy éjszakára, egész életre… Hogy mit tud belőlem kiváltani Ő? Szenvedélyt, vonzódást, kéjt? Igen. De nem csak testi dolgokat. Hanem lelki dolgokat is. Olyan érzéseket, amiket eddig még senkinek sem volt esélye gerjeszteni bennem.

Egy hangosat felsóhajtott, majd belém kapaszkodott. Izzadt vállamról lecsúsztak a kezei, de Ő mindig újra és újra belém karolt. Egy pillanatra kinyitottam a szemeim, hogy lássam édes mosolyát, ami mindig megnyugvással tölt el. Ajkai szétváltak, egy hangosabb és erőteljesebb nyögés szakadt fel belőle. Mellkasunk vadul emelkedett fel s alá, zúgott a fülem, bizsergett az egész testem. Hogy van- e még erőm? Őszinte legyek? Nem sok… de még bírni akarom, hogy együtt érjen el bennünket a vég. Ennek a végnek tökéletesnek kell lenni, hisz már megpecsételtük a jövőnket.

Egy kicsit ráhajtottam a fejem a melleire, és pihentem. Ő simogatta a hátam, gerincemen végig kúszott az a forró érzés. Reméltem, hogy Ő is élvezi ezt az aktust, ezt a megmagyarázhatatlan kötődést. Nyelvemet hozzá érintettem először a jobb, majd a bal mellbimbójához, mire Ő erősen összerándult alattam.

- Ne kínozz, Tanár úr.

Csak ennyit tudott súgni, csípőmet ismét ringatni kezdtem. Újból rákezdett a zápor oda kint, verte a vékony üvegfalat, de nem érdekelt most már semmi sem. Ha meg is nyílt volna alattunk a padló és a pokol tüzére is kerültünk volna, akkor is megérte. Hisz így elveszni, kéjben fürödve, elmondhatatlan… Felemelkedett alattam, teste megfeszült, ajkai közül szapora sóhajok törtek elő. Nem kellett nekem sem több, a látványa, az érzése minden mást elfeledtetett. A sötét külvilágban egy fényes villám csapott valahova, majd néhány pillanat múlva egy eget rengető dörgés hozta el a végső gyönyört… az édes beteljesedést…

Nektek csak egy mondat, nekem mégis nagyon sokat jelentene. <3

/ 2.                  

" Segítség Haitinek - Hívja a 1749-et! "

Hívásával életeket ment!

1 hívás = 200 Ft = 100 db vízfertőtlenítő tabletta = 400 l tiszta ivóvíz

" A hívás ára 200 forint, amit teljes egészében megkap az UNICEF. 1 hívás árából az UNICEF 100 darab vízfertőtlenítő tablettát tud vásárolni, mellyel 400 liter tiszta ivóvizet biztosíthat a földrengés gyermekáldozatai számára.

A 1749 a három mobilszolgáltató és a T-Home vezetékes hálózatából hívható. Ha sms-t küld, írja be: Haiti "

Nektek csak 200 Ft, nekik lehet hogy az életben maradás. Drága olvasóim, hívjátok az adomány vonalat. <3

-----------------------------------------

Felemeltem a mutató ujjam és az arcához érintettem. Lassan, érzékien végig húztam telt alsó ajkán, nem tudtam realizálni a látottakat. Megremegett előttem, de nem húzódott el tőlem. Csak állt, és hagyta, hogy ujjammal végig simítsam puha arcvonalát. Korom sötét volt a teremben, mégis láttam a csillogást a szemeiben. Azt a csillogást, ami a szerelmesek szemében ül. Lehunytam a szemeim, képtelen voltam felfogni a következő dolgokat. Tenyerét nyakamon keresztül felhúzta az arcomig, majd ismét vissza le az ingem gombjaiig. Egy szemérmetlen sóhaj szakadt fel belőlem, el is szégyelltem magam. De hát miként tudtam volna erre reagálni? Erre a bizsergető, kéjes pillanatra?

Úgy szeretném most látni a gondolatait. Azt, hogy mit gondol rólam, miként is fogalmazza meg az érzéseit ezekkel a percekkel kapcsolatban. Azt érzem, hogy Ő is félénk, úgy ahogy én is, mégis tartok az elkövetkezendő időktől. Csak egy rövid fellángolás ez nála, vagy már Ő benne is ég az a tűz, ami engem is ellep? Vajon ha megszólalnék, Ő hogy válaszolna Nekem? De nem… most csak a tetteimmel kommunikálok, azt akarom, hogy az érzékeim vezessenek, a szívem és ne az agyam.

Felsóhajtott, ahogy a nyakához hajoltam és remegő ajkaimmal egy apró de annál érzékibb puszit adtam a bőrére. Vékony ruháján keresztül éreztem megkeményedő mellbimbóit, felizgatott, már csak ez az egy momentum is. Mi fog még történni, ha már most ekkora vágyat érzek iránta? Gyengéd voltam, még mindig féltem, talán úgy mint eddig még soha. Vissza fog utasítani, vagy enged a kényeztetésemnek? Az utóbbi valósult meg… Karjait félve a csípőmre fonta, és magához húzott gyengéden. Repültem a boldogságtól, nem lök el magától, nem tesz fel kérdéseket, mit miért csinálok! Egyszerűen csak sodródik az árral, azzal az árral, amiben csak nekünk van helyünk. Két embernek, egy nőnek és egy férfinak… akik talán a beteljesedést akarják…

Hagyta, hogy két kezemmel megfogjam csípőjét, és a zongorára ültessem. A billentyűk hangosan szólaltak fel, bele zengett az egész terem. Ekkor egy hatalmasat dörgött az ég, éreztem hogy megriadt, hisz szorosan magához vont. És én csak tartottam Őt, sosem elengedve.

Ahogy arca összesimult az én arcommal, tudtam, hogy Ő is akarja. Akarja a gyönyört, amire én már oly régóta vágyom. Jéghideg ujjaimmal felkúsztam a hátán, majd a vékony pántokat egy egy apró csók kíséretében lehúztam kecses vállairól. Egy pillanat alatt hullt le róla a lepel, látni nem sokat láttam gyönyörű testéből, csak a hozzám feszülő mellkasából tudtam következtetni, hogy szíve vadul ver. Talán még az én szívemnél és vadabbul... úgy, ahogy egy őrült szíve ver.

Felemeltem a testét a zongorától, hagyta, hogy lehúzzam róla a ruhát, és a földre dobjam. Fázott, a szél beszökött a nyitott ablakon, mégis éreztem, hogy a vágy melegen tartja testét. Lassan bebújtatta kezét zakóm alá, és nyakamtól államig tartó hosszú csókokkal megfosztott tőle, és maga tehetetlenül hullt alá. Nadrágom szorított, minden vágyam egy testrészemben összpontosult, olyan lehettem, mint egy eszét vesztett kamasz. Hogy meg fog-e történni, ami után sóvárgok? Fogalmam sincs, csak azt tudom, hogy már ez is maga a mennyország, hisz Ő idézi elő. Ő, az én tiltott szerelmem…

Ajkunk még nem forrt össze, csak kerülgettük egymást. Én már vágytam csókja íze után, de játszott velem, és elhúzta magát tőlem. Értettem a célzást, ha Ő játszik, hát én is játszom… kezeimmel gyengéden csípőjéhez nyúltam, felemeltem a zongoráról és combjait derekamra fonva lassan elindultam a hatalmas üveg ablak felé, ahonnan a hold fénye szűrődött be. Térdre ereszkedtem, majd óvatosan hajtottam törékeny testét a padlóra. Ívben megfeszült a teste előttem, teljesen libabőrös lett. Gyorsan lekaptam magamról az ingem és a háta alá terítettem, hogy némiképp meleg legyen neki. Lassan visszaengedte a testét, majd ártatlanul a szemeimbe nézett. Végre láttam a csillogást, a fényt szemeiben és azt a megmagyarázhatatlan bájt, ami már évekkel ezelőtt megbabonázott. Kezei végig siklottak vékony felsőtestemen, mikor megérintette fekete nadrágom övét, azt hittem megnyílik alattunk a föld…

Végig a szemeimbe nézett, én engedelmeskedve hagytam, hogy megszabadítson attól a felesleges ruhaanyagtól. Kinevetett, igen, kinevetett, mint egy kislány… sietve akartam kibújni a nadrágból, tisztán tudta, hogy én nem fogom sokáig bírni. Szerelmes lettem a nevetésébe, a gyönyörű hangjába… Megszeppenve pillantottam rá, immár csak egy alsó nadrágban, mire az ő arca is komoly lett. Beszéltünk a szemeinkkel, elmondtuk, hogy mit is akarunk igazán. Én Őt, Ő engem…

Karjaimmal dereka alá nyúltam, de ő felnyögött.

- Auf…

- Durva voltam? – nyögtem ki, pedig ahhoz tartottam magam, hogy nem szólalok meg ezen az éjszakán.

- Csak fáj még.

- Mi? – tenyeremet finoman egy hosszú hegre tettem, éreztem, ahogy alatta még érzékeny a bőr.

- Egy tetoválás…

- Megnézhetem?

Ő már nem is válaszolt, csak hagyta, hogy megfordítsam a testét és meglássam azt, ami könnyeket hozott a szemembe...

Véleményt ;) <3

/ 1.       

A közelgő 40.000 látogatóért <3 *-*

Ismét egy újabb nap… egy újabb gyötrelmes, és szenvedéssel teli nap. Olyan szenvedéssel, ami ellen nem tudok semmi sem tenni. Hisz mit csinálhatnék? Ha lépnék, csak kárt okoznék, nem csak neki, de magamnak is. Fájdalmat okozni neki, pedig sosem szeretnék. Nem ismerem Őt, nem tudom, hogy mit kedvel, mit nem kedvel, mivel szokta szabadidejét tölteni. Nem tudom, hogy Ő milyen embernek gondol, fogalmam sincs, hogy egyáltalán fel figyelt-e rám, vagy sem. Egy átlagos pasi vagyok-e a szemében, egy olyan férfi, aki úgy sem lehet az övé, - hisz a betöltött szerepünk nem engedi meg -, vagy más szemmel néz-e rám, esetleg Ő is azt érzi-e, amit én?

Talán abszurd ez az érzés, ez a gondolat, ami mindig a fejemben kavarog, ha mellette vagyok, még sem tudok ellene mit tenni. Minden mosolya, minden egyes szó amit kiejt húsos ajkain, megváltás számomra. Tudom perverz lehetek, hisz nekem ilyen gondolataim nem lehetnének vele kapcsolatban, mégis mit tegyek? Bár csak 5 év van köztünk, ez a kapcsolat elveszett… Én tanár vagyok, Ő pedig a tanítványom. Már majd 2 éve tanítom, nap mint nap látom Őt, mi több külön órákat is tartok neki. Kínszenvedés, igen, ez az!

Emlékszem arra a pillanatra, amikor oda jött hozzám, és megkért, korrepetáljam Őt. Hogy mit éreztem az első közös óránkon? Bizseregtem, zúgott az agyam, összemosódtak a színek. Ahogy kezem kezére tettem, rám pillantott a hatalmas szemeivel és csak mosolygott. Úgy mosolygott, hogy én elsüllyedtem a gyönyörben, abban a csillogásban, ami a szemeiből áramlott. Ujjainkkal lassan érintettük meg a billentyűket, egy lassú dalt zongoráztunk, én a háta mögött álltam, és fölé hajolva játszottunk. Egy pillanatra megszédültem, bódító illata teljesen lebénított, csupasz nyaka hívogatta a tekintetem. Legszívesebben ajkaimmal hozzá értem volna, és gyengéden csókolgattam volna. De Ő mit szólt volna hozzá? Megijedt volna, vagy viszonozta volna a kedvességem?

Számtalanszor volt olyan perc, amikor úgy éreztem, „ Igen Bill, most jött el az idő, erős vagy, valld meg mit is érzel iránta! ” De ilyenkor realizáltam a dolgokat és úgy láttam, hogy az Ő érdekében nem tehetem. Hisz ha kiderül, mi is van köztünk, Őt is kirúgják az egyetemről, úgy ahogy engem is. Nem akarom, hogy haragudjon Rám, hogy soha többet ne lássam magam mellett… Inkább hallgatok, bármennyire is fáj. Mert igen, fáj! Úgy, mint eddig még semmi. Nem tudom szavakba foglalni, milyen rossz is hallgatni az érzéseimről, magamba fojtani, mi több úgy tenni, mint ha közömbös lenne számomra. Nem vagyok erős, úgy érzem, egyszer ki fogok törni… hogy lesz-e vissza út? Fogalmam sincs…

Július. 25.-e ! Ma van a vizsgája, több mint 100 ember előtt fog zongorázni. Még érzem ahogy reggel a tenyerembe helyezte jéghideg tenyerét, és félelemtől csillogó szemekkel újra és újra végig dúdolta a dalt. Azt a dalt, amit én írtam. Hogy neki? Azt hiszem igen. Abban a dalban kifejeztem minden egyes hozzá fűzött érzelmem, leírtam azt, amit nem merek kimondani. Azt hogy szerelmes vagyok belé, azt, ha lenne egyetlen lehetőségem, világgá kürtölném mennyire is szeretem. Mi volt a címe a dalnak? Zoom dich zu mir, ich zoom mich zu dir. Ez az egyetlen mondat mindig elgondolkoztat. Ha lépnék, vajon Ő is lépne? Ha bevallanám, kell nekem, talán Ő is megnyílna?

Fantasztikus és gyönyörű volt. Nem csak a játéka, hanem Ő is. Hosszú, hófehér selyemruhát viselt, haja bohókásan állt, vállát kecsesen tartotta. Éreztem az első sorban az illatát, hisz oda ültetett, azt mondta, erőt adok neki. Mikor eljött a refrén, féltem felnézni az arcára. Féltem hogy felkiáltok és bevallom mit is érzek. De Ő rám nézett és énekelve súgta azt, ami az én szívemben is dobogott. Kell nekem Ő, kell a lénye, a személyisége, a teste, a lelke…

Már az irodám ajtaját zártam, haza felé készülődtem. Tudtam, ezen a napon sem lesz erőm bevallani neki, gyáva féreg vagyok, egy olyan férfi, aki fél a visszautasítástól, attól, hogy majd nem fogják az érzéseit viszonozni. Meghallottam Őt, a zongoraszó kérlelően hívogatott a nagy terem felé. Kint tombolt a nyári zivatar, az eső cseppek vadul kopogtak a hatalmas üveg felületen, most mégis csak az a néhány dallam kötött le. Félve az ajtóhoz léptem és benyitottam. Ott ült a terem közepén egyedül a zongorával és játszott. Úgy mint még eddig soha. Sötét volt bent, csak a hold beszűrődő fényétől láttam az alakját. Lágyan mozgott a teste, teljes bele éléssel adta át azt, amit én is közölni akartam neki.

Nem tudtam mit tenni a feltörő vágyakozásom ellen, lassan megindultam felé. Lábaim önkéntelenül vittek előre, az agyam teljesen kikapcsolt, csak a szívemre hallgattam, ami azt dobogta szüntelenül, hogy: „Mond el neki, mond el neki.”

Már csak egy méter választott el bennünket. Ott álltam és képtelen voltam megszólalni. Csak felé nyúltam és megérintettem a vállát. Selymes volt és puha... Ő összerezzenve nézett hátra, bár nem láttam a szemeit, tudom hogy megijedt...

- Csak én vagyok az Anita. – szóltam gyengéden.

- Oh, Herr Kaulitz, teljesen megrémisztett. Ilyet többet ne csináljon, még bele halok.

- Én halnék bele, ha el kellene veszítenem Téged.

- Tessék?

Önkéntelenül nyögtem ki ezeket a szavakat, bele sem gondoltam a tartalmukba.

- Nem értem Önt, tanár úr.

- Nem is kell, hogy mindig értsük mit is mondunk.

Ő felállt és elém lépett. Ruhája meglibbent az ablakon besuhanó szellőtől, engem a hideg is kirázott. Ott álltunk, egyetlen szó nélkül. Vajon csak szavakkal lehet kifejezni, mit is gondolunk a másik iránt? Nem… ebben a pillanatban világosodtam meg, hogy nem. Érintéssel, mosollyal ugyanazt, mi több, többet át tudunk adni, mint szavakkal. Megpróbálkoztam hát én is csak a tetteimmel kommunikálni...

A nő csak hallgatta Anitát… próbált erősnek tűnni, hisz egy pszichiáter nem omolhat össze, de nagyon nehéz volt számára. Végig hallgatni más szenvedését, hogy mit élt át akkor, ott… szörnyű! Főleg ha a barátunkkal történik mind ez…

Anita mindent bevallott, minden egyes gondolatát, ami azokban a fájdalmas pillanatokban benne kavarogtak. A kínt, a gyötredelmet, a fájdalmat, a mocskot...

*

- Szóval össze szedtem minden fontos dolgot és eljöttem. Sőt egész Berlinből is.

- Mos hol laksz?

- Nem szeretném elmondani, de egy kis faluban.

- Jól van, ahogy szeretnéd… Billt miért taszítottad el magadtól? Miért nem engeded hogy veled legyen most, ebben a nehéz helyzetben?

- Nem érdemlem meg Őt. Nem lehet együtt egy ilyen romlott nővel, csak szégyenkezne miattam.

- Ne mondj ilyet, nem vagy romlott. És ami a legfontosabb hogy el hidd, Bill sosem szégyenkezne miattad. Ő nem olyan, Ő tisztel és szeret. Nem emlékszel arra, hogy mit fogadtatok meg?

- Deh… - Anita könnyes szemekkel a gyűrűre nézett, majd megpuszilta – Azt hogy örökké együtt leszünk.

- Igen, örökké. Történjen bármi. Te végig Bill mellett voltál, amikor megtudta hogy rákos. Sosem engedted el a kezét, sosem hagytad magára egy pillanatra sem. Akkor neki volt szüksége rá, de most te szorulsz törődésre, és odafigyelésre. Nem lenne jó érzés a karjaiba bújni, érezni a jelenlétét, a védelmező simogatását?

- De… igazat adok mindenben neked, még sem tudok mit tenni. Szörnyű megbékélni a testemmel, hisz új testet kaptam. Egy újat, egy bűnöset, amit nem akarok hogy Bill megismerjen. Ígérem ha vissza kapom a régi testem, ha én is bele nyugszom hogy mi történt, vissza megyek Billhez. De ezt nagyon nehéz most nekem, kérlek érts meg. Legszívesebben itt maradnék köztetek, de egyszerűen nem megy. Nem merek vissza jönni, talán néhány hónap múlva már tisztábban fogok látni mindent és nem fogok félni az emberektől. – folyt patakokban Anita könnye.

- Jól van, nincs semmi baj.

- Kérlek senkinek se mond el hogy találkoztunk.

- Rendben, ahogy szeretnéd. Csak kérlek mindig jelentkezz, és ha valami nyomja a szíved, bátran gyere el. Teljesen mindegy, csak tartsuk kapcsolatot.

- Így lesz Franciska.

*

- Hahó, Anita kelj fel Drágám.

Klara halkan szólt a földön fekvő nőhöz, ahogy Anita lassan kinyitotta a szemeit, megnyugodott az idős hölgy.

- Mi történt velem?

- Elájultál kedvesem. – segítette a kanapéhoz a lányt Joseph, majd leültette rá. – Hangzavarra lettünk figyelmesek, mire ide értünk te már eszméletlenül feküdtél a földön.

- Egyre többször vagy rosszul kislányom. Minden rendben van?

- Igen Klara néni.

Pedig Anita érezte, hogy valami baj van. Görcsölt a hasa, izzadt a homloka. Lassan felsétált a szobájába, teste lüktetett a fájdalomtól. Rátekintett a naptárjára, április 22. Tíz napja kellett volna megjönnie a menstruációjának. De nem jött, késik?!?

*

- Jó estét, két terhességi tesztet szeretnék.

Anita hangja zaklatott és feldúlt volt. Rohant haza, hogy minél előbb megbizonyosodjon arról hogy nem terhes… egyszerűen nem lehet az!!! Nem lenne több esélye, akkor végleg elveszne…

Fürdőszobájába érve gyorsan elolvasta a dobozon lévő írást, majd a leírtak alapján cselekedett. Várt… ezek a percek végeláthatatlanul hosszúnak tűntek, mintha megállt volna az idő is…

- Te jó ég!

Az első teszt pozitív lett. Vett egy mély levegőt, ez még semmit sem jelent, majd talán a második teszt már negatív lesz. Ugyanúgy rápisilt majd letette és ismét várt. Lehunyt szemekkel imádkozott, az nem lehet hogy Markez teherbe ejtette őt. Félve és remegve oldalra fordult, majd térdre rogyott… megfogant egy kis élet. Egy olyan élet, aki semmiről sem tehet, mégis bűnös...

Hogy ki az apja? Bill vagy Markez? De hisz Billel védekeztek, tisztán emlékszik, hogy Bill felhúzta az óvszert, bár tudja, hogy a férfi agyát elborította azokban a percekben a kéjés az izgatottság. Most mit tegyen? Hogy tudna Bill elé állni, ha Markeztől terhes? Szánalmat nem tudna elviselni...

Vajon Billtől fogant meg az a kis élet, vagy Markeztől?!

Következő rész: Tom rájöhet az igazságra?

Szép estét <3

- Oh Franciska. – zokogott fel hangosan a lány, és csak még szorosabban bújt barátnője karjai közé.

- Kislány hova tűntél? Miért mentél el?

- Sajnálom, kérlek ne haragudj rám.

- Dehogy haragszom, csak mond el hogy mi a baj?! Segíteni szeretnék.

- Nem merem elmondani… fáj vissza gondolni, félek hogy ismét át kell élnem. Nem akarok többször emlékezni arra a napra.

- Kérlek Anitám, bennem bízhatsz, senkinek sem fogom elmondani. Még Billnek sem, bár…

- … bár szenved ugye? Én sosem akartam Billnek fájdalmat okozni, a világon mindennél jobban szeretem Őt. Mégis bántom őt. Utálom ezért magam…

- Ilyet nem szabad mondanod, felejtsd is Drágám…

- Sajnálom, de ez az igazság… tönkre teszem őt lelkileg.

- Akkor változtass ezen, még nem késő, gyere vissza hozzánk.

- Ez nem ilyen egyszerű, nekem nem szabad vissza mennem.

Hirtelen eltolta magától a nőt, és karjaival szorosan össze fonta a lábait. Fejét térdére hajtotta, félt… nagyon félt…

- Magyarázd el Anita, hátha tudok segíteni. Nekem ez a munkám, meghallgatni az embereket, és segíteni nekik. Ne félj bevallani az igazságot. A te érdekedben és Bill érdekében… - gyengéden és lágyan megsimogatta a lány karját, próbál belé lelket önteni.

- Tudod… - csendesült el a hangja – amikor a fiúk elindultak a 4 napos koncert sorozatukra én elindultam Benjaminhoz, az árvaházba…és… és mikor egy kis utcába értem! Nem, nem bírom… - hirtelen ismét úrrá lett rajta a félelem és remegni kezdett – Nem vagyok képes elmondani, újból látom magam előtt Őt…

- Anita, legyél erős, itt vagyok veled, semmi baj nem fog történni most már.

A nő néhány pillanatra a távolba merengett, majd Fran szemeibe nézett….

- Egy kis busz állt meg mellettem. Befogták a számat és berántottak az autóba. Sírtam, zokogtam, sikítottam… de ott bent… megerőszakoltak…

Franciska arcán fájdalmas megdöbbenés látszódott, valahol a szíve mélyén érezte hogy ez történt Anitával… képtelen volt válaszolni, egyáltalán megszólalni is. Rengeteg páciensét kezelte hasonló problémával, számos nő talált vigaszt Franciska szavai után, most mégis képtelen volt bármi is mondani. Mit is mondhatna? Valamivel is megtudná-e vigasztalni Őt? Nem… a legjobb megoldás, ha csak hallgat, és vár, míg Anita teljesen ki nem adja magából a felgyülemlett rossz emlékeket. Ezért hasznos a sírás… megtisztulunk tőle.

*

- Bill, már késő este van. Aludj egy kicsit…

- Nem bírok Tom. Egyszerűen nem megy…

- Éhes vagy, szomjas vagy?

- Nem… nem tudok ételre sem gondolni, folyton csak Ő jár az eszemben… Gondolkodok és imádkozok, Anita is mindig azt mondja, hogy Isten meghallgat bennünket, és segít nekünk.

- Akkor magadra hagylak Öcsi. Jó éjszakát.

- Tom!

- Igen?

- Szerinted még hallhatom valaha is a hangját? Lesz még alkalmam magamhoz ölelni?

- Bízz Istenben, ahogy Anita is mondaná.

*

2010. április. 12.

Másodjára szólok hozzád Istenem… emlékszem még az első kérésemre, az első éjszakánk előtt volt. Akkor segítettél. Kérlek most se tagadd meg a kérésem. Vissza kell kapnom Őt. Nélküle nem teljes az életem… Nincs, aki pirulva adna egy mosolygós puszit, nincs akit óvó karjaim közé tudnék  húzni. Vajon most mit csinál? Boldog, vagy szomorú? Van tető a feje fölött, vagy az utcákat járja? Kérlek Istenem, vigyázz rá! Nagyon védtelen és félénk, az én feladatom lenne hogy megvédjem mindenkitől, mégsem teszem ezt. És ez fáj, hogy szenved valahol, én mégis csak tétlenül ülök és várok… vigyázz rá kérlek.

*

- Sajnálom Anita.

Csak ennyit volt képes kinyögni Fran. Anita ismét össze rándult a félelemtől, előjöttek azok a szörnyű percek.

- Tétlen voltam…

- Tudom Drágám. De meséld el, add ki magadból, hidd el, könnyebb lesz.

- Leszorított… Szétfeszítette a lábaimat és letépte a blúzom. Megakart csókolni, de én nem engedtem neki. Megpofozott, többször is. Még most is hallom a kielégült nyögéseit, ahogy a fülembe sóhajtozik. Könyörögtem neki, hogy engedjen el, fáj amit csinál. De csak még állatiasabban kínzott…

- Az aktus után mi történt?

- Megvert újból és kilökött az útra. Ott feküdtem meggyalázva, szakadt ruhában, véres arccal… semmire sem tudtam gondolni, csak arra hogy minél előbb eltűnjek a nevető arcok elől. És akkor eldöntöttem. Innen el kell menekülnöm…örökre...

Következő rész: Talán 2 teszt már nem hazudik…

"Sajnálom" a következő rész címét... érzem, csalódottak lesztek.

A fekete hajú énekes zihálva, izzadó testtel ébredt szerelme ágyában… Egész teste lüktetett a kíntól, a kétségbeesettségtől, ahogy lassan kinyitotta a szemeit és realizálta hogy ez már a valóság, keserves sírás fogta el. Férfi létére sírt, ahogy a gyerekek szoktak… zokogott a fájdalomtól, ami minden egyes pillanatban felemésztette Őt. Arcát Anita párnájába fúrta, még érezte bársonyos illatát, maga előtt látta ahogy lassan fölé hajol és egy mosolygós csókkal ébreszti fel Őt. Bárcsak ismét karjaiba zárhatná, soha sem engedné el többé…

*

Telnek a hetek… Anitáról semmi hír, telefonja minden egyes hívásnál némán kiállt. A Tokio Hotel lemondta az elkövetkezendő 20 turné dátumát egész Európára, ami nem kis elégedetlenséget szült a fanok között. Minden site-on felháborodás tört ki, gusztustalan szavakkal osztották a bandát, miért is hagyták félbe a koncert sorozatot. Egyetlen ok sincs, csupán csak törölve vannak a hivatalos oldalon a dátumok. A fanokkal együtt az egész producer gárda felháborodott, David őrjöngve fogadta Bill bejelentését, miszerint Ő addig nem áll színpadra, míg meg nem találja szerelmét. A producerek bele törődtek az énekes döntésébe, végül is mást nem is tehettek volna. Egyedül csak arra kérték Billt, hogy adjon egy interjút, amiben bevallja, miért is zárkóznak el most a külvilágtól…

*

- Nagyon fáradtnak és meggyötörtnek nézel ki Bill, mi történt?

- Elvesztettem az életem egyik fontos személyét. Aki iránt még mindig érzelmeket táplálok, aki megtanított újból szeretni.

- Ezek szerint, a szerelmedet veszítetted el?

- Igen, az egyetlen szerelmem. Tudom hogy felháborodást keltettem a koncertek törlésével, de fanok, kérlek értsetek meg engem! Mérhetetlenül sajnálom hogy fájdalmat kellett nektek okoznom, de nem cselekedhetek másként. A szívemre kell hallgatni, igazán sajnálom, de a szerelmem most a legfontosabb. Ígérem hogy minden egyes koncertet be fogunk pótolni, csak kérlek adjatok egy kis időt. Ez most egy nagyon nehéz időszak, megfosztva élni egy olyan személytől, aki a levegőt jelenti számodra. – Bill szemei könnybe lábadtak, majd vett egy mély levegőt és ismét a kamerába tekintett. – Kérlek Életem, ha most nézed ezt a műsort, jelentkezz! Nem tudod hogy milyen rossz nélküled lefeküdni nap mint nap, nem tudom hogy épségben vagy- e vagy sem.

- Látom Bill  nagyon kötődsz hozzá. Ilyen mély volt a kapcsolatotok?

- Igen, több mint 7 hónapja ismerem őt, és miden egyes együtt töltött nappal csak még jobban megszerettem. Nincs még egy olyan nő, aki őt helyettesíteni tudná. Ő ott volt velem, amikor beteg voltam, fogta a kezem és erőt adott nekem… nélküle elveszek…

*

2010. április. 9.

Gyűlölöm magam amiért olyan embert bántok, akit a világon mindennél jobban szeretek. Nem érdemli meg, hisz ő a legjobbakat adta nekem. Én pedig csak becsapom őt, és teljesen tönkre teszem lelkileg. Mit kellene csinálnom? Visszamenni Berlinbe, vagy hallgatni örökre?

Fogalmam sincs, csak egy dolgot tudok! Ez így tovább nem mehet… a saját életemet és Bill életét is megkeserítem, sőt az egész bandáét és a fanokét. Ők nem tehetnek semmiről, még is szenvednek…

Ha akkor délelőtt nem lépek ki az utcára, ha nem vert volna meg a sors, akkor talán most is békességben és szeretetben élnénk. De nem így történt…!!! Markez megerőszakolt, megalázott, megpecsételte az életem. Nem bírom tovább magamban tartani,, muszáj levenni ezt a hatalmas terhet a szívemről… egyszerűen megfulladok ettől a hallgatástól, szükségem van valakire, akinek elmondhatom mi is történt velem…

*

- Hova készülsz Anita? – kérdezte kedvesen Joseph, amikor látta a nőt indulásra készen.

- Berlinbe kell utaznom. Az egyik barátnőmet… - hirtelen elcsuklott Anita hangja, majd megszédült. A férfi gyorsan utána kapott és megfogta a karját.

- Rosszul nézel ki kislányom. Feküdj le, és Klara főz egy finom levest…

- Nem kell köszönöm, már jobban is érzem magam. Biztos csak a vérnyomásom esett le… de most indulok is, este jövök, ne tessék aggódni.

*

- Estelle, végre vége ennek a napnak is. – szólt fáradtan Franciska a rendelőjében.

- Nem sajnos, egy hölgy épp most jelentkezett be.

- Holnap nem lenne megfelelő neki?

- Azt mondja nagyon fontos... egy bizonyos Anita Smith keres téged.

- Anita?!?

Franciska arcán hatalmas döbbenet ült ki, ahogy megpillantotta az ajtóban álló síró nőt. Anita arca kétségbeesett és könnyektől áztatott volt, ahogy Fran óvatosan elé lépett, zokogva borult karjai közé…

Következő rész: Talán könnyebb lesz minden?!

- Bill gondold át még egyszer?

- Mit gondoljak át ezen Franciska? Megyek, mert mennem kell… érzem baj van, nem tudok aludni éjszaka, reszketek a félelemtől…

- A fanok mit fognak szólni?

- A fanok most csak másodlagosak… Anita az első helyen áll. Megyek, mert  szüksége van Rám.

*

A 4 srác szótlanul ült a turné buszban. Bill döntése, miszerint félbe hagyja a turnét, mindenkit letaglózott. De tudják, bármelyiküknek ilyen problémái lennének, ugyanígy cselekednének. Bill nem szólt egy szót sem út közben, ujjai imára voltak kulcsolva, szemeit össze szorítva imádkozott.

Hajnali 2 óra lehetett, amikor a busz megérkezett Anita lakása elé. Bill lélekszakadva rohant fel Anita ajtajához, majd a tőle kapott kulcshoz nyúlt. Idegességében alig talált a résbe, reszketett a keze… Félt, mi lesz, ha mondjuk holtan találja kedvesét? Mi van, ha Markez megölte Őt?!?

A lakásban korom sötét volt, felkapcsolta a nappaliban a kis lámpát majd körül nézett. Semmi különöst nem vett észre, csak egy levelet az üveg asztalon. Lassan nyitotta fel, szíve a torkában dobogott…

Hatalmas könnycseppek gyűltek össze a szemében, minden egyes sor újabb és újabb kést döfött Bill szívébe. Kitört belőle a kétségbeesett sírás. Sírt, ahogy a gyerekek szoktak... hatalmas szemei csillogtak a fájdalmas könnyektől, belülről marta testét a kín.Hitetlenkedve rázta a fejét, képtelen volt felfogni a levélben írottakat…

2010. március. 24.

Nem, ez nem igaz… csak viccel velem. Sosem  hagyna el engem, biztos csak tréfál és mindjárt elő bukkan. Mindjárt elő fog jönni, elő kell jönnie! Anita? Kicsim? Hercegnőm? Merre vagy? Ugye nem hagytál itt? Kérlek mond hogy itt vagy! Szépen kérlek, csak legyen hazugság minden….

Nem jössz… hova tűntél Életem? Miért hagytál egyedül? Miért? Hogy kérhetsz tőlem olyat, hogy felejtselek el? Mi történt veled? Annyi kérdésem lenne, de te nem vagy itt hogy válaszolj. Megbántottalak? Ha igen, kérlek bocsáss meg. Sosem tudnék neked fájdalmat okozni, hisz mindennél többet jelentesz, tisztellek téged. Te vagy az a nő, aki világosságot hozott az életembe, és most egyszerre minden olyan sötét és rideg. Hol vagy Életem?

Miért hagytál egyedül? Az utolsó telefon beszélgetésünkkor még vidám volt a hangod, mégis mi történt?!? Bármennyire is szeretnéd, soha sem foglak elfelejteni, téged nem lehet. Éjt nappallá téve foglak Németországban keresni, nem számít most rajtad kívül senki sem. Csak Te… de ne félj Kincsem, hamarosan újból együtt leszünk, és vigyázni fogok rád, ígérem…

- Anita eltűnt. – szólt idegeskedve Tom, ahogy letette a telefonját.

- Tessék?!? – meredt barátjára nagy szemekkel Gus.

- Bill most hívott, hogy Anita csak egy levelet hagyott maga után, semmi mást.

- Most mi lesz? – fogta meg fejét Georg.

- Nem tudom haver… szerintetek oda menjek, hogy vele legyek? Az öcsém, szüksége van rám.

- Hagyd most szerelmem. Fel kell dolgoznia, sokként érhette a felismerés, hogy Anita elment. De mit is írt pontosan a levélben?

- Csak annyit hogy sajnálja, de ők most már sohasem lehetnek együtt, és hogy Bill ne hibáztassa magát, csak Ő a hibás. Ez mit jelenthet Fran? A legutolsó beszélgetésükkor még vidám volt Anita, Billnek százszor is elmondta hogy mennyire szereti. Mégis mi történt Anitával?

- Ezt így látatlanban nem tudom megmondani Neked… talán egy olyan dolog történt vele, amit nem tud feldolgozni, ami mély depresszióba sújtotta őt, és így akarja elfeledni, ha elmenekül… A hirtelen életmód és szemlélet változtatás valamilyen lelki betegségre utal elsődlegesen…

- Bill teljesen össze fog roppanni, ha nem kapja vissza Anitát. Bele fog bolondulni, hogy nincs vele. Mi lesz, ha kárt tesz magában, ha nem tudja majd elviselni a hiányát? Tudjátok hogy Ő az első igaz szerelme, több mint 5 év kellett ahhoz, hogy találjon magának egy szerelmet…

- Ne félj Tom, Bill erős férfi. És mi itt vagyunk neki, segíteni és támogatni fogjuk. Történjen bármi, sosem engedhetjük el a kezét…Értitek?

Soha...

Következő rész: Bill őszinte vallomása...

Vélemény :) (L)

Este 11 óra múlt… a Tokio Hotel fantasztikus koncertet adott Potsdam-ban, Bill betegségének már nyoma sincs. Életvidám és felszabadult volt, épp úgy mint a műtét előtt. Fáradtan rogytak le a backstage-ban, amíg a többiek egy egy pezsgős pohárral koccintottak, addig Bill a mobilját szorongatta.

- Nem veszi fel. Még mindig nem…

- Biztos alszik már, ne zavard. Majd holnap felhívod.

- De erre vártam egész este, hogy halljam a hangját. – felelte csalódottan, és letörten.

- Majd máskor Tesó. – veregette meg vállait Tom, majd kezébe nyomott egy poharat.

Bill csak nézte az italt, de nem ment volna le a torkán. Mardosó érzés szökött a szívébe, ilyet még sosem érzett… félt, úgy mint eddig még soha…

*

Anita sírva nézte kijelzőjét. Már az új ágyában feküdt, nem jött álom a szemére. Újból világít a mobilja, és a kijelző némán kiáltott. „Baba”, „Baba”… Próbálja lehunyni szemeit, hogy ne kelljen látni Bill nevét, de minden egyes alvással töltött pillanat kínszenvedés. Elő jönnek a szörnyű emlékek, Markez arca, nyögései, illata, az ahogy erőszakosan megfosztja a ruháitól… Szenvedett és még most is szenved minden egyes pillanatban. Lesz –e valaha is megnyugvás a történtek után? Vissza fog-e még menni Berlinbe a szerelméhez?!?

Nem, soha!!! Bill soha sem tudhatja meg, mi történt…

*

- Jó reggelt, Joseph bácsi.

- Szia Anita, hogy aludtál?

- Még furcsa volt, de megszokom, köszönöm.

- Mit szeretnél ma csinálni, Kedves? – kérdezte Klara, miközben egy bögre teát töltött.

- Valami állást szeretnék keresni, hogy, Önöknek minél hamarabb tudjak fizetni a szállásért.

- Igazán nem kell Angyalom, megmondtuk hogy nekünk csak annyit kell fizetned, amennyid van.

- Igen Anita, ha segítesz a ház körüli teendőkben, az is nagy segítség.

- Köszönöm, de idővel szeretnék munka után nézni.

*

- Szia Bill. – szólt a készülékbe Franciska, ahogy meglátta, ki is hívja.

- Oh, szia, azt hittem már téged sem tudlak elérni.

- Valami baj történt Bill, zaklatott a hangod.

- Anitával beszéltél ma?

- Nem, miért?

- Egyszerűen már napok óta nem tudom elérni, nem veszi fel, pedig kicsöng. Nem tennéd meg, hogy holnap elmész hozzá? Ideges vagyok, úgy érzem hogy történt vele valami baj.

- Persze, elmegyek, az lesz az első dolgom. Nyugodj meg Bill, biztos nincs baj, akkor szólna.

- Köszönöm Franciska és kérlek, hívj azonnal, megőrülök a gondolattól is hogy nem vagyok vele.

- Tud vigyázni magára, nagy lány már.

*

- És Anita, ilyen fiatalon, hogy hogy egy faluba költöztél?

- Nem költöztem ide, csupán csak egy kis nyugalomra van szükségem. Gondolkodni szeretnék.

- Egy fiú van a dologban? – mosolygott Klara

- Róla is, igen. És az életemről, hogy miként is kellene tovább lépnem egy komoly traumán.

- Megbántott az a fiú?

- Ő sosem tudna bántani. – Anita arcán egy szomorú mosoly futott végig, és hatalmas könny cseppek ültek szemében – Ő nagyon szeret engem, és én is imádom Őt.

- Akkor miért jöttél el Drágám? Vagy nem is tudja?

- Nem… és nem is fogja megtudni. Nem tudok újból elé állni, képtelen vagyok a történtek után a szemébe nézni.

- Mi történt veled Anita?

- Nem szeretném elmondani, egyszerűen nem tudom Klara néni…

- Oh, ne sírj Lányom, biztos minden meg fog oldódni.

Ezzel magához ölelte Anitát, aki csak hangosan felzokogott a bűnös percek emlékétől. A lány még mindig képtelen felfogni az eseményeket, az ami vele történt, megpecsételte az egész életét. És nem csak az övét, Billét is. Hogy van-e kiút? Nem tudjuk…

*

- Nah, otthon volt Fran?

- Nem Bill, nem találtam otthon.

- Most azonnal haza megyek…

- Kérlek nyugodj meg, nem hagyhatod abba a turnét.

- Nem érdekel most semmi sem, csak Anita… mennem kell, érzem baj van… szüksége van rám...

Bill eltökélt volt... pedig nem is tudta mi fogja várni a kis asztalon... egy levél, amiből mindenre rájön.

Következő rész: A szörnyű felismerés....

100. rész *-*

" ... hogy éld az életed, és sose légy szomorú miattam. Te jelentetted és jelentesz számomra mindent. Te voltál és te is leszel az első és utolsó szerelmem. Örökkön örökké szeretni foglak, de itt véget kell hogy érjen a közös történetünk…

Még egyszer nagyon sajnálom és légy boldog nélkülem!”

Anita könnyes szemekkel írta meg a Billnek szóló levelet, bármennyire is fájt, muszáj volt! Miután kész lett a levéllel, a fürdőszobába sietett, majd zokogva tépte le magáról ruháit, úgy állt be a zuhany alá. Egy pillanat alatt tört ki belőle az összes eddig felgyülemlett érzelme, keservesen sírt, majd lassan lecsúszott a fal mellett, és térdeit összeszorítva várta hogy megtisztuljon. Örökre…

Ahogy lehunyja a szemeit, akár csak egy pillanatra is, előjönnek a bűnös pillanatok... ahogy Markez kéjesen rámosolyog, ahogy ajkait az ő ajkaihoz szorítja. Még most is elkapja az undor, hisztérikusan felordít, hogy ne kelljen az agyában zakatoló férfi nyögéseket újból vissza hallani...

Hogy eszébe jutott-e, hogy ennek a délutánnak komoly következményei is lehetnek még? Nem... sajnos nem. Annyi félelem és undor lepte el a gondolkodását, hogy nem tudott tisztán látni. Egyetlen gondolata sem forgott akörül, hogy esetleg teherbe eshet... de hogy mi lesz?!?!

Tusolás után a hálószobába lépett, majd egyetlen bőröndjét kivéve, pakolni kezdett. Kinyitotta ruhás szekrényét, és gyorsan, zaklatottan kapkodni kezdte a ruháit. Csak a legszükségesebb darabokat és néhány melegebb felsőt tett el, tetejükre pedig az egyik keresztjét. A nappali… annyi szép emlék kötötte ide, ugyanúgy mint a hálószobához. Itt öntötte ki először a szívét, itt élt át először ölelést, itt élte meg élete legszebb éjszakáját szerelmével. Ennyi volt, most véget ér minden. El kell mennie…

Pénztárcájába betette összes eddig gyűjtött pénzét, ebből kell megélnie addig, amíg valami munkát nem talál. Már épp lépett volna ki lakásából, amikor eszébe jutott valami… az első ajándék, amit Billtől kapott. Az a gyönyörű kaktusz…

Félt kilépni az utcára, úgy érezte mintha csak mindenki rajta nevetett volna és ujjal mutogatva hirdették volna, hogy megalázták őt. Viszolygott a berlini vasútállomáson, érezte hogy mindenki hozzáér, és belül marta az undor az órákkal ezelőtt történtek miatt. Félve nézett az emberek szemébe, úgy érezte hogy mindenki cinkosan kigúnyolja, mi több ujjal mutogat rá.

- Kérjük a Klafhausen-be tartó kedves utasainkat, hogy foglalják el helyeiket. Kellemes utazást kívánunk, az utazási idő előre láthatólag 45 perc lesz.

Anita gyorsan vett egy jegyet, bár nem is tudta igazán hogy hova tart a vonat. Csak akkor tudatosult benne, hogy mit is csinál, amikor már Berlintől távolodott, sűrű könnyekkel az arcán. Most már nincs vissza út, viszlát Berlin, viszlát bűnös város, viszlát kedves Bill…

*

Anita bő egy óra alatt megérkezett az említett faluba. Ahogy kiszállt a vonatból, megnézte a falu egyetlen térképét. 8 kis utcát, egy boltot, egy óvodát és egy orvosi rendelőt talált. Talán itt könnyebb lesz majd túltenni magát a történteken…

Lassan sétált az egyik kis utcában, hatalmas fák és virágok kerítették körbe a takaros házakat. Az egyik kapun meglátott egy feliratot, Zimmer Frei. Felcsillant a szeme, talán már meg is találta azt az otthont, ahol az elkövetkezendő hónapjait fogja tölteni?

Oda lépett az alacsony kapuhoz, majd becsengetett. Néhány pillanat múlva egy aranyos, 60 év körüli hölgy jelent meg, alacsony, kedves teremtés.

- Jó napot kívánok, nem zavarok?

- Dehogy zavarsz. Mi járatban kedvesem? – nyitotta ki a kaput, majd betessékelte az udvarba.

- Láttam, hogy önöknél lenne kiadó szoba? Áll még ez a lehetőség? Szeretném kivenni…

- Persze, senki sem érdeklődött még. Gyere beljebb kedves, és megbeszéljük a részleteket.

Ahogy Anita belépett a takaros kis házba, mintha el lepte volna a megnyugvás. Olyan csendes és nyugodt volt minden, érzi hogy itt majd senki sem fogja bántani. De milyen lesz távol a szeretteitől, Billről, egyetlen szerelmétől? Hogy fogja álomra hajtani a fejét, ha mindig előugranak majd annak a szörnyű délutánnak a képei? Mi lesz vele, Billel, a kapcsolatukkal, a szerelmükkel? Lesz-e majd annyi ereje hogy Bill elé álljon, hogy a szemeibe nézzen, így bűnösen és megbélyegezve? Lesz-e még esélyük?...

*

- Mikor fog már letelni ez a 4 nap?

- Kérlek Bill! Én sem sírok mindig Franciska után, pedig nekem is lehetne rá okom.

- Tudom Tom, mégis őrülten hiányzik.

- Hívd fel Haver. – tanácsolta Georg.

- Nehogy fel hívd! Mit gondol rólad? Hogy nem bírsz ki nélküle 4 napot? Puhánynak fog hinni.

- Engem puhánynak is szeretne…

Bill szomorúan nézett ki a kisbusz ablakán, nem is sejtve hogy szerelme épp most távolodik el tőle… vajon mit tenne ha tudná hogy szerelme épp most válik el tőle örökre?!?...

- Félek...

Következő rész: Bill egyre jobban fél...

Köszönöm, azoknak akik vették a fáradságot, és írtak és szoktak is írni véleményt. <3

A férfi erőszakosan szorította Anita csuklóit a hátsó ülésre, a nő próbált rugdalózni, kiszabadulni a karjai közül, de Markez erősebbnek bizonyult. Szét tépte Anita mellein a vékony blúzt, a férfi már csak a tekintetével is felfalta őt. Ráhajolt a mellkasára, majd mellei között végig húzta a nyelvét. Anita undorodott attól amit most át kell élnie, retteg, fél, mi lesz néhány pillanat múlva? Sírva könyörgött, hogy engedje el, azonban főnökére nem hatottak el elcsukló szavai. Combjait szét feszítette, és közéjük feküdt. Benyúlt térdig érő szoknyája alá, Anita próbálta minden erejével össze szorítani lábait, de Markez durva volt vele. Egy pillanat alatt leszakította róla a bugyit, eluralkodott rajta a vágy, és az izgalom. Visszahajolt Anita ajkaihoz, de Ő nem akarta ismét érezni a férfi ajkait, azonban Markez egy hatalmas ütést mért a nő arcára, a vér csak még inkább eleredt ajkából. Végig folyt a nyakán, ráhajolt a volt főnök, majd lenyalta a remegő bőrről…

Egyik kezét levezette nadrágjához, kigombolta nadrágját, lehúzta alsó nadrágját, majd csípőjét behelyezte Anita szét feszített combjai közé. Elnevette magát, majd egy pillanatot sem várva, Anitába hatolt. Vad mozgása kínozta a nőt, aki csak remegve, kisírt szemekkel könyörgött neki.

- Szépen kérlek, fáj, nagyon fáj…

- Innen most már nincs kiút. – hangja el elcsuklott, erőteljes lökései elvették az eszét.

- Bill!!! Bill!!! Kérlek segíts!!! – sikította hisztérikusan a nő.

- Hiába hívod, innen nem menekülsz!!!

Állatias volt és erőszakos, nem számított neki hogy a nő szenvedett alatta. Teljes önkívületben zokogott, fájt amit a férfi csinált vele. A tegnapi együttlét Billel olyan csodálatos volt, gyengéd és érzelmes volt vele. De most? Kiszolgáltatva fekszik egy őrült alatt, akinek semmi sem számít, csak az hogy minél hamarabb kielégüljön, és bosszút álljon.

- Fáj!!!

- Már nem sokáig Angyalom…

A férfi lihegése Anita agyáig hatolt, legszívesebben inkább meghalt volna ezekben a pillanatokban, minthogy ezt kelljen átélnie.

- Vége!!! – hangosan felordított Markez, majd miután kettőt rándult izzadt teste, elhúzta a csípőjét Anita csípője közül. A nő minden erejét össze szedve kezdte verni a férfi mellkasát, de Ő ismét arcon vágta, úgy hogy a vér ismét végig csordult az ajkain…

- Undorító mocskos állat vagy!!!

- Örülj hogy ennyivel megúsztad Te ribanc! Most pedig takarodj, és ha bárkinek is szólni mersz, ígérem hogy megöllek!

Kinyitotta a hátsó ajtót, majd kilökte rajta Anitát… senki sem volt az utcán, aki segítségére tudott volna sietni. Elszakadt blúzát szorosan összefogta maga előtt, könnyektől áztatott arca kétségbeesést, undort és félelmet tükrözött. Rohanni kezdett, már amennyire az erejéből telt, nem érdekelte Őt semmi sem, csak az hogy eltűnjön a nevető szemek elől…

2010. március. 19.

Undorodom magamtól, mocskos vagyok. Tehetetlen és kiszolgáltatott voltam… Markez megerőszakolt. Még most is látom a szemeim előtt, ahogy megnyalja az ajkait, és rám mászik. Nem tudtam megvédeni magam, gyenge voltam, nagyon gyenge. Hogy történt ez meg velem? Istenem miért nem vigyáztál Rám? Miért nem???

Nem maradhatok itt, el kell menekülnöm! Teljesen mindegy hogy hova, csak el innen ebből a bűnös városból. Nem akarom hogy bárki is megtudja mi történt velem, nem akarok lesajnáló szemeket. Nem akarok semmit sem, egyedül Billt!!!

De nem! Egy ilyen nő mellett nem lenne szép élete…

Anita zokogva rogyott le a nappaliban. Teljesen össze tört lelkileg. Megalázták, átgázoltak a testén. Legrosszabb álmaiban sem gondolta hogy valaha is ilyet kell majd átélnie. Annyira gyönyörűen indult minden. Összetalálkozott élete szerelmével, Bill Kaulitz-zal, aki boldoggá tette őt, vigyázott Rá, szerette Őt. Ő volt az egyedüli személy, aki közel engedett magához, senkiben sem bízott annyira, mint Ő benne.

És most mindennek vége!

Nem lesz többé boldog, együtt töltött pillanatok, hisz Anita már eldöntötte. Elmegy, örökre… Utálja magát hogy itt hagyja élete egyetlen szerelmét, de ebből a fertőből csak így juthat ki, ha elmenekül a külvilágtól…

„ Baba!

Sajnálom, sajnálom, sajnálom…

De ennek így kell lennie. Kérlek érts meg engem és ne keresd az okokat. Nem te vagy a hibás, hisz hogy is lehetnél? Egyedül én vagyok a bűnös, ne marcangold magad, Te nem tehetsz semmiről sem. Nem miattad mentem el… Ne keress kérlek, mindkettőnknek így lesz a legjobb. Bármennyire is fáj leírnom, de felejts el örökre. Arra kérlek ...."

Következő rész: Az új élet kezdete...

Sziasztok.

Az évet kezdjük egy szép novellával. *-*

Ismét egy novellát hoztam, sokak kedvére talán jó hírrel, hogy Happy End a vége. :) Ehhez is várom a véleményeket.

Puszi, vigyázzatok magatokra, szeressétek egymást.

„ Halk sóhajok, ziháló szuszogás, őszinte és kedves mosoly, telt ajkak, gyönyörű tenger kék szemek. Egy nő, tele érzelmekkel aki szeretetet sugároz minden egyes mozdulatával, mosolya megváltás a férfi számára. Ujjai bársonyosan simítanak végig a kecses férfi háton, érintései őszinte szavakként hatnak. Még sosem volt részük a mennyei gyönyör ilyen magas fokú beteljesedésében, abban a mámorító kéjes lebegésben, ami jelen pillanatban most megbénította az egész testüket. Minden egyes kis terület a testükön szeretve volt, illetve szeretetet adott a másik fél számára. Ajkuk csókolta a másikét, ujjaik összefonódtak akár csak a testük. Megemelkedett mindkettejük teste, az orgazmus mámorító érzése belepte a testüket. Azt akarták hogy az utolsó együtt töltött perceik mámortól ittas legyen, lebegjenek egymás lényében, érezzék azt, amit eddig még soha. Hogy ne csak a testük, de a szívük is eggyé váljon, hogy egybe forrjon a lelkük is. Tudták hogy ilyen békességet, nyugalmat és mindenek felett összetartozást eddig még sosem éltek át. Csak most, ebben az izgató pillanatban. Megváltásként tört rájuk a mindent égető bizsergés, egyetlen perc kellett csak hogy végleg megszűnjön a világ. Többé már nem tudtak gondolkodni, csak érezni a másik lényét, sóhajait, nyögéseit. Vakító fehér rózsa szirmokkal teli út vezetett a beteljesedésig. Addig a beteljesedésig, ami mindig örömmel és megnyugvással tölti el a szívét. „

Bill izzadtan, verejtékező homlokkal riadt fel az álmából. Megint ugyanaz az álom. Ő és egy Nő. Egy ismeretlen Angyal, akinek a simogatását érzi, akinek a csókjai végig siklanak a testén. De nem látja az arcát, különös homály fedi. Csak elképzelni tudja a bőre tapintásából, teste gyönyörű ívéből. Már hosszú évek óta gyötri ez az álom. Bár a gyötör szó pozitív értelmével. Hisz minden este úgy fekszik le, bár csak végre meglátná az arcát, bárcsak hallaná Őt beszélni. De az évek folyamán még egyszer sem volt alkalma. Párkapcsolataiban nem tudott teljes értékű ember lenni, minden egyes gondolata csak az Angyala körül forgott. Így hívta csak Őt, Angyal. Hisz csak éjszaka száll le hozzá.

- Szia Tesó. Megint nem bírsz aludni? – Tom álmosan intett testvérének aki hajnal kettőkor belépett a konyhába.

- Ne is mond. Ugyanaz az álom. Ő és Én, újból együtt voltunk, éreztem ahogy a testem remegett a kéjtől. Izzadtam, lüktetett az alhasam miután még felébredtem. De nem láttam az arcát.

- Ha néznél pornót, biztos eltudnál valakit képzelni az Ő helyére.

- Nem akarok más Nőt, csak Őt. Nehéz megérteni?

- A 3. év után már igen. Bele fogsz bolondulni, minden egyes kapcsolatod miatta jutott a szakításig.

- Köszönöm hogy emlékeztetsz, már el is felejtettem. – ironikusan válaszolt, majd leült testvére mellé és rá nézett. – Pszichológushoz kellene mennem?

- Nem vagy Te őrült.

- Nem csak őrültek szoktak oda menni. Ki kell beszélnem magamból, kell hogy valaki meghallgasson.

- Én is itt vagyok.

- Te mindig kigúnyolsz, és viccet csinálsz az érzéseimből. Te ezt nem érted.

- Mert nem vagyok ilyen gyenge lelki világú. Gyere el egyszer Velem egy sztriptíz bárba, ott elfelednéd minden bajod. És amúgy is, egy férfi mit tud Neked segíteni?

- Nőhöz akarok menni, Ők sokkal empatikusabbak és érzelmesebbek. Hátha lesz valami tanácsa, hogy sikerüljön túl tennem ezen az álmon. De igazán nem szeretnék megválni ettől a gyönyörű… - itt elakadt a szava, kereste a megfelelő kifejezést. Bele pirult, és felállt a kanapéról. – Majd holnap elmegyek, szia.

Gyorsan elakart tűnni testvére mellől, képtelen lett volna befejezni a mondatát. Tom olyan könnyelműen fogja fel a gondolatait, érzéseit. Nincs tisztában azzal, hogy az a Nő mit is vált ki belőle valójában. Örömet, boldogságot akár csak néhány órára is éjszaka. Ha most reálisan gondolkodunk és nem a szívünkre hallgatunk, egy Angyal képes ilyen hatást gyakorolni egy földi emberre? Bill szerint, igen.

*

Másnap délben Bill már egy elit lakó negyed környékén sétált. Hatalmas napszemüvegjén vissza tükröződött a nap fénye, ajkai csillogtak a szájfénytől. Fekete ingje szívta magába a forróságot, de ez most nem érdekelte. Csak minél hamarabb elakart érni abba az irodába, ahol már egyeztetett egy időpontot a titkárnővel. Belépett a hűvös épületbe, majd a lifttel felment a 3. emeletre. 3. emelet? Jel lenne, hisz 3 éve vannak ezek az álmai? Butaság.

- Kérem fáradjon be, Angelina már várja önt.

Már megint. A neve rejtélyesen hasonlít az Angyal megnevezésre. Ahogy belépett az irodába, vissza lépett egy pillanatra. Megállt az ereiben a vér, ajkai kiszáradtak, feje lüktetni kezdett. Nem mert volna egy lépést sem tenni ha Angelina nem lép elé mosolyogva.

- Kaulitz úr?

Ez a hang, ez a báj? Fülében hosszú percekig csengett dallamos hangja, ami olyan gyengéd és lágy. Szemeibe néz, amiben látja saját magát, hisz olyan tiszták, és őszinték. Szemérmesen az ajkaira néz, gondolataiban már finoman ráharap és érzelmesen az uralma alá veszi. De hirtelen megrázza magát, nem gondolhat ilyenre, ez képtelenség.

- Igen, Bill Kaulitz. – nyögte halkan. Angelina a kanapéhoz vezetette, majd hellyel kínálta. Szembe leült vele, majd kecses lábait keresztbe tette és bele kezdett az ilyenkor szokásos monológba.

- Kérem, próbálja körül írni, hogy mi is az Ön problémája, milyen célból fordult hozzám, mit vár ettől a beszélgetéstől?

„Most valljam meg hogy Ő az a nő, aki már 3 éve minden este megjelenik az álmaiban, minden egyes alvással töltött pillanat égető kínszenvedés számomra?! Nem, ezt így képtelenség elmondani. Pedig Ő az, felismerem, annak ellenére is hogy az arcát eddig különös homály fedte. Érzem az édes, bódító illatát, mikor kezet fogott velem, végig szaladt a testemen ugyanaz a kéjes remegés, amit Ő szokott kiváltani, ahogy végig simít puha ujjaival a hátamon. Őrültnek, és perverznek gondolna, esetleg meg is bántanám. De éget a vágy, hogy újból, most már ténylegesen a karjaimba zárhassam, hogy remegő ajkaimat az Ő ajkaihoz préseljem. Ez abszurd.”

- Tudja, már több éve különös álom kerít hatalmába minden egyes éjszaka.

- Pontosan vissza tud emlékezni mi is zajlik le az álmában?

- Történt már Önnel olyan, hogy egy személy végig kíséri az életét, csupán csak az álmaiban?

- Helyet cseréljünk? – Angelina bájosan felnevetett, Bill ismerte ezt a csengő kacajt. – Ön szeretne engem kérdezni?

- Elnézést, csak…

- Nincs semmi baj. És hogy válaszoljak, igen volt már Velem ilyen. De hogy egy egész életen át, olyan még nem fordult elő. De ahogy kiveszem a szavaiból, magára nagy hatással van az az álom, esetleg negatív hatással bír?

- Így is mondhatjuk. A kapcsolataim sorra mentek tönkre miattam, nem tudtam elfeledni az álmaim főszereplőjét. Minden nőben csak Őt láttam, azokat a tulajdonságokat kerestem bennük is, mint az álmaim szereplőjében.

- Írja Őt körül, kérem. Először a belső tulajdonságait, utána pedig a külső jellemzőit.

- Szeretett Engem, éreztem azt hogy szeretve vagyok általa, bár sosem szólalt meg, mégis értettük egymást szavak nélkül is. Hatalmas szíve volt, ha napközben szomorú voltam, Ő az álmaiban mindig megvigasztalt, erőt adott.

- Értem, szóval úgy is mondhatjuk, hogy az álmaiban élt igazán. Hogy nézett ki?

- Az arcát mindig fény takarta el, csak apró részeket láttam. Kék szemei vannak, telt piros ajkai. Barna rövid haja mindig bohókásan állt, gyönyörű volt, mindig nevetett. Kecses teste van, hosszú combjai, bőre lágy tapintású. Mosolyognak a szemei, úgy ahogy Önnek is. Ön olyan mint az álmaim főszereplője, Ön az. – nyögte ki fájdalmasan, de őszintén.